“Ráfizetéses” a rezsicsökkentés
A háromszorosát fizeti be a költségvetésbe extra adók formájában egy átlagos család annak az összegnek, mint amennyit a rezsicsökkentésen nyer. A közüzemi díjak lefaragása a kisjövedelműeknek és a nyugdíjasoknak jelenti a legkisebb segítséget. Az átlagosnál sokkal kevesebb jövedelemből gazdálkodó családok a rezsicsökkentés ötszörösét fizetik ki többletteherként. Míg a magas keresetűek, a felső 20 százalék a haszonélvezője a közmű díjak erőltetett lefaragásának. (Népszava)
Élelmiszerre költjük fizetésünk negyedét
A kilencvenes évek közepén a hazai háztartások nagyjából egyharmadnyi fizetést áldoztak élelemre, és ez a mutatószám mára sem változott sokat (25%), mely jól mutatja, hogy a fogyasztás szerkezetváltása, ami egyben a gazdaság modernizációját is jelenti, lassan halad előre. Ennek eredményeként mára harmadannyi időt töltünk hipermarketekben, mint tíz éve, és fogyasztási szokásaink megváltozása már minden ágazatra jelentős hatással van, így a turisztikai szegmensre is – emelte ki előadásában Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója. (Magyar Hírlap)
Kétszázezer alatt lesz a tanárok nettója
Nem élvezheti havi nettó 205 ezer forintos fizetését az a pedagógus, aki szeptembertől a jelenlegi legmagasabb fizetési kategóriába kerül. Ebbe a besorolásba ősztől csak a legalább 39 éve a pályán lévő, egyetemi diplomával rendelkező tanárok kerülhetnek, akik – ha 18 évesen érettségiztek, majd 5 éves egyetemi tanulmányaik után azonnal elhelyezkedtek – csak 62 éves korukra érhetik el ezt a kategóriát. (Népszava)
Orbán bátorsága mutatja a példát egész Európa előtt
Dél-Európába is eljutott a magyar kormány IMF-fel kapcsolatos döntése, valamint annak visszafizetésének a híre: az olasz újságíró emeli kalapját az Orbán-kormány eme lépése előtt. A szlovák liberális-polgári SME arról tájékoztatja olvasóit, hogy a kormány előterjesztése nyomán sikerült emelni a tanárok fizetését. (MNO)
Népszerűsítik a közigazgatási pályát
Szemléletformáló, a közigazgatást népszerűsítő kampányba kezd a kormány, a cél többek között az, hogy a fiatalok számára is vonzóvá tegyék ezt a pályát. Balatoni Mónika államtitkár szerint az állam stabil munkahelyeket kínál. (Magyar Hírlap)
Tovább tárgyalna az MSZP
Két napon belül újra tárgyalni szeretne pártja nevében Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője Bajnai Gordonnal; a négyszemközti egyeztetés alapja az Együtt vezetőjének hétfői, egyéni körzetekre vonatkozó javaslata lehet. A szocialista párt elnöksége a késő estébe nyúló ülésén arra hatalmazta fel Mesterházyt, hogy mihamarabb érje el: az egyéni választókörzetekben 2014-ben csak egyetlen, közös ellenzéki jelölt induljon. (Népszava, Népszabadság, Magyar Hírlap, MNO)
Dávid Ferenc: A takarékszövetkezetek Trianonja
Az írás címe egy tisztségétől és munkahelyétől megvált vezetőtől származik, tükrözi a takarékszövetkezeti közösség hangulatát. Augusztus 22-i búcsúbeszédében az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) közgyűlésén ő hasonlította a szövetkezeti hitelintézetekkel való leszámolást az I. világháborút követő békediktátumhoz. Nem volt egyedül a háborús hasonlatokkal. (Népszabadság)