Nagy Viktória SZEFIT elnök beszéde a Magyar Szakszervezeti Szövetség Alapító Kongresszusán.
Nagy Viktória SZEFIT elnök beszéde a Magyar Szakszervezeti Szövetség Alapító Kongresszusán:
Tisztelt Kongresszusi Küldöttek!
Kedves Kolléganők, Kollégák!
Mint legfiatalabb elnökségi tag jelölt, nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy az ifjúság nevében szóljak Önökhöz. Nagy öröm ez számomra, hiszen ez nemcsak annak a jele, hogy én vagyok a legfiatalabb – ami, mint ahogy az idősebb kollégák oly kedvesen emlékeztettek rá, egy gyorsan múló állapot –, hanem annak az egyik jele is, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség megalakítása nem csak papíron jelent új minőséget, hanem mi, alapítók komolyan gondoljuk a már sokszor, sokak által kitűzött célt, a szakszervezeti megújulás megvalósítását.
A szakszervezetekben sajnos jelenleg kevés a fiatal tag. Amennyiben ez így marad, az sok szervezet esetében a taglétszám várható további csökkenése miatt veszélyeztetheti a szakszervezetek jövőbeni működését is. Ezért az ifjúság helyzetének megerősítése, a fiatalok bevonása a szakszervezetekbe és az ezáltal elérhető megújulás nem tűr halasztást, és az egyik alapvető célja kell, hogy legyen a létrejövő új szövetségnek.
Kutatások szerint ma Magyarországon a 40 év alattiak több mint 80%-a sosem volt szakszervezeti tag, ami óriási potenciált jelent a szervező munkánknak. Meg kell találni tehát azokat a módszereket, azokat a csatornákat, melyeken keresztül egyre több fiatalhoz tudjuk eljuttatni a szakszervezeti szolidaritás üzenetét, s meggyőzni őket arról, hogy ehhez a közösséghez igenis jó és érdemes tartozni. Vannak már jó kezdeményezések, amelyeket tovább lehet fejleszteni, és nemzetközi gyakorlatok is, amelyeket adaptálhatunk. A lényeg, hogy meglegyen az elhatározás és a kellő anyagi és humán erőforrás.
Hiszem, hogy átgondolt stratégiával és a tagszakszervezetekben már most is aktív tagságot vállaló lelkes fiatalokkal olyan terveket tudunk kidolgozni és megvalósítani, amelyek az egész magyar szakszervezeti mozgalomnak új lendületet adnak.
Ma egy történelmi pillanathoz érkeztünk. A széttagolt magyar szakszervezeti mozgalom nagyobbik része úgy döntött, hogy összefog és ezentúl közös erővel lép fel a magyar munkavállalók érdekében. Ez az egység egy olyan előremutató törekvés, amelyre méltán lehetünk büszkék, de amely ugyanakkor nagy felelősséget is rak a vállunkra. A mai nappal megkezdődik az építkezés időszaka, melyben szerepet kell vállalnunk nekünk, fiataloknak is, hogy az új konföderáció szilárd alapokra épülhessen, bázisában megerősödhessen, s ezáltal a szakszervezetek visszanyerjék társadalmi megbecsültségüket és betölthessék a szociális párbeszéd rendszerében megérdemelt helyüket.
Zárógondolatként megosztanám Önökkel Seneca egy általam nagyon igaznak tartott mondatát: “Aki önmaga is akarja, azt vezeti a sors, aki nem, azt a sors magával sodorja.”.
Kedves Kolléganők és Kollégák! Mi a mai nappal a kezünkbe vettük a sorsunkat, kinyilvánítottuk, hogy azt akarjuk, vezessen minket előre az integráció útján. Kívánom magunknak, hogy ne legyen semmi, ami minket ettől eltántorít, ne hagyjuk, hogy a sorsunk magával sodorjon!
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Elhangzott 2013. december 6-án Budapesten, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Alapító Kongresszusán.
