Tovább zuhant a felsőoktatásba jelentkezők száma
Megbízható forrásból úgy tudjuk, idén mindössze körülbelül 95 ezren adták be a jelentkezési lapjukat valamelyik felsőoktatási intézménybe. (Népszabadság, Népszava)
Új szemléletet várnak a fiataloktól
A száz közigazgatási ösztöndíjas nyolc hónapig itthon, két hónapig egy másik uniós országban szerezhet majd tapasztalatokat. A közigazgatási reformot egyfajta személyzeti megújulásnak is kell jellemeznie, ennek pedig kézenfekvő módja, hogy a fiatalok révén új szemléletet hozunk be a rendszerbe – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program idei megnyitóján. (Magyar Hírlap)
Ismét itt a 300 forintos euró
Kilenchavi mélypontjával köszöntötte a forint Matolcsy György beiktatását – bár a ceremóniának a tegnap este 300 forint fölé kúszó (majd onnan kicsit visszatáncoló) euróárfolyamhoz csak áttételesen volt köze. Továbbra sem tudni, hogy a tervezett személycseréken kívül mire készül még az új jegybanki vezetés. (Népszabadság)
Bajnai Gordonék kiküszöbölnék a többes belépést
Szaporodnak a politikai formációk az ellenzéki oldalon. Lapértesülések szerint holnap megalakul Bajnai Gordon pártja. Mégpedig oly módon, hogy három, eddig is együttműködő szervezet, a Haza és Haladás, a Szolidaritás és a Milla tíz-tíz tagja hívja életre az új formációt. (Magyar Hírlap, MNO)
Jogerősen pert nyert Kónya Péter a HM-mel szemben
Jogerősen pert nyert a Szolidaritás elnöke a HM-mel szemben. Kónya Péter azért fordult bírósághoz, mert korábbi szakszervezeti vezetőként tett nyilatkozata miatt – még hivatásos katonaként – megfenyítették. (Népszabadság)
Nagyot mondott Orbán
Varsóban is a magyar csodáról regélt Orbán Viktor. A kormányfő egyetemi előadásában arról vizionált, hogy minden esélyünk megvan arra: Magyarország európai sikertörténet legyen. A visegrádi országok vezetőinek tegnap kezdődött tanácskozásán – Angela Merkel német kancellárral és Francois Holland francia elnökkel kiegészülve – később az unió versenyképességéről, a monetáris unióról is tárgyalnak a miniszterelnökök. (Népszava, Magyar Hírlap, MNO)
Az alkotmánymódosítás elhalasztására szólította fel a kormányt az ET
Az alaptörvény-módosításról szóló parlamenti szavazás elhalasztását kérte Navracsics Tibortól az Európa Tanács, amíg a jogszabály-tervezetet megvizsgálja a Velencei Bizottság – tudatta Népszabadsággal Thorbjorn Jagland, az ET főtitkára, aki ma levelet küldött a magyar miniszterelnök-helyettesnek. Jagland azt is közölte, hasonló kéréssel fordult levélben Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez, és felkérte a Velencei Bizottságot, mielőbb vizsgálják meg a tervezetet.