Már negyedmillióan dolgoznak külföldön
Június végén mintegy 250 ezer fő dolgozott legalább 6 hónapja külföldön, ami a teljes munkaképes korú népesség 4,4 százaléka. A háztartások 9 százalékában van tartósan külföldön dolgozó személy – derül ki a GKI Gazdaságkutató felméréséből. (Népszabadság)
Beváltotta a reményeket a munkahelyvédelmi akcióterv
Az év elején életbe lépett munkahelyvédelmi akcióterv eredményei a várakozásoknak megfelelően alakultak: eddig 720 ezer munkavállaló foglalkoztatását könnyítette meg, s a munkáltatók költségei a program révén összesen 45 milliárd forinttal csökkentek. Erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt az MTI-nek adott interjúban. A gazdasági tárca vezetője szerint bizakodásra ad okot, hogy a kedvezményezett munkavállalók száma folyamatosan növekszik, júniusban mintegy 9 ezerrel több fő foglalkoztatását könnyítette meg az akcióterv. (MNO)
Törvénytelen béremelés
Csak a 60 százalékát kapják meg a törvényben ígért pénznek az idén a pedagógusok, a többit négy év alatt elosztva. Nem tudta teljes mértékben teljesíteni a kormány a pedagógusoknak tett ígéretét – ez vált nyilvánvalóvá tegnap azok után, hogy Balog Zoltán humánminiszter bejelentette: a korábban beharangozott béremelés hatvan százaléka érkezik a pedagógusok számlájára októberben, majd a következő négy évben 5-10 százalékos béremelés lehet. (Népszabadság, Magyar Hírlap)
Szemétszállítás a kormány parancsára
Szükség esetén a katasztrófahelyzetben bevonható vállalkozások járműveivel és közfoglalkoztatottak közreműködésével oldaná meg a kormány a szemétszállítást – derül ki az egyes közszolgáltatások ellátásával kapcsolatban a múlt héten elfogadott törvénymódosításból. (Népszabadság)
Megint befagyott az ellenzéki forródrót
Értetlenségének adott hangot Mesterházy Attila az Együtt-PM szövetség legutóbbi, kritikus közleménye miatt. Az MSZP elnöke hangsúlyozta: ősszel “így vagy úgy”, de lezárják a tárgyalásokat, Bajnai pedig használhatta volna a forródrótot a közlemény kiadása helyett. (Népszabadság, Magyar Nemzet, Népszava)
Erősödik a visszafogadó munkahelyi kultúra Magyarországon
Kiosztották a Legnépszerűbb visszafogadó munkahely és a Legelkötelezettebb visszafogadó munkahely díjakat a Jól-Lét Alapítvány által szervezett konferencián, melynek témája a befogadó munkahelyi kultúra beágyazottságának vizsgálata volt az IT-cégek esetében. A két fő díjazott a HP Magyarország és az IBM. (Népszava)
Farkas Flórián: Megérte eljönni Brüsszelbe
Tárgyilagosnak és eredményesnek nevezte szerdai brüsszeli találkozóját az alapjogok magyarországi helyzetéről jelentést készítő Rui Tavares zöldpárti európai parlamenti képviselővel Farkas Flórián. Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke szerint érdemes volt elutazni a találkozóra. (Magyar Hírlap)