A „fülkeforradalom és szabadságharc kormánya” szellemi polgárháborút folytat az általa „irányított” országgal. Ez a polgárháború már 2010-ben elkezdődött.
A „fülkeforradalom és szabadságharc kormánya” szellemi polgárháborút folytat az általa „irányított” országgal. Ez a polgárháború már 2010-ben elkezdődött. Nyitánya volt a közszolgálatok durva megalázása, az indokolás nélküli felmondással, a 98 százalékos különadóval. A folyamathoz tartozik az érdekegyeztetés kialakult rendszerének szétverése, a 2/3-os parlamenti többség talán soha nem volt társadalmi kétharmaddá transzformálása: „a mindenkit mi képviselünk, mert mögöttünk a 2/3-os többség” mítoszával.
A kormány átalakít mindent. Szolgálati és rokkant nyugdíjat, szociális és egészségügyi ellátó rendszert, önkormányzatokat, a kultúrát, a köz- és felsőoktatást, a média világát. A többség új választási szabályt alkot, hogy visszacsinálhatatlan legyen minden, hogy ellehetetlenüljön bármilyen közmegegyezés.
Lehet, hogy a hallgatói keretszámok radikális és egyoldalú változtatása az utolsó csepp a pohárban?
Lehet, hogy a hideggel is dacoló, utcára vonuló egyetemisták egy lavina elindítói?
Ki tudja.
Egy biztos, a felháborodást kiváltó kormánydöntés egy kicsit közelebbről vizsgálva szinte egyedi példaként is megmutatja, mi az elfogadhatatlan jellemzője a 2010 utáni kormányzásnak.
- Több mint udvariatlan néhány héttel a felsőfokú felvételi jelentkezések beadása előtt olyan durván beavatkozni a rendszerbe, amilyen módon most már másodszor teszi ezt a kormány. Középiskolások ezreit és az őket tanító tanárokat, többéves közös munkájukat veszi semmibe az, aki ilyen döntésekre képes. Valamikor – a minden évben megjelenő felvételi tájékoztatókban – két évvel előre kellett jelezni a változásokat. Nem véletlenül, hiszen hónapok, évek tudatos munkája szükséges egy sikeres felvételihez.
- Teljesen egyértelmű, hogy a tudás leértékelésével, az államilag finanszírozott képzések szűkítésével, bizonyos területeken a megszűntetésével, a társadalmi mobilitás ellen dolgozik a kormány. Teszik ezt olyan döntéshozók, kormánytagok, akik közül sokan maguk is elsőgenerációs értelmiségiek, költségtérítésnek álcázott tandíj nélkül tanultak, és ma általuk is elátkozott liberális pénzmogulok ösztöndíjával szélesítették látókörüket.
- Látszólag egyeztet, hiszen valamikor valakikkel valamiről tárgyal, a keretszámok várható alakítását még konzultációra vitte a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács plenáris ülésére, az ott elhangzott véleményekből, – mint ahogy a párbeszédnek álcázott nemzeti konzultációkból is – kimazsolázta a számára kedvezőket, és ehhez képest még a látszategyeztetésre vitt és többek által kritizált javaslatokhoz képest is más döntést hozott.
- A tiltakozók akcióit lekicsinylik, politikainak minősítik, azok szervezőit – jelesül most a HÖOK-os vezetőket – személyükben is lejáratják, mert Gíró Szász András kormányszóvivő úr listája arról, hogy a HÖOK vezetői közül ki hány éve egyetemi polgár, egy demokratikus országban nemigen lehetne szóvivői tájékoztató témája. A szakterületi államtitkárság, a miniszter az érintettek érdekeit szolgáló döntésnek és nemzeti érdeknek minősíti mindazt, ami ellen csak azok tiltakoznak, akiket éppen érint.
Vagyis leegyszerűsítve (1) a kormány figyelmen kívül hagyja döntéseinek hatását az érintettekre; (2) döntéseivel egy olyan tekintélyuralmi rendszer irányába mozdul, amelyben a merev társadalmi struktúrák tovább erősítik az általa vágyott rendszert, (3) mindehhez általa széles körűnek tartott konzultációkat és működésképtelen párbeszédintézményekkel tárgyal érdemi egyeztetés nélkül; (4) és mindazokat, akik ebben a dologban néha kételkedni mernek, nemzetellenesnek, a nemzetközi ballib összeesküvések hazai szócsövének, jobb esetben nem is létezőnek tekinti. Ha ebben a vázlatos négyes dimenzióban vizsgáljuk a közigazgatási reformot, a köznevelést, a média-helyzetet, az egészségügyet, a kultúrát vagy a mai Magyarország társadalmának-gazdaságának bármely szeletét, nem kell nagyon nagy erőfeszítés hozzá, hogy a séma tartalommal töltődjön fel.
Azonban nem ezt tartom a legnagyobb problémának. 2010 óta nem tudok olyan kormányzati intézkedést, olyan jogszabály-változási területet említeni, amelyre nem lehetett volna, vagy ne lehetne azt mondani, hogy ne lenne szükség a változtatásra, és sajnos olyat se tudok mondani, ahol ezek a változtatások vagy intézkedések ne váltottak volna ki feszültséget, ne rontották volna tovább a helyzetet, és nem polarizálták volna tovább a már-már végletesen szétszakított társadalmat. A kormány és a mögötte álló pártszövetség – a soha nem volt társadalmi kétharmad mítoszával – nem tudott értelmesen élni a valóban létező parlamenti kétharmaddal, talán csak visszaélni.
2012 decemberének „diáklázadása” akár azt is jelentheti, hogy a társadalmi többség a mélyrétegekben is szembefordult ezzel a hatalommal.
láva
