Cikkajánló – 2013. április 29.

Törvénybe foglalhatják a 10 százalékot

Az Országgyűlés mai ülésén törvénybe foglalhatja az eddig bevezetett, valamint a nyárra tervezett rezsicsökkentéseket. Az ülésen a határozathozatalok során fideszes képviselők kezdeményezésére törvényben rögzíthetik a január 1-jével elrendelt tízszázalékos gáz-, villany- és távhőár-csökkentést, valamint a lakossági víz-, csatorna- és szemétszállítási díjak július 1-jétől tervezett ugyanilyen mértékű mérséklését. (Népszabadság)

Kivándorol a rezsi

Megvan az egymillió aláírás, jelentette be igen büszkén a Fidesz nemrég, de tegnap azt is megtudtuk, hogy ezzel koránt sincs vége, még csak most indul az internetes kampány. Pedig már eddig is ilyen szívet melengető tömeg adta a nevét ahhoz, hogy csökkenteni kell a rezsit, s ennek érdekében védjük meg a kormányt, amikor bírósági ítélettel és külföldi nagyvállalatokkal harcol a magyar emberek pénzéért. (Népszabadság, Magyar Hírlap)

Megvolt az első kézfogás

Megtettük az első lépést – írta heti politikai összefoglalójában Mesterházy Attila. Az MSZP elnök-frakcióvezetője a párt szombati választmányi ülésére utalva hangsúlyozta: Bajnai Gordonnal egyetértettek abban, hogy a kormányváltás nemzeti érdek, az ellenzék választási győzelmének feltétele pedig az összefogás. (Népszava)

A közmunka fogja csökkenteni a hatalmas munkanélküliséget

2013 első negyedévében a munkanélküliek száma 509 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 11,8 százalékos volt. Míg a férfiak munkanélküliségi rátája 0,4 százalékponttal emelkedett az előző év azonos időszaká-hoz képest, addig a nőké ugyanennyivel csökkent. Mind a munkanélküliek létszáma, mind a munkanélküliségi ráta lényegében megegyezett az egy évvel korábbival – írja a KSH. (Világgazdaság)

Balog: polgár és állam új viszonyát alakítjuk ki

Az Irány Csoport szervezésében ma tartják a Lakitelki Népfőiskolán a fiatal politológusok országos találkozóját, amelyet Lezsák Sándor nyitott meg. A Nemzeti Fórum elnöke szerint a szervező Irány Csoport olyan szellemi műhely, ahol a fiatalok a nép-nemzeti gondolatiság talaján, annak alapvetéseit megőrizve, új politikai közösség és ideológia megalkotásán munkálkodnak. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Politikai kultúra Magyarországon címmel tartott előadást. (Magyar Hírlap)

Növekedéssel törhetünk ki a bóvli kategóriából

Az adósság besorolása alapján mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítőnél a bóvli kategóriában vannak, vagyis befektetésre nem ajánlottak a magyarországi eszközök. A szakértők szerint az elért pozitív eredmények, az alacsony költségvetési hiány és az infláció még nem elegendő, olyan kormányzati intézkedések kellenek, amelyek segítik növekedési pályájára állítani a gazdaságot. Vélekedésük alapján az esztendő végén, de inkább a jövő év elején változhat pozitív irányba Magyarország megítélése a hitelminősítőknél. (Magyar Hírlap)

Óriási leépítés a görög közszférában

Példátlan lépésre szánta rá magát a görög állam a külföldi hitelezők által követelt megszorító csomag érdekében: 15 ezer embert bocsátanak el az eddig nyugdíjas állásnak számító köztisztviselői szférából. (Magyar Hírlap)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

A SZEF Oktatási programja

KURZUSOK CÉLCSOPORT KOMPETENCIA KIMENET Alapszint Bizalmik és bizalmi jelöltek Érdeklődjön a közösségi érdekérvényesítés iránt Segítőkész Jó szervezőkészség Következetes Szakmájában elismert Csapatjátékos Képes legyen a saját közösségét megszervezni és demokratikusan működtetni. Ismerje