Fehér Jószef, a SZEF alelnöke a Klubrádió Szolidaritás.hu című műsorában beszélt arról, hogy szerinte a kényszernyugdíjazás a közszolgálatban értelmetlen, fölösleges, minden szakmaiságot nélkülöz
Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT )ülésén a munkavállalókat képviselő szakszervezetek azt követelték, vonja vissza a kormány a közszolgálati munkavállalók nyugdíjkorhatáron túli foglalkoztatására vonatkozó rendelkezéseit. Ez volt az apropója annak, amiért meghívták Fehér Józsefet, a SZEF alelnökét a KlubRádió Szolidaritás.hu műsorába behívták. Önök azt mondják, határozottan alkotmányellenes a hátrányos megkülönböztetés, amit tartalmaz a nyugdíjazással kapcsolatos ügy.
– Igen, azt gondoljuk, hogy teljesen indokolatlan és fölösleges ez a nyugdíjpolitikai irányelveket tartalmazó kormányhatározat. Valamennyi közszolgálati jogállási törvény ma is tartalmazza azt a munkáltatói lehetőséget, bizonyos esetekben kötelezettséget, hogyha valaki eléri a rá irányadó nyugdíjkorhatárt, akkor meg kell, vagy meg lehet szüntetni a közszolgálati jogviszonyát. Meg kell szüntetni a köztisztviselőnek és a kormánytisztviselőnek, a közalkalmazottnak és más közszolgálati munkavállalónak. Mi abból indulunk ki, hogy valamennyi munkáltatói a közszolgálati intézmény felelős vezetőjeként nyilván azért foglalkoztat nyugdíjkorhatár után is munkavállalókat, mert szükség van arra a szolgálati tudásra, és szükség van arra a tapasztalatra, amelyet nem lehet harminc, vagy akár ötven évesen sem bemutatni. Ezért az intézmények működőképessége kerülhet veszélybe.
–
– Hadd legyek én az ördög ügyvédje! Teljesen egyetértek azzal, amit Ön mond, de szerintem ebben nem különbözik az Önök meg a kormány véleménye. Ők is azt gondolják, hogyha vannak olyan szakemberek, akik pótolhatatlanok, nagyon nagy tudásúak, ott ahol vannak, jó helyen vannak, dolgozzanak tovább. A vita Önöknek a kormánnyal nyilván abban van, hogy a kormány azt mondja, hogy két jövedelmet nem lehet adni egy embernek, döntse el, hogy nyugdíjba megy, és akkor ne jöjjön vissza, vagy ne menjen nyugdíjba, dolgozzon, de akkor nem jár neki a nyugdíj! Nem jól értem én ezt?
– Részben igen, de a kormány nem következetes. Mert ha azt mondja, hogy az úgymond együttfolyósítás tilalma ellen lép fel, akkor az egyetemek, főiskolák esetében ezt a kivételt miért teszi meg? Hangsúlyozom, indokoltan teszi meg. Ha az együttfolyósítás tilalma a legfőbb probléma, akkor az egészségügyben miért akar adni ezer, vagy adott esetben tízezer számra mentességet? Ez a következetlenség önmagában is elgondolkoztató.
– A nyugdíjba vonulástól ad mentességet, hogyha én jól értelmeztem.
– Nem, hanem azt mondják, hogy nem fogják együtt folyósítani, hanem majd azok az orvosok, azok az ápolók, akikre minden kétséget kizáróan szükség van, azok majd nem nyugdíjat fognak kapni, hanem senior ösztöndíjat. A spórolásnak ehhez semmi köze. A legnagyobb kérdés, vagy a legnagyobb probléma nem az együttfolyósítás tilalma, mert ez úgy hellyel-közzel egy jó előkészítés után, természetesen tudomásul lehetne venni. Hanem az, hogy a nyugdíjazás miatt felszabaduló helyeket nem lehet feltölteni. Ez értelmetlen, fölösleges, minden szakmaiságot nélkülöz. Lehetnek olyan munkakörök, ahol az adott munkafeladat egy nap hiányzása is óriási károkat okozna.
– Tehát akkor nem lehet azt mondani, hogy a fiataloknak csinálják meg a helyet, amit sokszor hangoztattak..
– Pontosan. Ezzel érveltünk. Ha az lenne az intézkedésnek a következménye, hogy az a sok tízezer fiatal munkavállaló, nyilván nem ők fognak lépni a hatvan éves professzorok helyébe, de lehet egy lépcsőzetes mozgás. Ha ennek az lenne a célja, akkor megfelelő szakmai előkészítés után nemhogy elleneznénk, hanem támogatnánk. De nem az a cél. Az a cél, hogy a huszonkétezer státusz, vagy a huszonkétezer állásnak egy nagyobb részét befagyasszák, megspórolják, ami, hangsúlyozom, ilyen értelemben biztos, hogy az adott intézmények működőképességét veszélyezteti. Nem véletlen, hogy különböző hangsúllyal és különböző indokkal a kormánytagok, vagy államtitkárok is azt mondják, ennek a végrehajtása rendkívüli károkat okoz, rendkívül aggályos. Azt gondoljuk, hogy a legcélszerűbb, és a kormánynak talán nem a presztízst kellene nézni, hanem azt, hogy mi az, ami a lakosság, az állampolgárok, az ügyfelek, a betegek, és egyáltalán az ország érdekét szolgálja. Az szolgálná, hogyha a kormány belátná, hogy indokolatlan, fölösleges, végrehajthatatlan.
– Na de Ön sem gondolja komolyan, hogy ezt vissza fogják vonni. Legföljebb módosítani fogják a jogszabályokat.
– Találja meg a kormány azt a módot, amellyel ezt a helyzetet megoldja. Azt gondoljuk, az lenne a tisztességes, ha azt mondja, hogy igen, nem jól készítettük elő, nem voltunk eléggé körültekintőek, de tárgyaljunk újra róla. Azt mondtuk, hogy a helyzetről tárgyalni kívánunk, mert mi is érezzük, hogy a működéssel kapcsolatban lehetnek fontos, racionális szempontok, a foglalkoztatásnak lehetnek más prioritásai, mint az előbb említett fiataloknak a munkába állítása. De ezt nem lehet egy hónap alatt, és ilyen statáriumos módon megoldani! Az lenne a tisztességes, hogyha a kormány azt mondaná, hogy felfüggeszti ezt az intézkedést. Tárgyaljunk újra szakmai szervezetekkel, intézményvezetőkkel, érdekképviseletekkel, szakszervezetekkel, kamarákkal, és közösen oldjuk meg! Ezek az intézkedések mind ugye azt mutatják, hogy a kormányzatot nem igazán érdekli egy intézkedésnek a következménye, hanem csak úgymond a presztízs.
– Azért ez nem biztos, mert Önök is hallaták hangjukat, meg azért jó pár olyan történetet tudunk, ahol legalábbis az érdekvédelmi oldal ki tudott harcolni egyfajta kompromisszumot.
– Említettem, mi sem gondoljuk, hogy a mi zsebünkben van a bölcsek köve. Azt gondoljuk, hogy az érdekegyeztetés, a párbeszéd arra való, hogy a döntéshozó, el nem vitatva a felelősségét és a hatáskörét, de sok-sok információ, következmény, hatásnak a birtokában, ismeretében hozza meg a döntését. Ez a döntés rossz döntés volt. A kormányzat számára is az lenne a célszerű, bölcs dolog, hogyha felismerné és elfogadná, hogy újra kell tárgyalni ezt a helyzetet. Van még hátra öt hónap, hisz maga az intézkedés majd csak 2013. június elsejétől lépne hatályba. Nem lehet azt mondani, hogy valami rendkívüli dolog feszít, mert holnapra meg kell valami nemzetközi szervezettel, vagy nem tudom kivel egyezni. Mi magunknak kerestük ezt a dolgot, mi közösen képesek lennénk ezt megoldani.
– Önöknek van-e konkrét, kidolgozott alternatívája, javaslata a kormány felé arra, hogy hogyan lehetne ezt a feloldhatatlan dilemmát úgy megoldani, hogy végül is az is benne legyen, amit értelmesnek tartanak Önök is, illetve elfogadhatónak tartanak ebből az alapötletből, és mi az amit szeretnének, hogyha nem valósulna meg?
– Igen, mindenekelőtt kellene egy nagyon pontos felmérés arról, hogy például a közoktatás, vagy akár az egészségügy, a szociális területen hányan dolgoznak, milyen beosztásban, miért. Ha ezeket ismerjük, és megismerjük az adott munkavállalók szándékát, mert lehet, hogy valaki szívesen váltana már, és elmenne nyugdíjba, mert elfáradt, vagy számára nehéz már a mindennapi helytállás. Ezek ismeretében lehetne azt mondani, hogy itt egy két hónap múlva, a másik szakmai területen csak egy fél év múlva, a harmadik szakmai területen be kell gyakorolni, vagy a helyettesítőket fel kell készíteni arra a munkára. Nem véletlen, hogy a felsőoktatás ab ovo mentességet kapott. Mert ha 62-65 éves professzorokat holnap felállítanák, akkor nem lenne akkreditáció. Ugyanez a helyzet az egészségügyben. Egy dologról nem beszéltünk, és őszintén szólva talán nem is a mi területünk, de azért engedtessék meg, hogy e mögött az intézkedés mögött valakik felfedezhetnek egyfajta más szándékot is.
– Mit?
– Nem spórolást, nem létszámcsökkentést, hanem nézzük meg azt, hogy kik azok, akiknek a távozása számunkra esetleg fontos vagy indokolt.
– Ezt nem értem. Ne haragudjon!
– Megnevezem. Lehetséges, hogy nem szakmai szempontok, hanem más, emberi, vagy akár uram bocsá, politikai szempontok is közreműködhetnek, hogy kiket távolítsunk el a rendszerből. Ezt én nem állítom, nem kívánom igazolni..
– Én meg erős túlzásnak tartom.
– Felmerül ilyen verzió is. Ez nagyjából ugye abba a sorba tartozik, ami 2010-be a köztisztviselő indoklás nélküli elbocsátásával kezdődött. Kiderült arról, hogy alkotmányellenes. Gyanítom, hogy akik beterjesztették, akkor is nagyjából tudatában voltak, hogy ez nem biztos, hogy kiállja az alkotmányosság próbáját. Folytatódott a bírák 62 éves nyugdíjkorhatárával.
– Hadd higgyem én azt, hogy ez egy városi legenda!
– Ez egy városi legenda.
– Mert se megerősíteni nem tudja..
– Én is azt mondom, hogy mi a magunk részéről nem ezen gondolatok mentén tárgyaltunk.
– Azt gondolom, hogy jelen helyzetben az sem kizárt, hogy már az emberek, az érdekvédők sokszor olyanokra is gondolnak, ami lehet, hogy egy más szituációban..
– Ezt szeretnénk kizárni, és ezért kellene újratárgyalni, hogy ez a valamiféle feltételezés, vagy ahogy Ön mondta, városi legenda, kizárható legyen. Szigorú szakmai működési, gazdálkodási, gazdaságossági, humánpolitikai szempontok mentén legyen a döntés! És akkor mindenféle ilyen városi legendát mi cáfolnánk meg legelőször.
– Mi lesz azokkal a nyugdíjasokkal, akik már évek óta nyugdíjasok, és nyugdíj mellett még bejártak a régi munkahelyükre dolgozni? Ők abba kell, hogy hagyják egy az egybe a munkát, vagy esetleg hogyha úgy döntenek, visszamehetnek dolgozni?
– Pontosítsuk egy kicsit! Ugye, ez a bizonyos nyugdíjpolitikai irányelvről szóló kormányhatározat, ez csak a központi költségvetési intézményként működő szervezetekre érvényes. Tehát egy önkormányzat bölcsődéje, vagy óvodája e tekintetben indifferens. Tehát ezért is azt mondjuk, hogy diszkrimináció. Nemcsak azért, mert a versenyszférában ilyen elő nem fordulhat, hogy egy gazdálkodó szervezetnél, egy privát cégnél azt mondják, hogy nem lehet egyszerre a nyugdíjat és a fizetést felvenni, de most ettől tekintsünk el! Magában a közszolgálatban is van ez a differencia, tehát önkormányzati intézménynél nincs ilyen probléma, központi költségvetési szervnél pedig legyen ilyen kötelezettség! De a központi költségvetési szervek esetében az egyetem, a főiskola kivétel, a kórházak vagy egészségügyi intézmények egy része, vagy az ott dolgozók egy része kivétel, és szociális intézmények, vagy könyvtárak, vagy kutatóintézetek, pedig majd valami egyedi elbírálás alá esnek. Ezért azt tudom válaszolni az Ön kérdésére, hogy majd eldönti ezek szerint személyesen a miniszterelnök úr, hogy ki jöhet vissza, ki tarthatja meg a munkáját a nyugdíja mellett, vagy ki az, aki ezen rendelet hatálya alá tartozóan fel kell, hogy mondja a munkaviszonyát.
Forrás: Klubrádió, Szakszervezetek.hu
