Rezsicsökkentés: az államilag lenyomott árnál is van olcsóbb
A Magyar Telekom és az Energetikai Központ a november 1-jei újabb 11,1 százalékos lakossági energiaárcsökkentés után is lát lehetőséget arra, hogy továbbra is 3-8 százalékos kedvezményt kínálva versenyezzen az immáron államilag szabályozott árakon működő egyetemes szolgáltatókkal. Az Elmű-ÉMÁSZ még bizonytalan. (Népszabadság)
Vonulás, összefogás, készültség
Az október 23-i ünnephez kapcsolódóan országszerte mintegy négyszáz rendezvény megtartását vette tudomásul a rendőrség – tájékoztatott az ORFK kommunikációs szolgálata. Hozzátették: valamennyi helyszínt a szükséges erőkkel és eszközökkel biztosítani fogják. Belügyi források szerint a hatóságok nem rendelkeznek olyan információkkal, amelyek arra utalnak, hogy bárhol rendbontásra kellene számítani, de a Teve utcában működik majd az operatív törzs. (Népszabadság, Népszava)
Élőlánc Magyarországért: elegünk van a hazugságokból
A Vidékfejlesztési Minisztérium állításai alapján azt hihetnénk, hogy a tárca szándéka az, hogy minél többen kapjanak lehetőséget az agráriumban való boldogulásra. De ezt tökéletesen cáfolják a földhaszonbérleti pályázatok eddigi eredményei – írja közleményében az Élőlánc Magyarországért. (Népszabadság)
CÖF: itt a mobil nemzeti konzultáció
Százezreket vár a Civil Összefogás Fórum (CÖF) az október 23-i Békemenetre. A Fidesz által is pénzelt “civil” szerveződés feltalálta a mobil nemzeti konzultációt, ugyanakkor akciójuk célja nem más, mint a demokratikus ellenzékkel szembeni tüntetés. Nem titkolják azt sem, hogy minél több lelkes hívet akarnak kivinni Orbán Viktor miniszterelnök beszédére. (Népszava, Magyar Hírlap)
Babakötvény kamatprémiummal
Az éves átlagos inflációhoz képest háromszázalékos kamatprémiumot fizet évente a 19 éves futamidejű új Babakötvény – közölte tegnap Borbély László András, az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) Zrt. vezérigazgató-helyettese. A Babakötvény első sorozatát 2013. december 2-án bocsátják ki, az első kamatfizetési nap 2014. február 1. Az első sorozat a 2014. január 31-ig született gyermek javára vásárolható. Az ezután született gyermekek számára a saját születési évjáratú kötvény választható. (Magyar Hírlap. MNO)