Alig kétezren dolgoznának csak tovább
A köznevelés területén nyolcszázhatvanan, az egészségügyben dolgozók közül pedig több mint ezerötszázan jelezték, hogy a nyugdíjkorhatár után is meg kívánják őrizni munkájukat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) az MTI-vel. (Népszabadság, Magyar Hírlap)
Klubrádió: a bíróság szerint Hadd szóljon!
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának azon határozatát, amelyet tavaly decemberben hozott a testület a Klubrádió által használt, fővárosi 95,3 MHz-es frekvencia pályázatával kapcsolatban. A bíróság új eljárásra kötelezte a hatóságot. (Népszava, Népszabadság)
Elkezdődött: Matolcsy magára írta át a jegybank alapító okiratát
Még miniszterként magához igazította a jegybank működési szabályait Matolcsy György. Megvonta az alelnökök aláírási jogát és magához rendelte a munkáltatói jogokat, viszont elnökhelyettest is választanak majd. (Népszabadság, Magyar Hírlap)
Újabb büdzsémódosítás
Az ellenzéki pártok és a piaci szakértők többsége rossz üzletnek tartja a német E.ON társaság magyarországi leányvállalatainak megvásárlását. Holoda Attila, a fejlesztési tárca volt helyettes energiaügyi államtitkára pedig azért mondott le, mert ehhez az üzlethez nem kívánt asszisztálni. A kormányzat az ügylet miatt újból módosítja a költségvetést. (Népszava, MNO)