Cikkajánló – 2013. november 29.

Egyezség, kemény tárgyalások után

Galló Istvánné PSZ-elnök szerint a kollektív szerződésnek nem az a feladata, hogy a közoktatási rendszert kifordítsa sarkaiból. A kollektív szerződés rendezi a munkaszervezés szempontjából egyik legkényesebb kérdést, hogy miként is értelmezzük az intézményben töltött munkaidőt. (Magyar Hírlap, Népszabadság, Magyar Nemzet, Világgazdaság)

Ilyen fiatalokat keresnek a munkáltatók

Munkatapasztalattal lényegesen könnyebben tudnak elhelyezkedni a pályakezdő fiatalok, mint azok a társaik, akik gyakorlat nélkül próbálnak meg munkát találni – mondták a fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek témájában tartott csütörtöki, budapesti konferencia előadói. (MNO)

Orbán elérte, amit akart, és porig alázta államtitkárát

Most már teljesen világos, hogy ez a ciklus felsőoktatási stratégia nélkül telik el. Az is egyértelművé vált, hogy Klinghammer Istvánt nem stratégiát készíteni hívták a minisztériumba, hanem a kommunikálni, a tiltakozókat leszerelni. Csak ő ezt félreértette. Végül Orbán porig alázta. (Népszabadság, Népszava)

Színre lép a cigány párt

Indulnak a választáson, de se a jobb-, se a baloldallal nem akarnak szövetséget kötni. „Itt az ideje annak, hogy a cigányság rájöjjön arra: sem a jobb-, sem a baloldalhoz nem tartozunk, mert mi, cigányok nem kellünk senkinek sem.” Ebből a deklarált megfontolásból jött létre a Magyarországi Cigány Párt (MCP). (Népszabadság, Magyar Hírlap)

Magyarországot alázza a Daily Mail

Pikírt, lesújtó hangnemben írt Magyarországról szerdán és csütörtökön is a Daily Mail. A brit bulvárlap az Európai Bizottság foglalkoztatási biztosa, Andor László kijelentésein akadt ki annyira, hogy antiszemitának nyilvánítsa Magyarországot, amely folyamatos gazdasági válságban vergődik, ahol gyűlölik a romákat és a kormányzó Fidesz a szélsőjobboldali Jobbikkal versenyez a szavazatokért. (Népszabadság)

Megregulázzuk az uniót

“Felszólítom a négy nagy hitelminősítőt, kezdjék meg Magyarországgal a felminősítésről szóló tárgyalásokat” – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke egy tegnapi gazdasági fórumon, egyúttal lemondásra szólította fel Olli Rehn uniós biztost, mert úgymond hibázott, ugyanis – álláspontja szerint – Brüsszel hibás válságkezelési politikát folytat. Ugyanakkor magabiztosan kijelentette, hogy a monetáris politika reformját a gazdaságpolitika reformja tette lehetővé. (Népszava, Magyar Hírlap)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

A SZEF Oktatási programja

KURZUSOK CÉLCSOPORT KOMPETENCIA KIMENET Alapszint Bizalmik és bizalmi jelöltek Érdeklődjön a közösségi érdekérvényesítés iránt Segítőkész Jó szervezőkészség Következetes Szakmájában elismert Csapatjátékos Képes legyen a saját közösségét megszervezni és demokratikusan működtetni. Ismerje