Cikkajánló – 2013. április 12.

Kényszernyugdíj: itt a katasztrófa

Átverte az Orbán-kormány a nyugdíjas korú egészségügyi közalkalmazottakat, miközben újabbat rúg a súlyos betegekbe is. Tömören így értékelhető, hogy tegnap kiszivárgott: sorra kapják az egészségügyi intézmények a nyugdíjazás alóli kérelmek elbírálásáról szóló elutasító határozatokat. (Népszava)

Együtt 2014: kijavítani kell a rezsicsökkentést

Szélhámosságnak nevezte a kormányzati rezsicsökkentést Bajnai Gordon volt miniszterelnök, mondván: a kormány azzal azt a hamis látszatot kelti, hogy az energia tartósan olcsóbbá tehető lenne. Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetője az Inforádióban úgy fogalmazott, hogy a kormány sokaktól elvette a kenyeret és most a 10 százalékos rezsicsökkentéssel néhány morzsát visszaad. (Népszava)

A szocialisták helyet kínálnak az ellenzékieknek

Mesterházy Attila felajánlotta, hogy az önálló parlamenti frakcióval nem rendelkező ellenzéki pártok szakértői csatlakozzanak az MSZP-nek a Velencei Bizottsággal tárgyaló csoportjához. Ugyanis az alaptörvény negyedik módosítása miatt indult európai vizsgálat keretében pénteken Magyarországon tárgyal az Európa Tanács Velencei Bizottsága. (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet)

Megdöbbentő javulás az inflációban

Márciusban is bőven a jegybanki 3 százalékos inflációs cél alatt sikerült tartani a pénzromlási ütemet: a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közzétett adatai szerint az éves árindex 2,2 százalékos volt, míg az elmúlt hónaphoz képest 0,3 százalékkal nőttek az árak. És van még lejjebb is. (Népszabadság, Magyar Hírlap)

Csúnyán beragadt a rajtnál az ipar

Az előzetes adatoknak megfelelően 5,4 százalékkal csökkent februárban – éves összehasonlításban – a hazai ipar teljesítménye. Még az autóipar is fékezett. Ami döbbenetes: a feladott új belföldi ipari megrendelések 43 százalékkal zuhantak februárban, de az exportnál is 2 százalékos visszaesést mért a KSH. (Népszabadság)

Tízből hárman buknak el a teszten

Tíz, rendőrnek jelentkező közül hármat azért nem vesznek fel állományba, mert nem mentek át a pszichológiai vizsgálaton – tudta meg a Népszabadság Szeles Erikától, a rendőrség vezető pszichológusától. E vizsgálat keretében a jelölt intellektusát, figyelmét, személyiségét, képességeit mérik fel, emellett egy úgynevezett élettörténeti interjút is készítenek mindenkivel, arra kíváncsiak, milyen hatások érték addigi életében, s azokat miképpen dolgozta fel a jelentkező.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF Oktatás Debrecen 1. ciklus 1. nap

“Örülök neki, hogy nagyon sok mindenben megerősített ez az alkalom. Nagyon sok probléma van, amit meg kell oldani, és az a fajta szemlélet, amit ma képviseltetek, az megerősített, hogy jó

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Nem létező szociális párbeszéd

Mára semmi látszata sem maradt annak, hogy a magyar kormány partnerként tekint a szakszervezetekre. Teljesen ignorálják a szociális párbeszéd intézményét. Mind a hat szakszervezeti konföderáció csatlakozott a közös nyilatkozathoz az

Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetével egyeztettünk

Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO) 3 konföderáció képviselőivel egyeztetett a hazai szociális párbeszéd kérdéseiről 2023. szeptember 26-án, Budapesten. A tanácskozáson kiemelt téma volt az állam és a szakszervezetek kapcsolata,