Cikkajánló – 2013. április 10.

Bedönthetik az ellátórendszereket

Alig több mint 3000 nyugdíjast szeretnének megtartani a minisztériumok a közszféra új nyugdíjszabályainak életbe lépése nyomán – tudta meg a Világgazdaság. A legtöbb egyéni mentességi kérelmet, több mint 2500-at az intézkedésekkel leginkább sújtott oktatás és egészségügy területét irányító Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) továbbította a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak. (Népszava)

Már lehet pályázni a minimálbér-emelési támogatásra

A nehéz helyzetben lévő ágazatokban működő munkáltatók már benyújthatják kérelmüket a munkaügyi központokhoz minimálbér-emelési támogatásra, közölte Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A kormány 10 milliárd forintot különített el a célra. A kormány és a Versenyszféra és Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) részt vevő érdekképviseletek között tavaly év végén létrejött megállapodása alapján 11, nehéz helyzetben lévő ágazatban igényelhetnek a cégek támogatást az idei első fél évre. A támogatás nagyjából 260 ezer embert érint ezekben az ágazatokban. (Magyar Hírlap)

Szabad és erős sajtó kell

Erős demokráciához erős sajtóra van szükség – mondta tegnap a Szabad Sajtó-díjak átadásakor Mesterházy Attila. Az MSZP elnök-frakcióvezetője erről beszélt azon a konferencián is, amelyen a párt médiaszabályozási koncepciójáról tanácskozott a szakma. Mesterházy mind a két rendezvényen kijelentette, hogy amíg a Fidesz-kormány a média minden szegmensére a propagandagépezet részeként tekint, a szocialisták az objektív tájékoztatást tartják a sajtó elsődleges feladatának. (Népszava)

Szuperhatóságot szerveznek Matolcsy alá?

Összevonnák a jegybankot és a pénzügyi felügyeletet, az így létrejövő szuperhatóságot Matolcsy György vezetheti. Orbán Viktor miniszterelnök szerdán új alelnököt jelöl az MNB-be a hétfőn lemondó Király Júlia helyére. (Népszabadság, Magyar Hírlap)

Szeptembertől drágul a taxi

Szeptembertől jön az egységes fővárosi taxitarifa, a fővárosi közgyűlés megszavazta az erről szóló rendeletet. A kilométerenkénti díj 280 forint lesz. (Népszabadság)

“Bajnai ne használja politikai eszközként a fiatalokat”

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség azt kéri Bajnai Gordontól, hogy ne használja a külföldön tapasztalatot szerző magyar fiatalokat politikai eszközként a „kormányellenes propagandájában”. (MNO)

Brüsszel már várja a konvergenciatervet

Gőzerővel folyik a Nemzetgazdasági Minisztériumban a konvergencia-program előkészítése, a szaktárca tartja magát az előírt határidőkhöz – jelezte a Népszava érdeklődésére a minisztérium. A kormányzatnak már csak alig egy hete maradt az utolsó simításokra, április 15-ig ugyanis be kell nyújtania a terveket Brüsszelnek.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF Oktatás Debrecen 1. ciklus 1. nap

“Örülök neki, hogy nagyon sok mindenben megerősített ez az alkalom. Nagyon sok probléma van, amit meg kell oldani, és az a fajta szemlélet, amit ma képviseltetek, az megerősített, hogy jó

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Nem létező szociális párbeszéd

Mára semmi látszata sem maradt annak, hogy a magyar kormány partnerként tekint a szakszervezetekre. Teljesen ignorálják a szociális párbeszéd intézményét. Mind a hat szakszervezeti konföderáció csatlakozott a közös nyilatkozathoz az

Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetével egyeztettünk

Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO) 3 konföderáció képviselőivel egyeztetett a hazai szociális párbeszéd kérdéseiről 2023. szeptember 26-án, Budapesten. A tanácskozáson kiemelt téma volt az állam és a szakszervezetek kapcsolata,