Keresés
Close this search box.

Egyesülési nyilatkozat

Az ASZSZ, az MSZOSZ és a SZEF által a május 1-jei városligeti nagygyűlésen felolvasott egyesülési nyilatkozat.

EGYESÜLÉSI NYILATKOZAT

a magyarországi dolgozók érdekvédelmének fejlesztését szolgáló egységes szakszervezeti konföderáció létrehozásáról 

Mi a magyar szakszervezeti mozgalom szerves és meghatározó részét képező Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az ezekhez a szakszervezeti szövetségekhez tartozó tagszakszervezetek úgy látjuk, hogy az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején kialakult szakszervezeti struktúra betöltötte történelmi szerepét, és megújulás nélkül ma már nem alkalmas a hatékony dolgozói érdekképviseletre, érdekérvényesítésre.

A sokszínű, versengő szerveződés az első években hozott eredményeket, de a későbbiekben az együttműködés helyett az elkülönülés és az ellenségeskedés vált jellemzővé. Ezt a pártpolitika mindig kihasználta és saját céljaira használta fel, tovább nehezítve a sikeres munkavállalói érdekvédelmet.

A kormányok, együttműködve a tulajdonosokkal és vállalkozókkal a szakszervezetekkel szemben esetenként megosztó, egyoldalú politikát folytattak. 2010 óta különösen jellemző, hogy kizárólagos előnyben részesítenek egyeseket, és semmibe vesznek másokat.

Van válaszunk: az egyesülés.

Létrehozzuk az egységes szakszervezeti konföderációt a hazai munkavállalók, a versenyszférában, a közüzemekben dolgozók, a közszolgálatban állók jövője érdekében.

Olyan szövetséget akarunk:

  1. Amely határozottan vállalt alapértékeken nyugszik. Ezek: a szolidaritás, az esélyegyenlőség, a demokrácia, a hazafiság, az európaiság, a jogállamiság, a pártsemlegesség.
  1. Amely a szerveződés szabadságát, a tagszervezetek, ágazatok önállóságát tiszteletben tartva olyan belső együttműködést alakít ki, ami biztosítéka a hatékony érdekérvényesítésnek.
  1. Amely az anyagi és szellemi erőforrások egyesítésével megfelelő képzést, hatékony szakértői hátteret és érzékelhető helyi, területi, és nemzetközi jelenlétet biztosít a tagszakszervezeteknek, a szervezett munkavállalóknak.
  1. Amely képes a párbeszédfórumokban a közös érdekek összehangolt képviseletére, az eredményes és széles körű belső együttműködésre.
  1. Amely nyitott és befogadó minden szakszervezet és szövetség irányában és kész a dolgozók érdekeit szolgáló szakszervezeti együttműködésre.
  1. Amely képviseli valamennyi terület és munkahely munkavállalóinak eltérő és változó érdekeit, és megteremti a versenyszféra és a közszféra dolgozói közötti szolidaritást.
  1. Amely képes a tagság, a dolgozók érdekeit az ország, a társadalom, a gazdaság érdekeivel összhangban képviselni, és megkerülhetetlen a mindenkori kormány és a gazdasági hatalom képviselői számára.
  1. Amely kölcsönösen előnyös megállapodásokra kész és képes a kormánnyal, a munkáltatókkal. Nem keressük, de vállaljuk a harcot ha az általunk képviseltek jogos érdekeiért kell kiállni.

Ez a szövetség összefogva olyan lesz, amely végre eredményesen harcol a végzett munka elismeréséért, a nagyobb biztonságért, a méltó életkörülményekért.

Budapest, 2013. május 1.

Székely Tamás

Autonóm Szakszervezetek Szövetsége

 

Pataky Péter

Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége

 

Varga László

Szakszervezetek Együttműködési Fóruma

A három konföderáció az elkövetkező hónapok legfontosabb feladatának tekinti az egyesüléshez szükséges dokumentumok elkészítését és a szükséges szervezeti döntések meghozatalát lehetőség szerint oly módon, hogy 2014-től egy hatékonyabb, a magyar társadalmat és dolgozókat eredményesebben, sikeresebben szolgáló szakszervezeti szövetség működjön hazánkban.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Képzés-fejlesztés a szakszervezeteknél

2024. január 14. és 16. között a belgiumi Gentben tartotta az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) a 3 napos képzés-fejlesztési műhelymunkáját. A közös munka első két napjában elsősorban a képzések tervezése,

Egymástól tanultak oktatási résztvevőink

2025. január 21-én a késő délutáni órákban online találkozott az oktatási programunkban résztvevő több aktivista tapasztalatcserére. Az esemény első felében Tóth Tünde a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke ismertette a szervezetükben