Cikkajánló – 2013. március 27.

Jönnek a szövődmények

Miközben továbbra is bizonytalan, valóban megkapják-e, és ha igen, a nyugdíjuk teljes összegét kapják-e vissza kompenzációként azok az egészségügyi dolgozók, akik lemondtak járadékukról, hogy a munkát válasszák, azt sem tudja senki, hogyan pótolja majd az állami egészségügy azt a csaknem négyezer orvost és szakdolgozót, akit az Orbán-kormány intézkedése folytán elveszthet az ágazat. (Népszava)

Béremelést követelnek a rendőröknek

A rendőrök napi megélhetési gondokkal küzdenek – állítja Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) főtitkára. A TMRSZ a múlt héten levelet küldött Pintér Sándor belügyminiszternek, s abban arra emlékeztetik, hogy 2010-ben 30 százalékos béremelést ígért a rendőröknek.  (Népszabadság)

Tanfelügyelők özönlik el az iskolákat

Belenézhetnek a tanárok óravázlatába, valamint a diákok házi feladatába, órai jegyzeteibe is szeptembertől a tanfelügyelők – értesült a Népszava. A pedagógusok és az intézményvezetők szakmai ellenőrzéséről szóló, tavaly augusztusi miniszteri rendelet egyelőre csak nagyvonalakban számolt be az ellenőrzés módszereiről, így csak az “egységes szempontok szerinti megfigyelés”, a “dokumentumelemzés” és az “interjú” szerepel a felügyelők eszköztárában. (Magyar Hírlap)

Az ország túljutott a nehezén

A nemzetgazdasági miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjúban arról is beszélt, hogy nem áll messze egymástól az Európai Bizottság és a tárca álláspontja. Szomorúnak tartja ugyanakkor, hogy az uniós bizottsággal folyó vitában a kormány nem számíthat annak a hazai biztosnak a támogatására, akit még az előző kabinet delegált Brüsszelbe. Varga Mihály arra is kitért, hogy a költségvetés számai az év első két hónapjában a várakozásoknak megfelelően teljesültek. Az eddigiek alapján úgy látja, hogy nagyjából fél és egy százalék közötti mértékben növekedhet ebben az évben a magyar gazdaság.

Késik, vagy mégse jön az unortodoxia

A történelmi mélypontra szállított alapkamat kapcsán a Népszabadság az MNB-ről is kérdezte a szakértőket. A Monetáris Tanács döntése után Gárgyán Eszter, a Citibank vezető elemzője a papírforma-eredmény mellett azt emeli ki, hogy a döntés indoklásában egyetlen olyan unortodox jegybanki gazdaságélénkítő eszköz alkalmazásáról sem tesznek említést, amelyekről Matolcsy György még beiktatása előtt beszélt. Ez a monetáris politika jövőjére nézve bizonytalanságot jelent, vagyis a helyzet e téren még korántsem tiszta.

Nyertek is, meg nem is

Nyertek, de nem lehet igazuk az áramszolgáltatóknak. A bíróság tegnap hatályon kívül helyezte a Magyar Energia Hivatal rendszerhasználati díjakat megállapító döntését. A kormány a rezsidíjakról később sem kíván tárgyalni a közműcégek tulajdonosaival, a komplett energiavállalatok átvételéről viszont igen. A szolgáltatók tovább keresik igazukat uniós és más nemzetközi fórumokon. (Népszava)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az