Cikkajánló – 2013. június 3.

Tüntetés a pedagógusok napján: Csak a közönyt ne!

Ha az iskola nem működik, semmi sem működik feliratú molinó mögött több száz tiltakozó – tanárok és diákok – vonult a belvárosban vasárnap délután a pedagógusok napja alkalmából tartott demonstráción. Pedig az Emmi szerint van mit ünnepelni. (Népszabadság, Népszava, Magyar Hírlap, MNO) A témában a  Népszabadságnak interjút készített Mendrey Lászlóval, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökével.        

Erzsébet-utalvány: Államosítanák a cafeteriapiacot

A cafeteriapiac teljes államosítását teszi lehetővé az Erzsébet-utalványról szóló törvény módosítása, amelyet a múlt pénteken György István, a főváros főpolgármester-helyettese, a Fidesz országgyűlési képviselője terjesztett elő a több gazdasági jogszabály megváltoztatását célzó salátatörvényében. (Népszabadság)

Rögtönzés és ötletelés a gazdaságban

Elvett és cserébe nem adott szinte semmit az Obán-kormány az elmúlt három évben. Röviden így jellemezhető a gazdasági, de a társadalom más szereplői szemszögéből nézve az orbáni politika. Legfeljebb a kormányhoz közelállók gondolhatják másképp. A lenyúlt háromezer milliárd forintnyi magán-nyugdíjpénztári vagyon, a szintén háromezer milliárd forintos egyenlegjavító megszorítás csak számszerűsítése annak a fékevesztett gazdasági törvénykezésnek, amely alapjaiban rendezi át a tulajdonviszonyokat. (Népszava)

Jönnek az iskolarendőrök, de mi lesz a dolguk?

Egyelőre csak az biztos, hogy szeptember elsején meg fogja kezdeni a munkáját az iskolarendőrség. Még nem tudni, hogy kikből szerveződik majd, milyen státuszban dolgoznak az iskolarendőrök, a rendőrség delegáltjaiként vagy a tantestület tagjaiként. (Népszabadság)

Mesterházy Attila lassan az élre tör

Amennyiben az MSZP-kongresszustól felkérést kap, vállalja az ellenzéki összefogás vezetését Mesterházy Attila – tudta meg a Magyar Hírlap. A szocialisták szombati választmányi ülésén felmerült a miniszterelnök személyének kérdése, és többen firtatták, hogy az MSZP elnöke vállalná-e a jelöltséget. Mesterházy szavai szerint „nem ugrana el” a lehetőség elől, a többségi vélemények alapján pedig továbbra is úgy tűnik, hogy a szocialisták közül választanak majd vezetőt a 2014-es baloldali ellenzéki szövetségnek.

Akár több tízmilliárd forintos büntetést is kaphat Magyarország

Nem elég lekerülni a szégyenpadról, akár több tízmilliárd forintot is fizetnie kell Magyarországnak, hogy hozzájusson az uniós támogatásokhoz. A mérnökök kötelező kamarai regisztrációja miatt több mint 300 milliárd forint kifizetését tartja vissza Brüsszel. A pénzcsapok megnyitásához büntetést kell fizetni. A Népszabadság értesülése szerint ma kezdődik politikai egyeztetés arról, pontosan mennyit. (Magyar Hírlap)

Orbán “módszeresen” megsérti az alkotmányt

Újabb, “harcos” hasonlattal járatja le magát a Fidesz a külföld előtt: alig csendesült el a botrány Orbán Viktor kormányfőnek Angela Merkellel kapcsolatos “nácizós” hasonlata után, a Fidesz egyik szóvivője most Viviane Reding uniós biztos bírálatát értékelte “hadüzenetként”. Zsigó Róbert a “kormánytól kért védelmet, hogy megállítsa az újabb külföldi támadást, amelynek a szóvivő szerint az a célja, hogy ismét gyarmati sorba kerüljön Magyarország”. (Népszava, MNO)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az