Alig ötvenen vettek részt a BKV-s tüntetésen
A BKV-nál meghirdetett 200 fős, majd 150-re módosított elbocsátás ellen tiltakozásul szervezett egész napos tüntetést a Blaha Lujza téren a cégnél működő egyik szakszervezet. A megmozduláson a várt tömeg helyett ötvenen vettek részt, amit a félelemmel magyaráz a szakszervezet vezetője. (Népszabadság)
Idomított gyerekeket akarnak Orbánék
Bár a hivatalos tájékoztatás szerint a tanév jól kezdődött, valójában óriási a káosz és a fejetlenség, a pedagógusok pedig kétségbeestek, nem tudják, mennyi lesz a fizetésük. Többek között erről beszélt a Népszavának Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnöke. A köznevelésért felelős helyettes államtitkár állítása ellenére sok diák nem kapta még meg a tankönyvét, főleg azok, akik jogosultak az ingyenes tankönyvellátásra.
Tiltakozó aláírások Hoffmann ellen
Több mint négyezren írták alá azt a tiltakozó levelet, amelyet Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárnak és a Hír TV szerkesztőinek címzett a pedagógusokat, oktatási szakembereket, szülőket tömörítő Hívatlanul elnevezésű Facebook-csoport. A tiltakozást az az interjú váltotta ki, amelyet múlt pénteken készített az államtitkárral a Hír TV. (Népszabadság)
Túlzott a sarc az utakon?
Rosszul vizsgázott Brüsszelben az új magyar útdíjrendszer. Az Európai Bizottság (EB) értékelése szerint a Magyarországon július 1-jétől alkalmazott útdíjrendszer nem felel meg a közösségi irányelvnek. A bizottság szerint a lehetségesnél magasabb díjakat számláznak a 3,5 tonnánál nagyobb tehergépkocsiknak. (Népszabadság, Magyar Hírlap)
Csúszhat a rezsicsökkentés
Akár január 1-re is csúszhat a korábban októberre tervezett további 10 százalékos fűtésidíj-csökkentés – derül ki Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető Magyar Nemzetnek adott interjújából. Lázár János miniszerelnökségi államtitkár ugyanakkor november 1-i időpontot jelentett be. A holnap kezdődő kihelyezett frakcióülésen döntenek. (Népszabadság)
Gyatra, de romlik is a magyar versenyképesség
Három helyet visszaesett Magyarország a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában. Még a régiót is lehúzzuk, pedig az sem teljesít fényesen. (Népszabadság, Népszava)
Még ebben a hónapban megalakulhat a Nemzeti Választási Bizottság
Még ebben a hónapban megalakulhat a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), mert a törvény értelmében a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlésnek szeptember 30-áig meg kell választania a testület tagjait. Az Országgyűlés a tagokat kétharmados többséggel választja meg, ám ha ez két alkalommal nem sikerül, a harmadik körben már elég a jelenlévő képviselők egyszerű többsége. (Magyar Hírlap)