Cikkajánló – 2013. január 25.

Elutasítja a többség az orbáni oktatáspolitikát

A demokratikus ellenzék lerakta egy jövendő oktatáspolitikai program és együttműködés alapjait, bár eltérő utakon járnak. Míg az MSZP folytatta a szakmai egyeztetést az ellenzéki pártokkal és civil szervezetekkel, az Együtt 2014 egyelőre távol maradt a tárgyalástól, és saját programot ír. A sztrájkra készülő Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pedig összefogott a Magyar Szolidaritás Mozgalommal. (Népszava)

Újabb eljárás indul Magyarország ellen

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a 2012-ben bevezetett telefonadó ügyében. A bizottság értékelése szerint az intézkedés szembemegy az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló irányelvvel. (Népszabadság, MNO, VG)

Szakadás szélén az LMP

Végletekig feszült a hangulat a kongresszus előtt álló ökopolitikai pártban. Nehezen elképzelhető a békés és átmeneti rendezés; sokkal inkább valószínű egyik vagy másik szárny távozása a közösségből. (Népszabadság, Magyar Hírlap)

Szijjártó: Ez Magyarország elemi érdeke

Magyarország elemi érdeke, hogy az Oroszországgal, második legfontosabb kereskedelmi partnerével kialakított modern, a 21. századhoz méltó együttműködése tovább fejlődjön – mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, aki azzal kapcsolatban adott interjút az MTI-nek, hogy január 31-én Moszkvába utazik Orbán Viktor. (MNO, VG)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Összefoglaló az online képzéssorozatunkról

Egy szakszervezeti tag gondolatai a fél éves képzéssorozatunkról Tavaly állapodtunk meg a Szakszervezetek Együttműködési Fórumával (SZEF) egy közös projektben, amely keretében 2022. első felében hat hétfő estét töltöttünk szakszervezeti tagokkal

Előny is lehet a digitalizáció a munkaerőpiacon?

Az európai szociális partnerek 2020 júniusában kötötték meg a Digitalizációról szóló európai autonóm keretmegállapodást. Az európai szintű megállapodás tagállami szintű érvényesülését a nemzeti szintű szociális partnereknek kell biztosítaniuk, a tagállami

Kedves választ kaptunk a TIM-ből

Mint az ismert, a SZEF levélben fordult a Miniszterelnökhöz, hogy támogassa az európai minimálbér irányelv-tervezet megvalósulását. Annak ellenére, hogy Magyarország tartózkodott a szavazás során, a tervezet elfogadásra került, amit szervezetünk