Cikkajánló – 2012. december 19.

Ez nem a Fidelitas: megszakadtak a tárgyalások a hallgatókkal

Ahogy azt várni lehetett, eredménytelenül zárult a kormány és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) egyeztetése a felsőoktatási reformról. Valójában nem is igazán lehetett sejteni, hogy a kormány miről is akar egyeztetni, hiszen ahhoz képest, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a múlt szombaton bejelentette, hogy nem lesznek se keretszámok, se tandíj, az Országgyűlés hétfő este már el is fogadta az erről szóló törvényt. (Népszabadság, Népszava, MNO, Magyar Hírlap)

Kevesebbet érő fizetések

A kormányzat által szándékosan gerjesztett infláció miatt idén a reálbérek 4-5 százalékkal csökkentek, annak ellenére, hogy a nettó átlagkeresetek csaknem két százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit a január-októberi időszakban. Az egyes országrészek és a különböző jövedelmi csoportok között azonban továbbra is óriási a kereseti különbség. A legjobban a pénzügyi szektor alkalmazottait fizetik, a legkevesebb pénzt pedig a vendéglátásban és az egészségügyben dolgozók viszik haza. (Népszava)

Jövőre megemelik a nyugdíjakat

 „A kétharmad nemcsak úgy lett, azt nem lottón nyertük, nemcsak egy politikai tény, hanem egy küldetés. Azért adott a Jóisten a választópolgárokkal közösen vagy rajtuk keresztül kétharmadot, hogy amit Magyarország önállóságának megmentése érdekében el kell végezni, elvégezzük. És azért adta nekünk, mert rólunk gondolta azt, hogy el tudjuk végezni” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap az Idősügyi Tanács ülésén. A kormányfő hangsúlyozta, fontos eredmény, hogy ők, ellentétben a korábbi kormányokkal és több más uniós ország vezetésével, jövőre is megőrzik a nyugdíjak vásárlóértékét. A tanácskozáson Soltész Miklós szociális államtitkár emlékeztetett, a nyugdíjak reálértékének megőrzése érdekében január 1-jétől 5,2 százalékkal emelkedik azok ellátása, akiknek 2012. december 31. előtt öregségi nyugdíjat, hozzátartozói ellátást, korhatár előtti ellátást, rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást vagy baleseti járadékot állapítottak meg. (Magyar Hírlap)

Munka csak engedéllyel

Egyedi engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnának a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában, mint például az orvosoknál, utánpótlásgondok vannak – közölte a miniszterelnök. Kérdés, hogy Orbán Viktor ezt miért nem a jogszabály hétfői elfogadása előtt jelentette be, illetve a törvényben ez a lehetőség miért nem szerepel. Azt sem tudni, ki adja majd meg és milyen feltételekkel azt a bizonyos engedélyt, sőt, egyelőre az sem világos, kinek. (Népszava)

Kiút a mélyszegénységből

Borsodban tömegek tengődnek munka nélkül, a képzetlenség kilátástalanságot szül, sokak szerint nincs kiút a mélyszegénységből. Aggtelek környékén azonban több vállalkozó igyekszik munkát biztosítani a helyi, jobbára roma közösségeknek. S ha ezen igyekezetük nem is mindig mentes a nehézségektől, akadnak üdítő példák. A munkáltatók azt vallják: ha mindegyikük csak egy-két emberért tud felelősséget vállalni, már megérte a fáradságot. Ez a hozzáállás ugyanis később elvezethet a végleges megoldáshoz, az állandó munkához. (Magyar Nemzet)

A Klubrádió elnöke kompromisszumot ajánl

Arató András, a Klubrádió elnök-vezérigazgatója azt javasolta Szalai Annamáriának, a Médiatanács elnökének, hogy ne fellebbezzenek abban a perben, amelyben a bíróság immár második alkalommal is a Klubrádiónak ítélte a 92,9 MHz-es frekvenciát. (Népszabadság)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az