2012. december 14.
A HÖOK egyszerű választ vár: igen vagy nem
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) levélben fordul a kormány tagjaihoz és az országgyűlési képviselőkhöz választ várva arra, hogy egyetértenek-e az államilag támogatott keretszámok csökkentésével. A hallgatói szervezet elnöke jövő szerdán – a kormányülés kezdetekor – békés ülősztrájkba kezd a Parlamentnél. (Népszava, Népszabadság, Magyar Hírlap)
Meghátrál a kormány?
Balog Zoltán szerint még módosulhatnak a felsőoktatási hallgatói keretszámokra vonatkozó elképzelések. Az emberi erőforrások minisztere erről péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában beszélt, de konkrét szakokat vagy számokat nem mondott. A tárcavezető közölte, már meghozták azokat a megalapozó döntéseket, amelyek rendezhetik a helyzetet, de nem “egyik napról a másikra” fogják a kérdést megoldani. (Orbán egész mást mondott csütörtökön Brüsszelben: “a hét végéig megoldják a felsőoktatási reform ügyét”.) Arra a kérdésre válaszolva, módosulhatnak-e a keretszámok, azt mondta: “igen, módosulhatnak”. (Népszabadság, MNO)
Rövidesen jönnek a részletek
Néhány napon belül eldőlhet, mi módon biztosítja és ellenőrzi a kormány azt, hogy az áram, a gáz és a távfűtés hatósági árának csökkenéséből adódó terheket a szolgáltatók ne háríthassák át a fogyasztókra – írja pénteki számában a Magyar Nemzet.
Béremelést követel a rendőrszakszervezetek védegyletének szövetsége
Béremelést követel a Rendőr Szakszervezetek Védegylete Szövetség (RSZV), jövő évi követelésüket a Rendőrségi Érdekegyeztető Tanács ülésén jelentették be. A szervezet beosztástól függően 5-30 százalékos emelést tartana indokoltnak. (Népszabadság)
Tovább az Elmúlt napok,hetek híreire »