A közszolgák nem hálásak a csökkentett fizetésért
Nem kapzsiság, ha a közszolgák fizetésemelést követelnek, mert a szegénység a kormány- és köztisztviselőket, illetve a közalkalmazottakat is sújtja – állítja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. (Népszabadság)
A minimálbérről folytatódnak a tárgyalások
Folytatódnak ma a tárgyalások a jövő évi minimálbérről és bérajánlásról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) a munkaadói, munkavállalói szervezetek s a kormány között. Legutóbb úgy nyilatkoztak, hogy közeledtek az álláspontok. (MNO, Magyar Hírlap)
A gyed extrával elhúzták a mézesmadzagot
Nem baj, ha egy anyát kirúgnak a munkahelyéről, mert továbbra is kapja majd a gyedet és a gyest – lényegében így értelmezhető a humántárca szociális ügyekért felelős államtitkárságának válasza azzal kapcsolatos érdeklődésünkre: terveznek-e törvénymódosítást annak érdekében, hogy a szülési szabadságukról a gyed extra miatt hamarabb visszatérő anyáknak felmondási védelmet biztosítsanak. (Népszabadság)
Kapható az új babakötvény
A Magyar Államkincstár fiókjaiban mától lehet megvenni az új babakötvényt. Az állam háromszázalékos kamatprémiumot fizet az értékpapírok után. Újdonság, hogy a Start-számlákon a kamatokat a kincstár újra befekteti, így nem kell a szülőknek erről minden alkalommal rendelkezniük. Az állam továbbra is minden újszülöttnek 42 500 forint életkezdési támogatást helyez el a letéti számlán, ebből nyitható a Start-számla. (Magyar Hírlap, MNO)
Bajnai: „Ha a polipot levágtuk az ország testéről, akkor az országnak ki kell egyeznie”
“Az összefogás nem önmagáért való cél, hanem eszköz a győzelemhez. Az egyértelműen a Fidesz érdeke, hogy sok alternatív szereplő jelenjen meg a választáson, ők ezt pénzügyi támogatással még erősítik is” – mondja Bajnai Gordon, aki többek között elmondja véleményét a rezsikökkentésről, az adórendszerről, a költségvetésről és a munkahelyteremtésről is. (Népszabadság)
Pártoktól függetlennek tartja magát az MTVA
Közleményben reagált a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Demokratikus Koalíció (DK) szombati nyilatkozatára, amelyben azt nehezményezték, hogy a Magyar Televízió egy hete mindennap levélben kéri Gyurcsány Ferencet, a párt elnökét: nyilatkozzon a bajai videóhamisítási ügyről. A DK közleménye úgy fogalmazott, rendelkezésre állnak tisztességes, az ország dolgaival foglalkozó beszélgetésekre, például “a kórházak fenyegető fizetésképtelenségéről” vagy “az egyetemek szénszünetéről”, de nem segítik a fideszes propagandát. (Népszava)
Még várhat a nyugdíj
Ma újabb törvényalkotási dömping kezdődik: egy salátatörvény megszavazásával húznák el a kormánypártok az általuk megválasztott alkotmánybírók hivatali idejét, valamint enyhülhet a szavazók szervezett utaztatásával szembeni vasszigor. Egy leporolt törvényjavaslat szerint pedig csak erősen korlátozott helyen és időben lenne gyűjthető aláírás a népszavazási íveken. (Népszava)
Körülzárták a tüntetők a kormány épületét
Körülzárta az ukrán kormány épületét hétfő reggel Kijevben néhány ezer, az ország európai uniós társulását támogató tüntető, elállva az épület összes bejáratát. (Népszava, Népszabadság)