Megkezdődött a harc az új szakszervezeti konföderáció elnöki posztjáért?
Az Autonómok saját elnöküket látnák szívesen a három konföderáció egyesülésével létrejövő új érdekvédelmi szövetség élén. Úgy tudjuk, az integrációra készülő szakszervezetek körében a bejelentés kisebb vihart kavart. (Népszabadság)
Messze nem minden pedagógus örült az új fizetésének
Eljött az igazság órája – így sommázhatjuk a csütörtöki napot, amikor a tanárok kézhez vették első, a pedagógus-életpályamodell érvénybelépésével számított fizetésüket. A Hoffmann Rózsa– és Orbán Viktor-féle köznevelési rendszer kiteljesedésének pillanatai ezek. (Népszabadság)
Több pénzt kellene fordítani a bölcsődékre?
Azokban az európai országokban, ahol kellő számú bölcsődei és óvodai férőhely van, a kisgyerekes anyák 50-70 százaléka dolgozik, míg Magyarországon csak 10-15 százalékuk, pedig visszasegítésük a munkaerőpiacra az adó- és járulékbevételeken keresztül sokszorosan megtérülne – írta az MNO.
Ingyen túlmunkára kötelezett közszolgák?
A Miniszterelnökségen kötelezővé tették, hogy a dolgozók 7:30-tól 17:30-ig dolgozzanak, vagyis naponta 10 órát – tudta meg a Népszava. Emellett azt tervezték, hogy esti, hétvégi és ünnepnapokra szóló ügyeletre kötelezik az alkalmazottakat, pluszpénz vagy szabadnap nélkül. Úgy tudjuk, hogy a hétvégi ügyelettől végül elállt a hivatal.
Orbán: Az átlagjövedelemig ingyenes lesz a készpénzfelvétel
Segélyalapú helyett munkaalapú gazdaságra van szükség, az átlagjövedelem mértékéig havi két készpénzfelvétel tranzakciósilleték-mentes lesz – erősítette meg a miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjúban pénteken. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a kormány továbbra is szeretne luxusadót és a Fidesz-frakcióban egyre többen támogatják a rezsicsökkentés alkotmányba foglalását. Jelezte azonban, hogy a rezsicsökkentést elsősorban a jövő évi választáson kell megvédeni. (Magyar Hírlap)
Rezsicsökkentés jegyárral
Vonaton és autóbuszon düböröghet tovább a rezsicsökkentés: az országgyűlési választásokra készülő kormány információnk szerint a jegyárak áfatartalmának mérséklésével kedvezne a választóknak. (Népszabadság)
Vissza a készpénzhez
A választásra készülve a pénzügyi rezsiköltséget drasztikusan megemelő tranzakciós illetékek és különadók hatásának részleges kompenzálására készül a Fidesz. A kártyahasználat költségeinek egy hányadát ismét a bankokra hárítják majd. Az ügyfeleknek ezért és más okból is arra kell számítaniuk, hogy végső soron drágább lesz a kártyahasználat. (Népszava)
Megúszhatják a reklámadót a tévék, ha jól viselkednek
A reklámadó bevezetése lekerülhet a napirendről, kivéve, ha a kereskedelmi televíziók a jövőben agresszívan lépnek fel a kormánnyal szemben – mondták lapunknak vezető kormánypárti politikusok. (Népszabadság)
„Bajnai Gordon szobrát döntötték le”
Schiffer András: Amit vasárnap láthatott a publikum, egészen primitív, a történeti emlékezetbe is belegyalogló akció volt. „Ledöntöttek egy szobrot, amely nem Orbáné, hanem az egy évvel ezelőtt a politikai kultúra megújításáról szónokló Bajnai Gordoné volt” – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Schiffer András LMP-társelnök.