Cikkajánló – 2013. június 5.

Folyik a helyezkedés a szakszervezeteknél

Három közlekedési szakszervezet csatlakozott a közelmúltban az Autonómokhoz. A konföderációk közötti vetélkedés tétje egyébként az is: melyik tudhat a tagjai között több szakszervezetet. (Népszabadság)

Hoffmann Rózsa dolgozni küldené a gyerekeket

Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár kedden Budapesten a diákok szünidei foglalkoztatásának kérdéseiről tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, fontos, hogy az egész tanévben iskolapadban ülő diákok megismerkedjenek a munka világával is. (Világgazdaság)

Idén szabadulhatunk a valutaalaptól

Bármelyik pillanatban visszafizethetné Magyarország a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) még 2008-ban felvett hitel fennmaradó részét, ehhez csupán politikai felhatalmazásra van szükség. A pénz ugyanis rendelkezésre áll az Államadósság Kezelő Központnál (ÁKK), a döntést a Nemzetgazdasági Minisztériumnak kell meghoznia. (Magyar Nemzet)

Kampánydalos évforduló

Nem tudni, mennyire volt sikeres a “barackfa-dal” közös, gyermekek általi, a kormány által “erősen ajánlott” énekeltetése a tegnapi Trianon-emléknapon. Az ellenzék buta kampánydalnak titulálta a szerzeményt, és egyebek közt arra hívta fel a figyelmet: a Fidesz csak szólamokban kívánja a magyarság összetartozását, valójában megosztja az anyaországi és határon túli magyarságot, és “szabadságharcával” gátolja az európai integrációt. (Népszava)

Az összetartozás érzése enyhítheti Trianon fájdalmát

Az összetartozás érzése olyan pozitív élmény, amely enyhítheti Trianon fájdalmas emlékét, amelyen túl kell lépni – jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke Érsekújváron a nemzeti összetartozás napja alkalmából hétfőn tartott ünnepi megemlékezésen. (Magyar Hírlap)

A sárga csekken csak a posta nyer

A lakosság terheinek emelkedésével jár, társadalmi méretekben viszont komoly megtakarítást hoz a készpénzhasználat visszaszorítása – derül ki a hazai fizetési rendszerek fejlődését bemutató jegybanki jelentésből. (Népszabadság)

Kényszerű útválasztás

Két energiaszolgáltatóval tárgyal a kormány magyarországi üzletáguk megvásárlásáról. A cégek nyilvánvalóan nem kívánják állni a kormány újabb 10 százalékos szavazatszerző rezsicsökkentésének számláját. (Népszava)

Budapest kontra Brüsszel: most még csak leveleznek

Adminisztratív levelezést folytat az Európai Bizottság Györkös Péter nagyköveten, a brüsszeli állandó magyar EU-képviselet vezetőjén keresztül az igazságügyi tárcával az alaptörvény negyedik módosításának a Barroso elnök által is kifogásolt három pontjáról. Ennek abból a szempontból van jelentősége, hogy ez az úgynevezett „adminisztratív levelezés” a kötelezettségszegési eljárás előzménye. (Népszabadság)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a