Cikkajánló – 2013. október 7.

SZEF: fajsúlyos témák kerültek fókuszba

Fókuszban a közszolgálat címmel rendezett fórumot pénteken a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) megyei koordinációja az ITC-ben. Varga László a SZEF elnöke a minap.hu érdeklődésére elmondta, a fórumon olyan előadások hangzanak el, a közszférai szakszervezeti jogokról, a szakszervezeti konföderációk esetleges integrációjáról, a pedagógus életpályamodellről, a szociális ágazati érdekegyeztetésekről vagy éppen a közszférát érintő bértárgyalásokról, melyekről érdemes tájékozódni a szakszervezetek képviselőinek.

Gallóné: Milyen béremelés az, ahol felvetődik a kompenzáció?

Októberben megkapták első emelt bérüket a tanárok. A kormány szerint a túlnyomó többség többet keres, a szakszervezetek szerint azonban sokan vannak olyanok, akiknél még jövedelemcsökkenés is előfordulhat. A kollektív szerződés tárgyalásánál felmerült (és az NGN-mél állítólag számításokat is végeznek erről), hogy a tanárok túlmunkáját megfizessék, valamint cafeteriát is kapjanak. (Világgazdaság)

Áttörnék a hallgatás falát

Áttörni a félelem és a hallgatás falát –ez volt a fő üzenete annak a szombat délutáni, Őszi nagytakarítás az oktatásban címmel meghirdetett tüntetésnek, amelyet a főleg tanárokból és szülőkből álló Hívatlanul csoport szervezett a pedagógusok világnapja alkalmából. (Népszabadság)

Érlelődik a tanársztrájk

Az oktatásra rátelepedő állam, a szegregáció, a politikailag-ideológiailag kialakított tanterv, az oktatók kényszernyugdíjazása és a köznevelési törvény ellen tüntettek szombaton Budapesten és több nagyvárosban a pedagógusok világnapján. Hoffmann Rózsa államtitkár nem értette a követeléseket, viszont szép köszöntőt írt a világnapra arról, hogy “a pedagógusok a jövő kovácsai”. A fideszes Kocsis Máté a demonstráció apropóján ismét “Bajnai-gárdázott” egyet. (Népszava)

Tűzifával kiegészített vidéki rezsicsökkentés

Jól kiegészíti a rezsicsökkentést vidéken a rászorulók számára kiosztható tűzifakészlet. Az önkormányzatok által erre igénybe vehető keret a tavalyi egymilliárd forint helyett idén kétmilliárd forint lesz – jelentette be a közelmúltban Orbán Viktor miniszterelnök. Az önkormányzatok már felkészültek, ám a Belügyminisztérium még nem írta ki a pályázatot. A Magyar Nemzet úgy tudja, a kiosztható mennyiséget az is növeli majd, hogy a szociális célra szánt tűzrevalót a piaci ár alatt szerezhetik be az állami erdészetektől a nyertes önkormányzatok.

Rabszolgaként dolgoztatják a kelet-európaiakat

Szinte rabszolgasorban tartanak kelet-európai munkavállalókat egyes nagy-britanniai élelmiszer-feldolgozó üzemekben, amelyek közül nem egy a legnagyobb brit szupermarket-hálózatokat látja el termékeivel – írta feltáró riportjában a The Sunday Times. (Magyar Hírlap)

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a