Munkahelyvédelmi Akció: 730 ezer foglalkoztatott
Több mint 730 ezer munkavállaló foglalkoztatását segítette az első félévben a munkahelyvédelmi akció, a támogatott munkavállalók fele a nyugdíjhoz közeledő 55 év feletti korosztályból kerül ki – közölte a Fidesz szerdán. (Magyar Hírlap, MNO)
Nem segítenek az állástalan dunaferreseknek
A kormány semmit sem tett azért, hogy megmentse az ISD Dunaferr Zrt.-től elbocsátott ezerötszáz dolgozó munkahelyét, és az sem látszik, hogy segítséget nyújtana azoknak, akik elveszítik állásukat – vélik a szocialisták. Az ISD Dunaferr vezetése hétfőn közölte, hogy tartós veszteségesség miatt 1500 fős létszámleépítést hajt végre. (Népszava)
A munkaügyi központnak nem jelezte a Dunaferr, hogy 1500 embert tesz utcára
A Fejér Megyei Kormányhivatal munkaügyi központja eddig nem kapott szándékbejelentést az ISD Dunaferr Zrt.-től a csoportos létszámcsökkentésről – tájékoztatta a kormányhivatal kedden az MTI-t. (Világgazdaság, MNO)
Csak a dolgozó szülők gyermekei számítanak?
Jövő januártól 270 ezer család jut több pénzhez: az alacsony keresetű, három vagy több gyermeket nevelő, illetve egykeresős családok, valamint a gyermekeiket egyedülállóként nevelő szülők. Mindezt a Fidesz számolta ki a családi adókedvezmény bővítése kapcsán. (Népszabadság)
Térkép a korrupciós kockázatokról
Rétvári Bence szerint jóval pontosabbá vált a közszféra korrupciós veszélyeit tartalmazó térkép az Állami Számvevőszék (ÁSZ) idei felmérése után, amely negyven százalékkal pontosabb képet nyújt arról, hogy az egyes közintézményekben hol kell jobban odafigyelni a korrupciós kockázatokra. (Magyar Hírlap, MNO)
Két százalék alatt ragadt az infláció
Nem tud két százalék fölé gyorsulni az infláció, amely a múlt hónapban megközelítette az áprilisi 1,7 százalékos mélypontot: a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint júliusban 1,8 százalékos volt az éves árdrágulás a júniusban mért 1,9 százalék után. (Népszabadság)
Érdekvédelem magyar módra
Ha az Európai Unió valamicskét is tájékozott polgárainak feltennék azt a találós kérdést, hogy melyik tagállam kormányzati tényezőjétől származhat az a 2013. augusztus közepén elhangzott kijelentés, hogy “A jövőben ne Brüsszel érdekeit képviselje Budapesten, hanem fordítva, Budapest érdekeit szem előtt tartva járjon el Brüsszel felé”, akkor szinte bizonyos, hogy a megkérdezettek kicsiny gondolkodás után rávágnák, hát ezek a magabiztos szavak csak Magyarországon hangozhattak el. (Népszava)
Sokszoros bérkülönbség a tagállamok között
Az Európai Unió országai közül Bulgáriában a legalacsonyabb a minimálbér, mindössze 158 euró, míg Luxemburgban a legmagasabb, 1874 euró. Magyarország a 28 tagállamot tekintve a 15. helyen áll az Eurostat listája szerint, nálunk 332 euró a minimálbér összege. (Népszava)
Még kérdéses, mekkora összegtől esik el Magyarország
Három uniós forrásból, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, a kohéziós alapból és az Európai Szociális Alapból függesztette fel ideiglenesen az Európai Bizottság a Magyarországnak folyósítandó támogatások kifizetését – közölte kedden egy név nélkül nyilatkozó bizottsági forrás. (MNO)
Beérett a ‘szabadságharc’ gyümölcse
Háttérhatalom irányítja Magyarországot? Nos, e kérdésre meglepően sokan felelnek igennel, és nem csak Magyarországon: a franciák és a szlovákok még nálunk is nagyobb arányban hisznek az összeesküvés-elméletekben. (Népszabadság)