Cikkajánló – 2013. május 21.

Mesterházy mögött a balos szakszervezetek

Egyértelműen Mesterházy Attila mellett teszik le a voksukat Bajnai Gordonnal szemben az egyesülésre készülő baloldali szakszervezeti konföderációk – derül ki a Magyar Nemzet megkeresésére név nélkül nyilatkozó érdekvédők szavaiból.

Hoffmann Rózsa elkopott?

Nem támogatjuk, de tudomásul vettük, hogy a kormány felállította a Magyar Pedagógus Kart (MPK) – nyilatkozta a Népszabadságnak Galló Istvánné. A Pedagógus Szakszervezet elnöke hangsúlyozta: hiába tiltakozott a szakszervezet a minden pedagógust kötelezően tömörítő testület megalakítása ellen, ehhez a kormány eltántoríthatatlanul ragaszkodott. Hozzátette, a tudomásulvétel nem jelent egyet azzal, hogy támogatják is a testület felállítását.                                                                                                                                                 

A recesszión túl – a növekedésen innen

A magyar GDP 2013. I. negyedévében 0,7 százalékkal emelkedett 2012 utolsó negyedévéhez képest, s ezzel technikai értelemben véget ért a recesszió. Sőt, mivel a KSH egyidejűleg felülvizsgálta a korábbi negyedévek adatait, ez már 2012 III. negyedévében bekövetkezett. (Népszava)

Rezsicsökkentés: Vennék a kalapjukat a külföldi szolgáltatók?

Egyes külföldi közműszolgáltatók tulajdonosai felkínálnák hazai érdekeltségeiket az államnak, ha valóra válik a kormány elképzelése, miszerint újabb tíz-, de akár harmincszázalékos rezsicsökkentésre is sor kerülhet. Erről Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter nyilatkozott. (Népszabadság)

Elveszik a rokkantak támogatását is?

Eddig fogyatékossági támogatást kapott a Népszava egyik nyugdíjaskorú olvasója, ám ebben a hónapban a pénzt már szociális támogatásként hozta neki a postás. A mozgásszervi problémával küzdő férfi szerette volna megtudni, mi ennek a változásnak az oka.

Milliókkal venne harmatos ellenfeleket magának a Fidesz

Minden eddiginél nagyvonalúbban támogatná a kormány a parlamenti választáson induló jelölteket és pártokat – egyebek mellett ez is kiolvasható a kampányköltségek átláthatóvá tételéről szóló, szombaton szokás szerint egyéni képviselői indítványként, tehát minden előzetes egyeztetés nélkül benyújtott törvényjavaslatból. Hiszen jövőre akár hússzor annyi pénzt kaphatnak majd a kampánykiadások támogatása címén a jelöltek és a jelölő szervezetek, mint korábban. (Népszabadság, Népszava)

Kedden döntés születhet az alaptörvény negyedik módosításáról

Lejár a harminc napos határidő, ezért az alkotmánybíráknak állást kell foglalniuk arról az ombudsmani beadványról, amely szerint az alaptörvény negyedik módosítása több okból is közjogilag érvénytelennek tekintendő. (Népszabadság)

Kiterjesztetnék a béremelést

A Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete szerint elengedhetetlen, hogy az egészségügyben megvalósuló bérfejlesztést a szociális ágazatra is kiterjesszék, mivel az abban dolgozók átlagos nettó fizetése pótlékokkal 70-90 ezer forint. (Magyar Hírlap)

Egyenlők és egyenlőbbek az unióban

Következetlen módon használja az Európai Bizottság a túlzottdeficit-eljárás intézményét – derül ki az unió statisztikai hivatalának adataiból. Eszerint akkor is megszüntettek eljárásokat, amikor a feltételeknek nem felelt meg egy adott tagállam, ugyanakkor a megszabott határ felett eladósodott országok esetében nem indult eljárás. A bizottság hazai képviselete tagadja, hogy kettős mércét alkalmaznának. (Magyar Nemzet)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?