Cikkajánló – 2013. május 30.

Hatott a Varga-csomag, felállhatunk a szégyenpadról

Hatott a Varga-csomag: az Európai Bizottság elfogadta a magyar kiigazító lépéseket. Most már úgy gondolják, a hiány az idén és jövőre is 3 százalék alatt lesz. Ezért azt javasolják, hogy az Európai Tanács vegye ki a túlzottdeficit-eljárás alól Magyarországot. Immáron hivatalosan is. (Népszabadság, Népszava, Magyar Hírlap, MNO)

Fejcserés támadás a közszférában

Olyan módszeres kádercsere zajlik a közigazgatásban, amilyenre csak a Rákosi-korszak elején volt példa. Egyebek között így fogalmazott a Népszavának Neszmélyi György, aki munkaügyi bírósághoz fordult, miután tavaly elbocsátották a Külügyminisztériumból.

Munka nélküli anyák

A gyesen, gyeden lévő nők több mint felének munkakereséssel kell kezdenie visszatérését a munkaerőpiacra. Magyarország – Törökország mellett – a legalacsonyabb kisgyermekes foglalkoztatási rátával bír az OECD-országok közül. (Népszabadság)

Részmunkaidős állások segítenék az anyákat

Új munkahelyvédelmi intézkedések várhatóak, több minisztérium is összefog azért, hogy segítsék a kisgyermekes anyákat munkahelyük megtartásában. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó miniszteri biztos, Szalai Piroska elmondta: van igény a részmunkaidős állásokra, a gyermekvállalás feltételei és az anyák elhelyezkedései lehetőségei is javulnának. (Magyar Hírlap)

KSH: többen dolgoznak, kevesebb a munkanélküli

Az idén február-áprilisban 58 ezerrel, 3 millió 869 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, a 15-64 éves népesség foglalkoztatási rátája 1,2 százalékponttal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Továbbá csökkent a munkanélküliségi ráta is – közölte az MHO-val a Központi Statisztikai Hivatal. (Magyar Hírlap)

A Nemzeti Átnevelési Terv bűvöletében

Nincs könnyű dolga annak, aki a kormány oktatásügyi intézkedéseinek előzményeit keresi jobboldali politikusok nyilatkozataiban, írásaiban. Bár az új Nemzeti Alaptantervbe foglalt “keresztény-nemzeti” ideológiát már a kormányváltás előtt egy évtizeddel magáévá tette a Fidesz, a közoktatás kommunista jellegű központosítására és a felsőoktatás neoliberális jellegű kivéreztetésére semmiféle előjel nem utalt. (Népszava)

Ebben a küzdelemben az ezüstéremnek nincs értéke

Az MSZP azért akar összefogni a demokratikus ellenzékkel, hogy a következő választáson legyőzze a Fideszt, mert e nélkül nincs lehetőség a gazdaság rendbetételére, a szegénység csökkentésére, a munkahelyteremtésre, a tisztességes bérek elérésére – nyilatkozta a Népszabadságnak Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke. Szerinte ahhoz nem kell összefogás, hogy a 2014-es választáson az MSZP megszerezze a második helyet, mert azt egyedül is képes lenne elérni. De ebben a küzdelemben az ezüstéremnek nincs értéke. Aki nyer, mindent visz.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Összefoglaló az online képzéssorozatunkról

Egy szakszervezeti tag gondolatai a fél éves képzéssorozatunkról Tavaly állapodtunk meg a Szakszervezetek Együttműködési Fórumával (SZEF) egy közös projektben, amely keretében 2022. első felében hat hétfő estét töltöttünk szakszervezeti tagokkal

Előny is lehet a digitalizáció a munkaerőpiacon?

Az európai szociális partnerek 2020 júniusában kötötték meg a Digitalizációról szóló európai autonóm keretmegállapodást. Az európai szintű megállapodás tagállami szintű érvényesülését a nemzeti szintű szociális partnereknek kell biztosítaniuk, a tagállami

Kedves választ kaptunk a TIM-ből

Mint az ismert, a SZEF levélben fordult a Miniszterelnökhöz, hogy támogassa az európai minimálbér irányelv-tervezet megvalósulását. Annak ellenére, hogy Magyarország tartózkodott a szavazás során, a tervezet elfogadásra került, amit szervezetünk

Brüsszelből üzenjük

Beszámoló az ETUC Végrehajtó Bizottságának 2022. június 22-23-i üléséről Hosszú idő után ismét személyes jelenlét mellett zajlott az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) Végrehajtó Bizottsági ülése Brüsszelben. A Bizottság sok minden