Cikkajánló – 2012. december 4.

2012. december 4.

Sokan kimaradhatnak a minimálbér-emelésből

Nagyon messze vagyunk még a bérmegállapodástól – mondta Pataky Péter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülése után. (Népszava)

Jogsértő lenne a PTI levéltárának államosítása

Még a Politikatörténeti Intézet (PTI) pincéjében, raktáraiban vannak az általuk évtizedek óta kezelt párt- illetve szakszervezeti iratok, és van rá esély, hogy a – kormányzati szándék ellenére – ne is mozdítsák el, ne “államosítsák” a mintegy 7000 kilométernyi, vitatott tulajdonjogú dokumentumot. (Népszava)

Uniós jogot sért a Munka Törvénykönyve?

Újabb kötelezettségszegési eljárás elé nézhet Magyarország, ezúttal a július óta érvényben lévő Munka Törvénykönyve (Mt.) miatt nagy az elmarasztalás esélye. A probléma az, hogy eltérő jogi védelemben részesülnek az új Munka Törvénykönyvében azok a munkavállalók, akiknek a munkáltatója egy gazdasági egység átruházása folytán változik meg, és azok, akiknél például két társaság összeolvadása miatt állt be munkáltatói jogutódlás. (Népszava)

Akár már ma dönthet Áder

A Népszava információi szerint már ma dönthet Áder János a választási eljárási törvény Alkotmánybíróságra (Ab) küldéséről. Több napja a köztársasági elnöknél van ugyanis a jogszabály, miután Kövér László, az Országgyűlés elnöke aláírta és elküldte Ádernek. Az államfő ezután 5 napon át tanulmányozhatja a szöveget, ezt követően vagy aláírja, vagy visszaküldi a parlamentnek megfontolásra, vagy pedig előzetes normakontrollt kér az Ab-től. (Magyar Hírlap)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

A SZEF Oktatási programja

KURZUSOK CÉLCSOPORT KOMPETENCIA KIMENET Alapszint Bizalmik és bizalmi jelöltek Érdeklődjön a közösségi érdekérvényesítés iránt Segítőkész Jó szervezőkészség Következetes Szakmájában elismert Csapatjátékos Képes legyen a saját közösségét megszervezni és demokratikusan működtetni. Ismerje