Szegénység: érdekes adatok láttak napvilágot
Október 17-én tartják világszerte a szegénység elleni küzdelem világnapját. Az Unicef szerint ma Magyarországon valamilyen szempontból minden második gyermek nélkülözésre kényszerül. Az ENSZ Közgyűlése 1992-ben a szegénység elleni küzdelem világnapjává nyilvánította október 17-ét. A közgyűlés felkérte a tagállamokat, hogy szenteljék ezt a napot a szegénység visszaszorításával kapcsolatos tevékenységük bemutatásának. Magyarországon ma több rendezvényt is tartanak, hogy felhívják a figyelmet a szegények helyzetére. (MNO, Népszava, Magyar Hírlap)
Ennyit a kedvezményes húsáfáról
Nem lesz húsáfa-csökkentés, de valószínűleg luxusadó sem a kormányzat jövő évi adótervei között. A kormányülésen, kedden nem került szóba az élelmiszer áfa csökkentése, amikor a 2014-es adótörvény-javaslatról tárgyaltak – mondta a Népszabadságnak egy kormányközeli szereplő. Forrásunk annak ellenére is határozottan állította ezt, hogy az elmúlt hónapok egyik slágertémája volt a kérdés.
Távozik a közmédia vezetője
Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) vagyongazdálkodási, stratégiai- és struktúrafejlesztési vezetője lesz. Böröczöt Karas Monika, az NMHH Elnöke kérte fel a feladat ellátására, amikor október 16-án, szerdán részt vett a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezetői értekezletén – közölte az MTVA Sajtóirodája. (Magyar Hírlap)
Új szó születik: könyvtár
A könyvtár 2020-ban ott lesz mindenütt, az év minden napjának minden órájában. A kihelyezett könyvtárosok jelentősége megnő, fő feladatuk a konzultáció, a tanácsadás, a képzés és a tartalomfejlesztés lesz. A könyvtár a programok, a kutatás, az együttműködés, az alkotás és az oktatás tereként fog szolgálni – írta Stephen Abram, a washingtoni Information Outlook portál szerzője. (Népszabadság)
Washingtoni alku az utolsó pillanatban
Megszületett a megállapodás a washingtoni szenátus demokrata és republikánus vezetője között a kormányzat átmeneti finanszírozásáról és a szövetségi adósságplafon megemeléséről. (Népszava, Magyar Hírlap)
Tavaresnek megint velünk van gondja
Sajnálatosnak tartja Rui Tavares portugál EP-képviselő az illetékes európai parlamenti bizottság tagjainak írt e-mailjében, hogy az uniós rendőr-akadémia hazánkba kerülhet. „Ilyen döntés, ha formálissá kívánják tenni, egyértelműen ellentmond a parlament magyarországi alapjogokkal kapcsolatos álláspontjának” – fogalmazott a hazánkat elítélő jelentés névadója. A levél létét az MSZP-s Szanyi Tibor kedden még indulatosan megkérdőjelezte. Az MSZP ráadásul közölte, támogatja a rendőrakadémiát, és rágalmazás miatt beperli Kocsis Mátét, a Fidesz kommunikációs igazgatóját. Kocsis azt mondta, alapos a gyanú, hogy az újabb Tavares-levél mögött is a magyar baloldal áll azért, hogy ezzel is a kormány sikertelenségét igazolja. (Magyar Hírlap)