“Legfontosabb erőforrásunk a képzett munkaerő”
Célunk a magasabb hozzáadott értékű termelés felé való elmozdulás – jelentette ki washingtoni látogatása alkalmával Cséfalvay Zoltán. A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a Nemzetközi Magánvállalkozás Központban (CIPE) tartott előadást. A politikus másfél hetes észak-amerikai látogatását kedden New Yorkban zárja, ahol a Barclays szervezésében befektetői reggelin, az Ernst & Young rendezésében pedig üzleti fórumon vesz részt. (Magyar Hírlap, MNO)
Újabb levelet kapunk Orbántól
Újabb miniszterelnöki levelet küldenek ki mindenkinek – derül ki a Magyar Közlöny hétfői keltezésű számából. A túlzottdeficit-eljárás megszűntetésével kapcsolatos lakossági tájékoztatási feladatokról szóló kormányhatározat értelmében Lázár János miniszterelnökségi államtitkár feladata lesz a szükséges adatszolgáltatási szerződések megkötése (a rendelés leadása), míg a végrehajtás az igazságügyi tárcát vezető Navracsics Tibor feladata: a nyomda- és postaköltség is a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát terheli majd. (Népszabadság)
A demokratikus egységért tüntetnek
Az Orbán-kormány leváltására alkalmas “demokratikus egység” létrehozása érdekében demonstrál 13 párt és civil szervezet ma 19 óra 30 perctől várhatóan 21-22 óráig a Vértanúk terén lévő Nagy Imre szobornál – közölte Népszavával Tarján András szervező.
Erre készül második félévben a kormány
Nyolcvanöt előterjesztés megtárgyalását tartalmazza a kormány második félévi munkaterve, amely a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg. A tervezett menetrend szerint a kabinet júliusban megvitatja egyebek mellett a büntetőeljárási törvény, valamint a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által kiszabható bírságokról szóló kormányrendelet módosítását. (Népszabadság, Magyar Hírlap)
Nem egységes Bajnai hátországa
A baloldali–liberális ellenzék hét végi programsorozata nem hozott áttörést. A Magyar Nemzet által megkérdezett politológusok úgy vélik, miközben folytatódik a Mesterházy–Bajnai-párharc, a Bajnaiékkal szövetséges Párbeszéd Magyarországért (PM) függetlenedni próbál. A liberális értelmiség hiába kampányolt Szárszón jelöltje mellett: a Bajnai Gordon vezette csoport folyamatosan gyengül.
Fordított áfával a csalás ellen
Több termékkörnél bevezetné a fordított áfafizetés intézményét az Európai Bizottság. Az intézkedést a mobiltelefonok értékesítésére, a telekommunikációs szolgáltatásokra, a játékkonzolok, számítógépek, laptopok és táblagépek kereskedelmére, az integrált áramkörök adásvételére, valamint a gáz és elektromos áram szállítására, a nyers és félig feldolgozott fém értékesítésére és a gabonakereskedelemre terjesztené ki. Az intézkedéssel főként az áfacsalást fékeznék meg. „Úgy tűnik, nagyobb a baj, mint azt korábban gondolták az uniós döntéshozók” – mondta Magyar Hírlapnak Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő.
Fideszesített kormányszlogen
Engedélyt kért és kapott a Fidesz a „Magyarország jobban teljesít” kifejezés használatára a kormánytól. Így lesz a közpénzből fizetett “tájékoztató” kampányból nyíltan pártpropaganda. (Népszabadság)
Rezsiharcot vívó ifjak
Diákok, de a Fidesz állítása szerint nem diákmunkások is gyűjtik a rezsicsökkentés melletti aláírásokat Budapest utcáin, bár szemtanúk szerint a fiatal aktivisták mindezt párthovatartozásuk feltüntetése nélkül végzik. Sokan közülük nem is tudják elmagyarázni, miről szól az akció, azaz kitől, miért kell megvédeni a rezsicsökkentést. Péterfalvi Attila NAIH-elnök szerint szóbeli magyarázat nem is szükséges, elengedő, ha az aláíróíven feltüntetik a gyűjtés célját. (Népszava)