Cikkajánló – 2013. június 24.

Bajnai és Mesterházy: kölcsönös előzékenység kisebb villongással

Helyzetelemzéssel és a későbbi tárgyalási menetrend kialakításáról szóló egyeztetéssel kezdődött meg az MSZP és az E14–PM szövetség közötti hivatalos tárgyalás szombat délelőtt. Az egyeztetés után először hangzott el, hogy mindkét fél elképzelhetőnek tartja, hogy a másik párt vezetője legyen a 2014-es választásokra felálló közös csapat listavezetője. Azaz, „sajátos együttállás esetén” az MSZP kész beállni Bajnai, az E14 pedig Mesterházy mögé.  (Népszabadság, MNO)

Csúcsot dönt a kormány adóemelése

Emelkedik a telefonadó és a tranzakciós illeték, még nagyobb kulccsal adóztatják a folyószámlák kamatait. A bányajáradék emelése és az önkormányzati adósságok után fizetendő újabb banki különadó is közvetlenül sújtja a lakosságot. (Népszava)

Hatszázalékos EHO a kamatjövedelmekre – ki fizeti, és mire?

Hatszázalékos egészségügyi hozzájárulást (EHO) kell majd fizetni a kamatjövedelmek után. Megmondjuk, hogy ez pontosan mit jelent a gyakorlatban. (Népszabadság)

Júliustól új Btk.

A jövő hónap első napjától az új, az eddigieknél szigorúbb Büntető törvénykönyv lép hatályba; csökken a büntethetőség korhatára, bővül a büntetési nemek tárháza, büntethetővé válnak eddig nem szankcionált cselekmények. (Magyar Hírlap, MNO)

A földtörvény tönkreteszi a vidéket

A földtörvény múlt pénteki elfogadása olyan volt, mint egy éves előkészítésének folyamata: botrányos. Az ellenzék a törvény kihirdetésének elutasítását kéri a köztársasági elnöktől részben a szavazás érvénytelensége, de még inkább annak tartalma miatt. Gőgös Zoltán az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke szerint az elfogadott földforgalmazási törvény hasznot nem hoz, viszont annál nagyobb károkat okoz a mezőgazdaságban. (Népszava)

Konjunktúrát szimatolnak a cégek

Júniusban is csúcson volt a GKI-Erste konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke; a mutató az áprilisi jelentős esés után májusban és júniusban is kétéves csúcson volt, ezzel folytatódott a trendjében 2012 őszétől tapasztalható emelkedés. (Népszabadság, MNO)

Ne szóljon bele mindenbe az EU!

Európai, ahol szükséges, nemzeti, ahol csak lehetséges – ezzel a jelmondattal kezdeményezi az uniós politika átalakítását Hollandia, az Európai Unió alapító tagja. A holland kormány szerint az EU túlságosan is bekúszik az emberek mindennapjaiba, ezért a holland minisztériumok, szakszervezetek és érintett intézmények összeállítottak egy 54 pontos listát, amelyben javaslatot tesznek arra, hogy milyen ügyeket kéne a központosítás helyett inkább a tagországokra bízni. (Magyar Hírlap)

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a