KSH: Nőtt a foglalkoztatottság
A július-szeptemberi foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat teszi ma közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az idén június-augusztusban 3 millió 981 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 67 ezerrel több, mint egy évvel korábban, ez 1,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért értéket. A foglalkoztatottak közül 3 millió 948 ezren a 15-64 éves korosztályba tartoztak a harmadik negyedévben, 70 ezerrel többen az egy évvel korábbihoz képest. A korcsoport 59,0 százalékos foglalkoztatási aránya 1,2 százalékponttal magasabb az egy évvel ezelőttinél. (Magyar Hírlap)
Magyarország rosszabbul teljesít: sereghajtó életszínvonalban
Idén Budakeszi lakosai gazdálkodnak a legtöbb jövedelemből, míg a legszegényebbek az északkeleti határvidéken élők. Magyarország sokkal rosszabbul teljesít, mint a régió országainak zöme. (Népszabadság)
Kiemelt figyelmet kapnak a fiatalok
Kiemelt figyelmet kapnak a fiatalok, az ő problémáik megoldása nélkül nem képzelhető el a jövő – mondta tegnap Balog Zoltán. Az emberi erőforrások minisztere a VIII. kerületi Kontaktpont ifjúságsegítő iroda átadásán hangsúlyozta, húsz hasonló intézmény nyitja meg kapuit az Új Nemzedék Plusz program keretében, a megyeszékhelyek mellett működik majd egy-egy iroda Budán és Pesten is. (Magyar Hírlap)
Munka, pihenés, szórakozás
A munkavállaló fiatal felnőttek hétköznapokon átlagosan 9 és fél órát dolgoznak, 8 és fél órát alszanak, pihennek és mindemellett 6 órát szabadon, saját belátásuk szerint töltenek el. A középiskolásoknak, az egyetemistáknak, főiskolásoknak több idejük jut pihenésre valamint szórakozásra: átlagban 9 óra 40 perc illetve 8 óra 50 perc. A tanulás napjaikból rendszerint 5 és fél órát tesz ki – ezek a legfontosabb megállapításai annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet az elmúlt 3 hónapban készített az Ipsos, a 15-25 év közöttieket reprezentáló 500 fő személyes módon történő megkérdezésével. (Magyar Hírlap)
A köztisztviselők indokolás nélküli kirúgása nem ütközik a közösségi jogba
A közszolgák indokolás nélküli menesztése kapcsán az Európai Unió Bírósága úgy foglalt állást, hogy a köztisztviselők minden magyarázat nélküli kirúgása a közösségi jog alapján nem kifogásolható. (Népszabadság)
Harc az egykulcsos adó ellen
Országos aláírásgyűjtésbe kezd az egykulcsos adó eltörlése érdekében az Együtt-PM. Ezt tegnap Bajnai Gordon, a szövetség vezetője jelentette be a Széll Kálmán téren, ahol politikustársaival az egy hónapos akciót elindította. A szocialisták holnap a gazdaság ügyeivel szembesítik a Fideszt. Az MSZP három hónapra tervezett akciója, amelynek keretében a kormánypárt választási ígéreteit és a valóságot állítják szembe egymással, a múlt héten kezdődött. (Népszava)
Megint megvezetik az időseket
Azért emeli a nyugdíjakat a kormány, mert ezt írja elő a törvény. Így reagált Korózs Lajos szocialista szakpolitikus arra, hogy a szaktárca bejelentette: ígéretükhöz híven megvédik a nyugdíjakat, melyeket januártól 2,4 százalékkal emelnek. Korózs megjegyezte azt is, az átlagos inflációnál eddig minden orbáni évben jóval magasabb volt a nyugdíjasokra vonatkozó pénzromlás. Míg a szocialista kormányok idején a nettó bérnövekedésnek is részesei voltak az idősek, ma már kimaradnak egy esetleges gazdasági fejlődésből – tette hozzá. (Népszava)
Kárenyhítés az ingyenes pénzfelvétel
Támogatta az ingyenes készpénzfelvételről szóló törvénymódosítási javaslatot a parlament gazdasági és informatikai bizottsága. A pénzügyi rezsicsökkentésről szóló előterjesztés értelmében havonta kétszer 150 ezer forintig, az átlagfizetés mértékéig ingyenessé válik a készpénzfelvétel. A kedvezmény egy bankszámlával vehető igénybe, a 16. életévüket betöltötteknek nyilatkozatban kell megjelölniük, hogy melyik fizetési számlán szeretnék érvényesíteni az ingyenes készpénzfelvételt. (Népszava, MNO)
Gyurcsány Ferenc új ajánlatot szeretne tenni
Ha az a feltétele a megegyezésnek, hogy a közös listán se szerepeljek, akkor kész vagyok önfeláldozó gesztust tenni, és nem kérek helyet magamnak – nyilatkozta a Népszabadságnak Gyurcsány Ferenc. Az exkormányfő nem tart attól, hogy a sokat emlegetett ellenzéki összefogás meghiúsulása esetén bűnbaknak kiáltanák ki. Mint mondja, semmivel nincs kevesebb joga a DK-nak a baloldalon szavazatokat szerezni, mint az MSZP-nek vagy más demokratikus pártnak. (Népszava)