A Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség 2013. május 10-i kongresszusán felszólalt Dr. Szabó Endre, a SZEF presidens emeritusa.
Tisztelt Kongresszus!
Megtisztelő, hogy köszönthetem a KSZSZ VIII. Kongresszusát. Illőnek tartom, hogy rövid visszapillantást tegyek a KSZSZ múltjára. Nem a történetiség miatt, hanem azért, mert úgy vélem megalakulásának, munkájának vannak máig figyelemre méltó momentumai, tanulságai.
Bennem ma is élénken él a KSZSZ I. alapító kongresszusának emléke. Parázs, építő jellegű vita volt, sziporkázó ötletek, figyelmet érdemlő módosítások hangoztak el mind az Alapszabály, mind a program tervezetével kapcsolatban. Ezek jelentős része beépült az elfogadott dokumentumokba.
A Szövetség létrehozása azon alapult, hogy a szervezetek felismerték: ha az önállóság, a differenciálódás bizonyos határokon túllép, hátrányokat is hordoz magában. Mind világosabbá vált, hogy feltétlenül szükség van egyenrangú szervezetek önkéntes társulására. Olyan szövetségre, amely tiszteletben tartja az egyes szervezetek autonómiáját, ugyanakkor védelmet nyújt az elszigetelődés, az erő- és befolyásvesztés, a gazdasági működésképtelenség veszélyei ellen. Olyan szövetséget akartak az alapítók, amely az érdekérvényesítésben egyrészt képviseli a közszféra közös, egyetemleges érdekeit, másrészt az összefogás és a szolidaritás útján megsokszorozza az egyes foglalkoztatási csoportokat képviselő szervezetek érdekérvényesítő erejét, eredményességét.
Ebben a szellemiségben alakult meg 1990. január 12-13-án a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége, amely 24 szakszervezetet, illetve érdekképviseleti csoportot foglalt magában.
Ma, több mint két évtized múltán is joggal állapíthatjuk meg, hogy szövetségünk megalakulása nem csupán a közszolgálat, hanem a szakszervezeti mozgalom egésze szempontjából is nagy jelentőségű, példát mutató tett volt. Hozzátehetem, máig modellértékű maradt.
Az út, amit a KSZSZ megtett, nem volt nehézségektől mentes. A politikai környezet, a gazdasági és a költségvetési helyzetből fakadó szűk mozgástér, a szakszervezetekkel szembeni kormányzati magatartás, a közszférát érintő sorozatos átszervezések és elbocsátások, s nem utolsó sorban egyes vezetők diktátori ambíciói megpróbáltatásokkal teli kihívásokat jelentettek, s alaposan megnehezítették a KSZSZ érdekérvényesítési lehetőségeit. Fegyverletétel azonban nem történt, amire méltán lehetünk büszkék.
A szövetség – beleértve a most zárult ciklust is- aktív és konstruktív közreműködést, határozott fellépést tanúsított minden, a soraiba tartozó foglalkozáscsoport érdekeit érintő és támogatható témakörben. Felemelte szavát, és kifejezte tiltakozását a közszférát, illetve annak munkatársait kedvezőtlenül érintő, gyakran improvizatív, átgondolatlan intézkedésekkel szemben. Résztvevője volt a 90-es évek közepén a Bokros-csomaggal, majd később a különböző kormányok intézkedéseivel szembeni sikeres demonstrációknak.
Külön ki kell emelnem azt az élenjáró szerepet, amit a KSZSZ a közszolgálat önálló érdekegyeztetési rendszerének kialakítása érdekében vállalt. A fórumok életre hívásának alapvető oka annak felismerése volt, hogy a versenyszféra és a közszféra érdekviszonyai számos kérdésben markánsan eltérnek egymástól. Hangsúlyozom, ezt ma sem szabad szem elől téveszteni.
Elvitathatatlan érdemei vannak a szövetségnek a közszolgálat jogviszonyait szabályozó törvények kidolgozásában, a köztisztviselők sztrájkjogának gyakorlását szabályozó megállapodás létrejöttében. Az említettek nagymértékben hozzájárultak a KSZSZ ismertségéhez és elismertségéhez, s ahhoz, hogy ma már a VIII. kongresszus résztvevői lehetünk.
Tisztelt Küldöttek!
A Kongresszus elé terjesztett nagyon alapos, tárgyszerű, gratulációt érdemlő beszámoló a négyéves ciklusról meggyőzően bizonyítja, hogy a korábbi időszak említett jelenségei és problémái hatványozottan jelennek meg a mai valóságban. A jelenlegi kormány szakszervezetekkel kapcsolatos álláspontjáról és magatartásáról a 1998-2002 közötti időszakban már szereztünk tapasztalatokat. Akkor azonban nem volt kétharmados felhatalmazottsága. A közszféra szakszervezetei is egységesebbek és ütőképesebbek voltak. Emlékezzünk csak a sportcsarnoki többezres, majd a Kossuth téri több tízezres tüntetésre. Ezek a megmozdulások igazolták, hogy az erő felmutatása még a konok kormányokat is meghátrálásra kényszeríti. Ennek bizonyítéka volt, hogy az első Orbán-kormány tárgyalóasztalhoz ült a SZEF delegációjával. Hosszas, kemény tárgyalások eredményeként nem lebecsülhető megállapodás született. Ebben nyert megfogalmazást egyebek mellett a köztisztviselői életpálya modell kidolgozása, a köztisztviselői illetményemelés, a közalkalmazottak életpálya modellje kidolgozásának megkezdése és illetményemelésük kilátásba helyezése, az érdekegyeztetés érdemibbé tétele.
A 2002. évi kormányváltást követően a Medgyessy kormánnyal kötött megállapodás alapján addig példa nélküli, átlagosan 50%os béremelésre, s az érdekegyeztetési intézményrendszer visszaállítására került sor. Ez a pozitív időszak azonban sajnos rövid ideig tartott. Ezt követően súlyos, a közszférát is rendkívül hátrányosan érintő intézkedésekre került sor. A szakszervezeti érdekérvényesítés jórészt sztrájkbizottsági úton jutott érvényre, s csak igen jelentős kompromisszumok árán. Ez az időszak megtépázta a szakszervezetek iránti bizalmat, megkezdődött a taglétszám csökkenése.
Ilyen állapotban érte a szakszervezeteket a mostani kormányváltás, amelynek eredményeképpen ma már elmondható az érdemi érdekegyeztetés kiüresedése, a munkavállalói és a szakszervezeti jogok, köztük a sztrájkjog jelentős szűkítése, illetve korlátozása. Ilyen körülmények között úgyszólván lehetetlenné válik a szakszervezetek érdekvédelmi, érdekérvényesítési funkciójának gyakorlása, valamint az érdemi fellépés a munkavállalói jogok csorbításával, a bér- és jövedelmi helyzet tartós romlásával, az egzisztenciális biztonság generációk óta nem tapasztalt csökkenésével szemben. Mindezek a hátrányok – ahogy arról a beszámoló is szól – hatványozottan jelennek meg a közszférában, s különös érvénnyel a központi és helyi közigazgatás területén. A kedvezőtlen helyzetet súlyosbítja, hogy a szakszervezeti megosztottság a korábbiaknál is jellemzőbb.
Az említettek miatt aggasztó mértékben tovább csökken a szakszervezeti taglétszám. Korábban jelentős tagsággal működő szakszervezetek az ellehetetlenülés határáig jutottak. Úgy vélem, nem túlzás azt állítani, hogy a szakszervezeti mozgalom az utóbbi három évben a rendszerváltást követő időszak legkritikusabb éveit éli át.
Ismét fel kell tenni a szakszervezeteknek a rendszerváltás idején aktuális kérdést: merre és hogyan tovább?
A mottó csak ez lehet: a harcot nem szabad feladni, de bizonyos, hogy stratégiát, taktikát kell váltani!
A folytatáshoz rendezni kell a sorokat. Ez elsősorban egy újfajta együttműködés, összefogás, az akcióegység követelményét támasztja. Ennek érdekében be kell fejezni a rivalizálást, félre kell tenni vélt vagy valós sérelmeket, létre kell hozni az azonos érdekkörű szakszervezetek szövetségeit. Megfontolt módon, akár a szervezeti struktúramódosítás útján is alkalmazkodni kell az új helyzethez. Hatékonyabban kell hasznosítani a külön-külön meglévő anyagi és szellemi potenciált.
Egyetértve a Kongresszus programjával, alapvetőnek tartom a munkavállalók, a szakszervezeti tagok jelenleginél sokkal intenzívebb és sokoldalúbb tájékoztatását, mozgósítását. Ebben a jelenleginél bátrabban kell igénybe venni az internet kínálta sokoldalú lehetőségeket. Figyelve a honlapokat, beleértve a KSZSZ honlapját is, az a benyomásom, hogy van még javítanivaló. Élénkebbé, színesebbé, olvasásra ingerlőbbé kellene tenni ezeket az orgánumokat. A mainál sokkal intenzívebben érdemes használni és kihasználni a különféle közösségi oldalak (Facebook, Twitter, Youtube stb.) interaktivitásra ösztönző felületeit, amelyek egyfajta új szakszervezeti és társadalmi nyilvánosságot is biztosítanak. A magam részéről a minél gyakoribb személyes kommunikáció mellett a digitális nyilvánosság fegyverében látom közös erőnk, s a szolidaritás újbóli megerősödésének egyik zálogát.
A korszerű online kommunikáció megkönnyíti a fiatalokra irányuló nagyobb figyelmet is, ami létkérdés számunkra. A közelmúlt diákmegmozdulásai reménykeltőek. Arra mutatnak, hogy van élénkülő érdeklődés az ifjúság körében a társadalmi kérdések iránt. Örömmel olvasom a hat konföderáció ifjúsági tanácsainak közös nyilatkozatát, a SZEFIT szárnybontogatásáról szóló híreket, s különösen üdvözlöm a képzési projektet, amelyben gondolom a KSZSZ fiataljai közül is részt vesznek.
Ugyancsak utalva a programra, a szűkös anyagi lehetőségek közepette is fontos a csak szakszervezeti tagokat megillető szolgáltató funkció bővítése.
Tisztelt Kongresszus!
Befejezésül engedjék meg, hogy a KSZSZ érdekeltsége okán is említést tegyek a három konföderáció május elseji bejelentéséről. A szándéknyilatkozat racionális meggondoláson alapul és figyelemre méltó. Természetesen tudom, hogy a megvalósítás még sok kérdés feltevését és megválaszolását igényli. Ezek közül csupán háromra utalok.
Az első: Nem mindegy, hogy totális fúzió történik-e, vagy az általános és egyetemleges értékek és érdekek megjelenítésével egyidejűleg a nagy foglalkozáscsoportokat képviselő konföderációk autonómiáját, önazonosságát is garantáló struktúra és döntésmechanizmus valósul meg. Ennek alapos és felelősségteljes megválaszolása az alakuló formáció jövőjének fundamentális eleme.
A második kérdés a vagyonnal kapcsolatos megoldás formája. A SZOT vagyon felosztását én a szakszervezetek trianonjaként minősítem, amely akkoriban politikai, kormányzati zsarolás, fenyegetés és kényszer alapján ment végbe, mélységesen diszkriminatív, igazságtalan módon. Jelen volt a folyamatban az MSZOSZ „ügyes”, fondorlatos taktikázása is.
A felosztott vagyonnal való sáfárkodás az egyes konföderációk estében eltérő módon történt. Ezért nem mellőzhető, hogy rendkívül körültekintő és részleteiben is pontosan rögzített megoldás szülessen.
A harmadik fontos szempont a személyi ügyek problematikája. Az új szövetség vezetőit választják, vagy automatikusan delegálják-e?. Milyen vezetői posztok lesznek, s milyen döntési és hatásköri megosztás érvényesül? Az első számú vezető megbízása egy-egy ciklusra szól-e, vagy viszonylag rövid idejű rotáció jut érvényre? Ezek is lényeges befolyással lehetnek a jövőbeni működés minőségére.
Tisztelt Küldöttek, kedves Vendégek!
A KSZSZ tiszteletbeli elnökeként őszinte szívvel mondok köszönetet a KSZSZ tagszervezeteinek, tisztségviselőinek, elnökségének, elnökének és munkatársainak azért az önzetlen munkáért, amelyet az eltelt négy évben a Szövetségben végeztek. Arra biztatom őket, hogy a páratlanul nehéz körülmények ellenére is tartsanak ki. Legyenek kezdeményezői a szakszervezetek közötti még hatékonyabb összefogásnak. Bízzanak az akcióegység sikerében, s a legsötétebb percekben se feledjék: emberhez méltó, komoly hivatásuk van, hisz munkájukkal, áldozatvállalásukkal a munkavállalók és az ország polgárainak javát szolgálják.
Dr. Szabó Endre
a KSZSZ örökös tiszteletbeli elnöke
Elhangzott a KSZSZ VIII. Kongresszusán, Budapesten, 2013. május 10-én.
