Szakmailag már megállapodtak
Csaknem minden lényeges szakmai kérdésben sikerült megállapodnia a szaktárcának a pedagógus-sztrájkbizottsággal. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az idei utolsó, tegnapi tárgyalási forduló után közölte, azt, hogy a pedagógusok munkaidejét és óraszámát miként számítják majd, közös munkacsoport dolgozza ki, s ha ebben a kérdésben is egyetértésre jutnak, a jövő év elején aláírhatják a dokumentumot. A tárcavezető jelezte, ha erre mégsem kerülne sor, várják a bíróság állásfoglalását a közösen készített sztrájkbeadványról. Ebben a felek annak eldöntését várják, hogy munkabeszüntetés esetén az iskoláknak kell-e nyújtaniuk elégséges szolgáltatást, és ha igen, milyen mértékűt. (Magyar Hírlap)
Országszerte tiltakoznak a hallgatók
Számos egyetemen és főiskolán megmozdultak a hallgatók, az oktatók és a civilek a hétfői budapesti diáktüntetés után. Tüntetésekkel, hallgatói fórumokkal, ülősztrájkokkal és egyetemfoglalásokkal tiltakoznának az önszerveződő csoportok a felvételi keretszámok csökkentése és a tandíj ellen. Eközben Orbán Viktor nyílt hazugsággal próbálta elhárítani a HÖOK meghívását, a szervezet viszont Balog Zoltán minisztert “pattintotta le”. (Népszava, Népszabadság, Magyar Hírlap)
Sztrájkbizottság alakult a közmédiánál
Sztrájkbizottságot hozott létre a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA) tervezett csoportos létszámleépítés ellen a közmédia dolgozóit képviselő tizenegy szakszervezet. Erről hivatalosan értesítették Böröcz Istvánt, az MTVA vezérigazgatóját. (Népszabadság)
Áterőltetik a kirúgásokat
Negyvennel kevesebb dolgozót küldenek el a közmédiából – közölte a Médiaszolgáltatás Támogató- és Vagyonkezelő Alap. A viszonyszámot, vagyis azt, hogy eredetileg hány dolgozótól akartak megválni, nem tudatták. Az erről szóló tárgyalás egyébként sikertelen volt, a Központi Üzemi Tanács ugyanis nem írta alá a megállapodást. A közmédia vezetése azt akarta, hogy bármikor egyoldalúan felbonthassa a szerződést. Az MTVA irányítói szerint megállapodás nélkül az elbocsátott dolgozók járnak rosszul. (Népszava)
Az inflációval nő a minimálbér
Gyakorlatilag megegyeztek a munkaadók, a munkavállalók és a kormány: jövőre az infláció mértékével, 5,2 százalékkal nő a minimálbér és a garantált bérminimum. A központi költségvetés több mint tízmilliárd forintot ad vissza az emelésből a munkaadóknak. (Népszabadság, Magyar Hírlap)
Orbán: Aki dolgozni akar, az talál erre lehetőséget
Orbán Viktor közölte, 2013-ban egy fejlesztési program révén olcsó finanszírozást biztosítanak azoknak a cégeknek, amelyek importterméket kiváltó terméket állítanak elő. (MNO)
Több munka, kevesebb pihenés
Továbbra is húsz nap alapszabadság jár a munkavállalóknak, de januártól a napok száma nem biztos, hogy növekszik. Az új Munka Törvénykönyve alapján az életkor előrehaladtával már csak pótszabadság jár, amiről alkudozhat a munkáltató, de ahhoz is joga van, hogy az egészet megvonja. (Népszava)