A SZEF lassítaná az egyesülést
Akár napokon belül elkészülhetnek azok a munkaanyagok, amelyek alapján lezárulhat az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) május 1-jén bejelentett egyesülési folyamata – nagyjából ennyit sikerült megtudnunk az integráció állásáról. (Népszabadság)
Kiborult a szakszervezet: 160 ezer tanár fizetése késik
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem utalták át a megszokott időben, november elején a pedagógusok fizetését, ami csaknem 160 ezer munkavállalónak okoz komoly nehézséget. Mendrey László, a PDSZ elnöke közleményében azt írta: bár a szeptember elsejével megnövelt bér nyújthatna némi átmenetet arra az időre, míg az illetékeseknek sikerül átutalniuk a béreket, de szerinte nem nyújt. (Népszava)
A közigazgatásban dolgozóknak vizsgát kell tenniük nemzettudatból
A nemzetpolitika, nemzettudat a köztisztviselők, közigazgatásban dolgozók képzésének alapkövévé válik, és erről vizsgázniuk is kell – egyebek mellett ez hangzott el a Nemzetpolitikai alapismeretek című kötet hétfői bemutatóján. (Népszabadság)
Jönnek a megélhetési nevelőszülők?
A 30-as éveket idézi a nevelőszülőkkel kapcsolatos tervezet, az egész egy nagy tévedés. Egyebek között erről beszélt a Népszavának Herczog Mária, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja azután, hogy Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter törvénytervezetet nyújtott be a nevelőszülői jogviszony átalakításáról. Eszerint azok, akik más gyermekét nevelik, a jövőben kizárólag nevelőszülőként tevékenykedhetnek, foglalkoztatotti jogviszonyba kerülnek, eddigi munkájukat pedig fel kell adniuk. Aki ennek nem tesz eleget, elveszíti nevelt gyerekét. Herczog szerint ez az elgondolás a Móricz Zsigmond Árvácska című regényét idéző megélhetési nevelőszülőség felé vezethet. (Népszabadság, Magyar Hírlap)
Minden adósságtól megszabadulnak az önkormányzatok
A kormány átvállalja az önkormányzatoknál maradó 420 milliárd forintos adósságot is. Cserébe mindenkitől fejlesztési terveket kérnek. (Népszabadság, MNO)
A választások után minden megdrágulhat
A recesszió véget ért, az idei gazdasági növekedés azonban mindössze 0,3 százalékosra tehető – olvasható a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb előrejelzésében. Ez az érték azonban még felét sem éri el a kormányzat 0,7 százalékos várakozásának, amelyet az MNB inflációs jelentése is magáévá tett szeptemberben. (Népszava)
Rossz jegyet kap a magyar–EU viszony
Alapvetően védekező, gyakran zsarolható helyzetben volt a magyar külpolitika 2012-ben. A legrosszabb osztályzatot az EU-val fenntartott kapcsolatokban érdemelte ki – derül a külkapcsolati bizonyítványból, amelyet kedden mutat be a Haza és Haladás Alapítvány. (Népszabadság)