Itt a 2014-es alap-büdzsé: mégse lesz közalkalmazotti béremelés?
Nem lehet béremelést tervezni jövőre a közszférában, a hiányt a GDP 2,7 százalékán kell tartani, miközben jövőre már csak 2,8 százalék lehet az infláció a kormány szerint – a jövő évi költségvetést alapozó minisztériumi anyag szerint. (Népszabadság)
Blöffölt a százalékokról Balog
A kormányzati ígéretek ellenére 60 helyett csak 50 százalékát biztosítaná a költségvetés a pedagógus életpályamodellbe foglalt bértömeg-növekedésnek – derült ki egy kiszivárgott előterjesztésből. A tervezetet Navracsics Tibor és Balog Zoltán jegyzi, azonban éppen utóbbi beszélt 60 százalékos növekedésről. (Népszava)
Tanácsadóként fizetett érdekvédők a BKV-nál
A tucatnyi szakszervezeti vezető közül “papíron” öten még mindig tanácsadóként dolgoznak a BKV-nál, így jóval többet keresnek, mint a szerződésmódosításba korábban belement érdekvédő kollégáik – írta az index.hu. A szakszervezeti vezetőket még 2007-08-ban, Antal Attila volt BKV-vezér idején tették meg “tanácsadónak”, ám azóta az új menedzsment elérte az ilyen foglalkoztatási formák átalakítását – legalábbis legtöbbjüknél. (Népszava)
Forró őszre készül az ellenzék
Azzal számolnak, hogy ha lesz együttműködés, az utat nyithat az erősödés felé. Szűk másfél milliós mozgósítható erő van még a bizonytalan és passzív pártválasztók közt – ezt Závecz Tibor mondta az ATV-ben, az Ipsos legutóbbi felmérését ismertetve. A véleménykutatási igazgató szerint az egymáshoz egyre közelebb lépő MSZP-nek és az Együtt–PM szövetségnek közösen jelenleg másfél milliós szavazótábora van, míg a Fidesz mögött kétmilliós tömeg áll. (Népszabadság)
Belviszály Kónya Péterék alakulatánál
Közgyűlést tart a hét végén a Kónya Péter vezette Szolidaritás, amely az Együtt – A Korszakváltók Pártja egyik alapító szervezete. Sajtóhírek szerint tisztújítás is lesz: Kónya kihívót kapott a vezetői posztért, mégpedig Székely Sándor személyében. A Szolidaritást mindenesetre belső ellentétek feszítik. A Magyar Hírlap összeállításából kiderül, a számos korábbi és néhány jelenlegi szimpatizáns által alapított Facebook-csoport bejegyzései szerint akadnak, akik úgy vélik, Bajnai Gordonék „csak a hatalomból való részt szeretnék megszerezni”. (Magyar Nemzet)
Megszorításokat terveznek jövőre is
Alacsony, mindössze 2,8 százalékos inflációval és 2,7 százalékos hiánnyal számol a jövő évi büdzsé tervezésénél a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) – derül ki a tárca honlapján közzétett költségvetési tervezetből. (Népszava)
Politikai cél is az adósmentés
Van olyan gumiszabály, amellyel jogilag lehetséges a devizahiteles szerződések átírása egy új törvénnyel. Az tényként kezelhető, hogy az árfolyamkülönbséghez nyúl hozzá a kormány, de arról csak találgatások folynak, hogy annak egy részét vagy az egészét elengednék-e. Londoni elemzők szerint klasszikus orbáni lépés, “hátsó ajtós államcsőd” lenne az árfolyamkülönbség megfizettetése a bankokkal. (Népszava)
MSZP: kezdettől fogva támogattuk a rezsicsökkentést
Az MSZP kezdettől fogva támogatta a rezsicsökkentést – közölte Török Zsolt, a párt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján válaszul a fideszes Kocsis Máté kijelentésére, amely szerint ha tehetné, a baloldal eltörölné a rezsicsökkentést. (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet)
Szűken mér a kormány
A cégek rovására kierőszakolt rezsicsökkentések helyett a lakások energetikai felújítására kellene koncentrálnia kormányzatnak. A lakáskorszerűsítések nemzetgazdasági szinten is mérhető hasznot hoznának, és új munkahelyeket teremtenének. Ezzel szemben a rezsicsökkentés a meglévő álláshelyeket is veszélybe sodorja – állítják szakértők. Ha a kormány továbbra is annyit költ a lakásrekonstrukciós támogatásra mint idén, akkor 660 évig tartana, amíg minden ma felújításra váró lakásra sor kerülne. (Népszava)
Orbán Viktor interjúja a The Wall Street Journal európai kiadásában
Válságban a sztenderd gazdaságpolitika nem működik, ilyenkor célzott akciókra van szükség – mondta a miniszterelnök a The Wall Street Journal európai kiadásában pénteken megjelent interjúban. (Népszava, Népszabadság)