Cikkajánló – 2013. szeptember 18.

Kompenzáció a rezsicsökkentés miatt

Szükség lehet egy újabb kompenzációra a távhőszolgáltatóknál az őszre tervezett, ezúttal 11,1 százalékos rezsicsökkentés miatt – erről nyilatkozott a Magyar Nemzetnek több érintett cég- és önkormányzati vezető. A szükséges kompenzáció mértékét egyelőre nem tudni, de valószínűsíthető, hogy országszerte több tíz milliárd forint lehet a bevételkiesés. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke úgy fogalmazott, hogy ha a tízszázalékos rezsicsökkentésnél 52 milliárd forint volt a kompenzációs összeg, akkor most is hasonló tételre lehet számítani.

Ifjúsági iránytű a következő esztendőkre

 „Menjenek külföldre a fiataljaink, de térjenek haza” – összegezte Simicskó István ifjúságért felelős államtitkár a kormányzat célkitűzéseit a Magyar Ifjúság 2020 című kiadvány tegnapi bemutatóján. Simicskó szerint az a legfontosabb, hogy a fiatalok olyan stabil értékrenddel menjenek világot látni, hogy erre építhessenek, a kint megszerzett tudást hazahozva pedig itthon építsék a jövőjüket. (Magyar Hírlap)

Egyetemek versenyre kényszerítve

Elkészült a kormány felsőoktatási vitaanyaga, amelyből kiolvasható, hogy ahol nincs hallgató, baj lesz. Három évvel Orbán Viktor kormányának megalakulása és két évvel az új kabinet által megalkotott felsőokta­tási törvény elfogadása után elkészült A felsőoktatás átalakításának stratégiai irányai és soron következő lépései című vitaanyag, amelyet Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár és szakértői csapata jegyez. (Népszabadság)

Orbán szerint mégsem volt forradalom

“Magyarország teljes megújítását hirdettük meg, a kétharmados győzelmet sem interpretáltuk forradalomként” – mondta kedden Orbán Viktor, elhatárolódva az épp általa hosszú ideig emlegetett “fülkeforradalomtól”. Az ország tiszteletbeli konzuljainak V. konferenciáján lényegében megtagadta az unortodox kifejezést is, de arról is beszélt, hogy a nemzeti konzultáció nagyobb legitimitást ad, mint a népszavazás. (Népszava, Magyar Hírlap)

A rejtőzködők fele kormányt váltana

Minimális változásokat mért a pártok támogatottságában az előző hónaphoz képest az ellenzéki együttműködési tárgyalások közben, illetve után végzett közvélemény-kutatása során az Ipsos. A cég foglalkozott az együttműködési egyezséget kötött MSZP és Együtt-PM táborával, és úgy értékeli, hogy a két párt szavazói több fontos kérdésben gondolkodnak szinte azonosan. (Népszabadság)

Két választás Magyarországon?

A Fidesznek több érdeke is fűződik a jövő évi parlamenti választások minél korábbi lebonyolításához, s az európai parlamenti voksolástól való elválasztása mellett. Az ellenzéki pártok egyben biztosak: noha az alaptörvény szerint Áder János államfő jelöli ki az időpontot, valójában kizárólag az dönti majd el, hogy mely nap(ok)on járulunk az urnákhoz, hogy Orbán Viktor érdekei mit diktálnak. (Népszava)

Elbukhatja a bejutást Bajnai Gordon

Óriási dilemmát jelent a Bajnai Gordon vezette Együtt–PM-ben, hogy pártszövetségként tíz százalékot kellene elérnie listán az országgyűlési választásokon – hallhattuk baloldali forrásokból. A Magyar Hírlap korábban megírta, a Bajnai-féle alakulatban felmerült, hogy az Együtt – a Korszakváltók Pártját és a Párbeszéd Magyarországért Pártot egyesíteni kellene a tízszázalékos bejutási küszöb miatt. Informá­ciónk szerint a friss közvélemény-kutatások miatt már mindennapos téma az Együtt–PM-ben, hogy „arculatvesztés” nélkül kellene egyesülnie a két formációnak.

Nálunk szinte csak az EU fejleszt

Európában magasan nálunk a legnagyobb az uniós pénzek aránya: a szabadságharc közepette itt az állami beruházások 97 százalékát fedezi az ország uniós forrásból. Az uniós átlag 10 százalék. (Népszabadság)

Békeharcosok

Volt egy régi, kommunista eredetű szó, amelyet régen állandóan használtak, megindokolva, miért is kell fegyverekkel felvonulni nagy ünnepeken. Ez a békeharc. Már filozófiailag is bukdácsol a fogalom, kimondva is érezni, hogy elég nagy sületlenség. Ha viszont ezt a kifejezést politikus mondja, kezével gesztikulálva, mosoly nélkül, szigorúan, akkor még hihetőnek is tűnik egy pillanatra, hogy tényleg létezik békeharc. De csak egy pillanatra. Békeharc nincs, senki se verheti szét a másik fejét a béke és barátság érdekében. (Magyar Nemzet)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Az európai szakszervezetek nemet mondanak a megszorításokra

  Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) Gazdasági Munkabizottsága november 16-án tartotta évzáró ülését Brüsszelben. Napirendjén az európai munkavállalók szempontjából különösen időszerű és fontos kérdések szerepeltek: az EU makrogazdasági kilátásai, a