Ledöntötték Orbán szobrát Bajnaiék
A Fidesz által felmondott “szolidaritási szerződés” újrakötését ígérte Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője vasárnap Budapesten, a Magyar Szolidaritás Mozgalom kormányellenes demonstrációján, ahol aktivisták lelepleztek, majd ledöntöttek egy Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló szobrot. (Magyar Hírlap, Népszava, Népszabadság, MNO)
Több mint 103 ezer forintos minimálbért javasol a Liga
A 2014-es bértárgyalások megkezdését javasolja a Liga Szakszervezetek, amely azt indítványozza, hogy a minimálbért és a garantált bérminimumot (szakmunkás minimálbér) egyaránt bruttó 5,5 százalékkal emeljék jövőre, ezenkívül pedig bruttó 4,5 százalékos bérajánlásban állapodjon meg a kormány a szociális partnerekkel. (Világgazdaság)
Megszorítások később
Ma adja át a jövő évi költségvetés tervezetét Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlésnek. Abban az elemzők, a költségvetési tanács és a jegybank is egyetért, hogy a büdzsét jelentős kockázatok övezik. Elmaradhatnak bevételek a tervezettnél alacsonyabb növekedés vagy infláció miatt. Elemzők szerint a kormány által várt csoda helyett újabb megszorítások jönnek. (Népszava, Magyar Hírlap)
A parlament előtt a rezsitörvény-javasalat
Benyújtotta pénteken a parlamentnek Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője az újabb tarifamérséklésekre vonatkozó javaslatát. Az előterjesztés szerint az áram, gáz és távhődíjak november elejétől lesznek olcsóbbak. (Népszava, MNO)
A cégeken csattan a rezsiostor
Ismét a szolgáltatók és a vállalkozások fizetik a lakossági rezsicsökkentés árát. Rajtuk keresztül meg persze mindenki. (Népszabadság)
Harcban az illúziókkal
A rezsinek, a világnak és az ellenzéknek szóló hadüzenettel, harci lázzal akar választást nyerni jövőre a Fidesz – ellenjelölt nélkül – újraválasztott elnöke. Orbán Viktor ehhez szinte bármit be is vetne, hiszen jövő tavasszal minden voksra szükség van. A kongresszusi küldöttek politikai nyilatkozatban álltak ki a rezsicsökkentés mellett, Lázár Jánost új alelnöknek választották és tovább centralizálták a pártot. (Népszava, Népszabadság)