A béremelés fele megjön
A kormány szombati ülésén döntött a pedagógus-életpályamodell bevezetéséről, s ezzel egyidejűleg a pedagógusok béremeléséről. Balog Zoltán humánminiszter a távirati irodának azt a tájékoztatást adta: a béremelés mindenkire vonatkozik, köztük a szakszolgálatokban dolgozókra, tehát mások mellett a logopédusokra, az iskolapszichológusokra és a pályaválasztási tanácsadókra, valamint természetesen az óvónőkre, közülük a középfokú végzettségűekre is. Mindazonáltal a Nemzetgazdasági Minisztérium még számolja, hogy az összes más intézkedéssel együtt a béremelést milyen ütemezésben tudják kivitelezni. (Népszabadság, Népszava, Magyar Hírlap, MNO)
Ez a hétfő más lesz – csak kapkodjuk a fejünket a sok változástól
Olyan, mintha január elseje lenne holnap és egy új évet kezdenénk, annyi minden változik. Megnyílnak a Nemzeti Dohányboltok, indul az e-útdíj, újabb rezsicsökkentés lesz, további célokra lehet felhasználni a SZÉP-kártyát. Olcsóbb lesz a vonatjegy, ha nem a jegypénztárnál vesszük. (Népszabadság, MNO)
Bűvészkednek a dolgozókkal
Aki külföldön dolgozik, hazai munkavállalónak számíthat, vagyis bővíti a foglalkoztatottak számát. Ám az nem számít, hogy itthon nem talált munkát, a munkanélküliségi adatokba mégsem számít bele, hiszen van állása. A közmunkások is foglalkoztatottnak számítanak, akkor is, ha csak egyetlen órát dolgoztak. A munkanélküliség statisztikáját ők sem csúfítják. A Fidesz részben rájuk alapozza a foglalkoztatással kapcsolatos sikerpropagandáját. (Népszava)
Fű alatt karcsúsít a posta
Csendben fogyókúrázik a Magyar Posta: a társaság a csoportos létszámcsökkentést elkerülendő kisebb, harminc fő alatti csoportokban küldi el dolgozóit. Úgy tudjuk, sokaktól igyekszik az állami vállalat közös megegyezéssel elválni, ezzel is elkerülve a bejelentési kényszert. (Népszabadság)
“Csókolj meg, én is európai vagyok”
Érzékeny időszakban lép be Horvátország az Európai Unióba, Horvátországban is vannak dilemmák, de a horvátok meggyőződése, hogy az Európai Unió jelenti a jövőt – jelentette ki a horvát köztársasági elnök vasárnap este Zágrábban. Példátlan biztonsági intézkedések közepette kezdődtek el a horvát európai uniós csatlakozás ünnepi eseményei, ahol mintegy 170 vezető külföldi politikus vesz részt a nagyszabású rendezvényen. (Magyar Hírlap, Népszava)