Cikkajánló – 2013. november 15.

Még többen kapnak több béremelést az egészségügyben

Több munkakörrel, végzettséggel bővítették ki az egészségügyi béremelésre jogosultak körét. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg. (Népszabadság)

Rendőrök tisztították meg a Közgyűlést a tiltakozóktól

Hangos tiltakozással kezdődött a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülése, egyelőre a tanácskozást meg sem tudták kezdeni a hajléktalanrendelet elleni demonstrálók miatt. A rendőrség dél előtt kezdte meg a demonstráció felszámolását, sorban viszik el a tüntetőket. (Népszabadság, Népszava)

Bombameglepetés: elszabadult a GDP

Az elemző várakozásokat messze túlszárnyaló 1,7 százalékos éves összehasonlítású GDP-adatot közölt a harmadik negyedévről a KSH. Az utolsó negyedév még ennél is jobb lehet. (Népszabadság, Népszava)

Jövőre minden bérlet olcsóbb lesz

Mintegy tíz százalékkal csökkennek jövőre a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bérletárai, mivel a Fővárosi Közgyűlés megszavazta a vonatkozó előterjesztést. Ennek alapján a teljes árú havi bérlet kilencezer-ötszáz, a nyugdíjasoké háromezer-háromszázharminc, a tanulók havi utazása háromezer-négyszázötven, a dolgozók kedvezményes éves szelvénye pedig százháromezer forintba kerül majd. (Magyar Hírlap)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a