Minden hatodik magyar elhagyná az országot
Tavaly minden ötödik, idén év elején pedig minden hatodik magyar gondolkozott azon, hogy külföldön keres munkát, vagy végleg elhagyja az országot. (Népszava)
Egészségügy: hová mennek a milliárdok?
Eddig nincs sok eredménye az elsietett államosításnak. A kormányzati ciklus első felét az elszalasztott évek lehetőségeiként jellemezték az IME című szaklap nyolcadik egészségügyi regionális szakmai konferenciájának előadói. (Népszabadság)
Súlyos kifogások az új Ptk.-val kapcsolatban
Vékás Lajos egyetemi tanár, a kodifikációs bizottság vezetője nehezményezte, hogy az új polgári törvénykönyv tervezetét politikai megfontolásokból módosították. (Népszabadság)
“Súlyos következményei lehetnek a döntésnek”
Az Ab kedden semmisítette meg az önkényuralmi – nemzetiszocialista és kommunista diktatúrákkal kapcsolatos – jelképek használatát tiltó büntető törvénykönyvi (Btk.) paragrafust. Rogán Antal szerint az önkényuralmi jelképek használatát tiltó Btk.-paragrafus alkotmánybírósági (Ab) megsemmisítése joggal sérti a magyarországi zsidó közösségeket, illetve a kommunizmus minden élő áldozatát vagy családtagjaikat. (Magyar Hírlap)
Drága lesz az olcsóbb víz
Bizonytalan, hogy csökkenhet-e még az idén a víz- és csatornadíj tíz százalékkal, ahogy a kormányfő és a Fidesz ígérte. A kis szolgáltatók tömegesen csődölhetnek be a díjcsökkenés miatt. (Népszabadság)
Sérülhetnek az uniós közműirányelvek
A Fidesz által benyújtott közműszolgáltatásokról szóló törvényjavaslat több olyan pontot tartalmaz, amely sérti az Európai Unió (EU) egyes irányelveit. Ezért várhatóan több szolgáltató az EU-hoz fordul majd a panaszaival, aminek következtében újabb kötelezettségszegési eljárások indulhatnak Magyarország ellen. (Népszava)
A Bundestagnak még mindig nem tetszik a magyar médiatörvény
A német törvényhozás alsóháza, a Bundestag petíciós bizottsága szerdán befogadott és továbbított egy petíciót a magyar médiatörvényről, mert úgy véli, hogy továbbra is vannak kifogásolható elemek a jogszabályban – közölte a Bundestag sajtóosztálya. (Népszabadság)
Bulgária: Folytatódtak a tüntetések
Bulgáriában országszerte erőszakhoz vezettek a magas áramdíjak miatti tüntetések, ezért lemondott a kormány, tovább gyarapítva a 2009-es európai hitelválság utáni megszorításokba belebukó kabinetek sorát. A tüntetések a lemondás után is folytatódtak. (Magyar Hírlap)
Ma van az anyanyelv nemzetközi napja
A magyar anyanyelvűek létszámát 14-15 millióra becsülik. Ma van az anyanyelv nemzetközi napja, ebből az alkalomból az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának kulturális albizottsága délelőtt konferenciát rendez a Magyar Tudományos Akadémián, délután pedig a Magyarországi Fordítóirodák Egyesületének társszervezésében tartanak beszélgetést. (Magyar Hírlap)