Cikkajánló – 2013. június 21.

Együtt az MSZP-vel? Megkezdődnek a tárgyalások

 „A szakpolitikák nagy többségében hamar meg tudunk majd állapodni” – ezt Mesterházy Attila pártelnök írta legutóbbi blogbejegyzésében a szombaton kezdődő együttműködési tárgyalással kapcsolatban. (A tervek szerint az egyeztetés ma lett volna, de az Országgyűlés pénteken megemlékezik Horn Gyuláról – az MSZP elnöke ezen részt vesz, ezért kért halasztást). (Népszabadság)

Állami mosodát nyitnak a feketejövedelmek legalizálására

Ma szavazhatja meg a parlament az egyes gazdasági törvények módosításáról szóló salátatörvény-tervezetet. Az eredetileg György István fideszes országgyűlési képviselő által beterjesztett javaslat a múlt héten egészült ki a Rogán Antal vezette gazdasági bizottság egy módosítójával, amely megteremti az úgynevezett Stabilitás Megtakarítási Számla (SMSZ) létrehozásának jogszabályi feltételeit. Ilyen számlát magánszemély nyithat majd a bankban, minimum ötmillió forint befizetésével. (Népszabadság)

Utalványháborúban állunk Brüsszellel

Az Európai Bíróság előtt támadja meg Brüsszel a magyar cafeteria-rendszert, a kormány ugyanis nem engedett a kéréseknek, sőt, növeli is a tétet. Holnap olyan módosítást fogad el a Parlament, amely szerint az állam lenyúlhatja a teljes papíros utalványpiacot. (Népszabadság, Népszava)

Túlzott deficit: Elismerés bírálattal

Ünnepelni érkezhet Varga Mihály gazdasági miniszter Luxemburgba az uniós pénzügyminiszterek pénteki tanácsülésére, amelyen jóváhagyják az Európai Bizottság javaslatait a túlzottdeficit-eljárásokkal kapcsolatban, és Magyarország hivatalosan is kikerül a 2004 óta zajló eljárás alól. (Népszabadság, Népszava, Magyar Hírlap)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?