2012. november 15.
Sztrájkok Európa-szerte, összecsapásokkal
A megszorítások ellen tüntetők szerdán összecsaptak a rendőrséggel Athénban, Madridban, Barcelonában, Rómában, Torinóban és Marseille-ben is. Becslések szerint több millióan, munkások, alkalmazottak, diákok tartottak az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) felhívására az unió 23 országának nagyvárosaiban tiltakozó felvonulásokat, amelyek Spanyolországban és Portugáliában általános sztrájkkal is párosultak. (Népszabadság, Népszava, Magyar Hírlap)
Miért nem csomagol Matolcsy?
Szakértők szerint az IMF-tárgyalások elhúzódása, a telekomadó visszafizetéséről szóló esetleges európai bírósági ítélet, a túlzottan optimista növekedési várakozások és az előző Matolcsy-csomagok adótörvényeinek módosításai miatt várhatóan szükség lesz újabb egyenlegjavító csomagra. Egyelőre a kormány kommunikációja szerint ilyen nem készül, és kikérik maguknak, hogy az eddigieket is megszorításnak nevezzék. (Népszava)
Lőni tanítják a tűzoltókat
Minden hivatásosnak részt kell vennie az egységes rendészeti képzésen, de tűzoltóból nem lesz rendőr – szögezték le a Belügyminisztérium illetékesei. Sok tűzoltó mindenesetre felháborodott a hír hallatán. (Népszabadság)
Diákhitel munka helyett?
Uniós jogba ütközhet a diplomások röghöz kötése az Európai Bizottság szerint, emiatt újabb kötelezettségszegési eljárás indulhat hazánk ellen. A hallgatói önkormányzatok a tanulmányi ösztöndíjakban részesülők arányának tervezett radikális csökkentését bírálták, a közvélemény pedig az állami tulajdonú Diákhitel Központot, amely hirdetésben biztatta a fiatalokat arra, hogy ne dolgozzanak, inkább vegyék fel a diákhitelt. (Népszava)
Lefülelik a feketén dolgozókat
Egyre több cég bukik meg a be nem jelentett dolgozói miatt, egy év alatt másfélszeresére nőtt a számuk. A lefülelt társaságoknál az adóhatóság 1,1 milliárd forintos adókülönbözetet állapított meg. (Népszabadság)
Csak egy szűk kör jár jól
A kormányzat számos ponton – szükségből és ésszerűsítés céljából is – módosítja az adótörvényeket. A parlamenthez benyújtott változathoz érkezett módosító indítványok alaposan felforgatták az előterjesztő szándékát, nem kis munkát adva majd az adótanácsadóknak. A kormány által könnyítésnek beharangozott adóváltoztatás többsége pedig a valóságban újabb teher – állítják szakértők. Az adóváltozásokat akár már a jövő héten véglegesítheti az országgyűlés. (Népszava, Magyar Hírlap)
Mindenképpen jogsértő lesz a következő választás
Az egyetemesen elismert demokratikus normák szerint a választójog általános. E követelmény értelmében minden nagykorú állampolgár jogosult részt venni a választásokon, kivéve azokat, akiket bíróság – elmeállapotukra tekintettel vagy súlyos bűncselekmény elkövetése miatt – kizárt a választásra jogosultak köréből – hívta fel a figyelmet három jogvédő szervezet. (Népszava)
Megint a Klubrádióé a 92,9-es frekvencia
Ismét pert nyert a Klubrádió. A bíróság szerdán első fokon újra kimondta, hogy a Klubrádió nyerte el a 92,9-es közösségi, tehát ingyenes frekvenciát. (Népszabadság, Népszava)
2012. november 14.
Balog Zoltánnal egyeztettek oktatásügyben
Azon az úton nem lehet továbbmenni, amelyen húsz évig haladtunk – érvelt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tegnap a köznevelés helyzetéről folytatott vitanapon. Balog emlékeztetett, az önkormányzatokra egyre nehezebb feladatokat róttak az előző kormányok, s a szektor tartalékai „semmivé foszlottak”. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár elismerte, jár némi „felfordulással” az átszervezés, úgy, mint egy ház átépítése, amikor „nem lehet mindent centiméter pontossággal kiszámolni”. Hiller István (MSZP) szerint viszont a „centralizáció” nem oktatáspolitikai, hanem gazdasági elképzelések mentén zajlik. Balog tegnap pedagógus-szakszervezetekkel is tárgyalt, az egyeztetést szombaton folytatják. A tárcavezető szerint az ágazatban nincs sztrájkkészültség. (Magyar Hírlap, Népszava, Népszabadság)
Jön a Matolcsy-csomag 3.0?
A kormány tovább igyekszik csökkenteni a jövő évi hiányt, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól. Baj lehet az önkormányzati adósságok átvállalásából is. A Népszabadság információja szerint a kabinetben úgy számolnak, hogy a 2013-as büdzsét még karácsony előtt el tudja fogadni a parlament, a zárószavazás dátuma december 10. vagy 17. lehet. Az ütemezés addig volt bizonytalan, amíg az eddigi két Matolcsy-csomag nem biztosította a jövő évi büdzsé hiányának 3 százalék alatt maradását. Az ülésterv szerint a parlamenti munka idén a december 10-ével kezdődő hét első két napján zárul, de nem kizárt, hogy rendkívüli ülésekre is szükség lesz.
Először a kistelepülések járnak jól
Az idén megszabadulnak minden adósságuktól az 5000 fő alatti települések: az 1673 önkormányzat 97,3 milliárdnyi kölcsönét érintő döntést ma hozza meg a kormány. A többiek nem járnak ilyen jól és várniuk is kell: a nagyobb helyhatóságokat csak jövőre és differenciáltan segítik meg 500 milliárd forint értékben. (Népszava)
Közös tiltakozásra buzdítanak a háziorvosok
Szakmai érdekvédők – köztük a háziorvosok szervezete – arra buzdítják az egészségügyben dolgozókat, minél többen menjenek el a Visegrádi Négyek országainak közös tiltakozó demonstrációjára. Az akcióval több bért, életpályamodellt és a mostaninál jóval kisebb munkaterhelést követelnek. (Népszabadság)
Brüsszel nekimegy a röghöz kötésnek
Hamarosan levelet küld az Európai Bizottság a kormánynak, amelyben összegzik a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos aggályokat. (Népszabadság)
Csak mértékkel drágíthatnak a bankok
Nem emelhetik meg tetszőlegesen a díjaikat és a költségeiket a pénzintézetek a tranzakciós illeték leple alatt. A pénzügyi felügyelet folyamatosan tanulmányozza a módosításokat, és vizsgálatot indít, amennyiben kiderül, hogy valamelyik bank a közteher címén próbál extra bevételhez jutni. Az illeték megfizetése alól azok mentesülhetnek majd, akik egyik bankszámlájukról egy másikra utalják a pénzüket. (Magyar Nemzet)
Szavatolják a 2014-es győzelmet
Egyértelműen a Fidesznek kedvez a kirajzolódó új választási rendszer. A tavaly elkezdett munkát megkoronázza az új választási eljárási törvény, amely ugyan jelenleg még nem átlátható, de az biztos, hogy több elemében a mai kormánypártok hatalomban tartását szolgálja. Kizárólag ez lehet ugyanis a célja a regisztráció bevezetésének, a jelöltállítás átalakításának, a kampányszabályok felborításának, csakúgy, mint a korábban elfogadott választójogi törvény rendelkezéseinek. (Népszava)
Az LMP-barát 4K! nem csap Bajnai kezébe
Egyelőre nem fog össze a Bajnai-féle Együtt 2014 mozgalommal az újbaloldali Negyedik Köztársaság Mozgalom (4K!). Az LMP „természetes szövetségeseként” ismert mozgalom egyébként párttá alakult, miután a Fővárosi Bíróság bejegyezte kérelmét. Ezt az új párt elnöke tegnap sajtótájékoztatón jelentette be. Istvánffy András tudatta, miért nem csatlakoznak a Bajnai Gordon által fémjelzett Együtt 2014-hez. A 4K! elnöke emlékeztetett arra, hogy a nyár óta az Új pólus nevű szövetségi rendszer kialakításán dolgoztak az LMP-vel, a Millával és a Szolidaritással, ám az utóbbi kettő ősszel „beállt az egyik volt szocialista miniszterelnök mellé”, aki „a megújulás szempontjából hiteltelen”, mert „a jelenlegi kormányhoz hasonlóan” az egyenlőtlenségeket növelő megszorító politikát folytatott. (Magyar Hírlap, Népszava)
2012. november 13.
Csak a sztrájk hathat
Alig egy órát szán kedden Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter a pedagógus szakszervezetek sztrájkbizottságával való tárgyalásra, így nem sok esély mutatkozik a megegyezésre és az országos munkabeszüntetés elkerülésére. Az Országgyűlés november 25.-én dönt az iskolák államosításáról; ennek felfüggesztése – a 20 százalékos közszolgálati béremelés mellett – az érdekvédők egyik követelése. (Népszava, Magyar Hírlap)
Négyórás vita a közoktatásról
A köznevelés helyzetéről tart politikai vitát ma az Országgyűlés Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője kezdeményezésére. A politikai vitát összesen 4 óra 20 perces időkerettel írták ki. Mesterházy indítványában a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) álláspontjára emlékeztetett, amely szerint a köznevelés rendszerének átalakítása nincs megfelelően előkészítve, valamint arra, hogy az érdekképviselet az ország érdekeivel ellentétesnek tartja az iskolák szakmai önállóságának radikális csorbítását, a gazdálkodási jogosítványok elvonását, a szakképzés átalakítását, a tankötelezettség idejének csökkentését, az intézményrendszer állami fenntartásba vételét és a helyi önkormányzatok kiszorítását a fenntartói feladatokból. (Népszabadság)
Bajnai négy pontja
A “fojtogató rezsim” leváltása mellett azt az intézményrendszert is fel kell számolni, amely kétharmados törvényekkel bebetonozva blokkolni tudná a változásokat – jelentette ki egy hétfői lakossági fórumon Bajnai Gordon. (Népszabadság, Magyar Hírlap)
Kiadáscsökkentést tervez a mentőszolgálat
Egyebek mellett a koraszülött-mentés kapacitás csökkentésén gondolkodik a mentőszolgálat – ez derül ki abból az intézkedési tervből, melyet a mai Magyar Nemzet idéz. A tervezetben több tucat kiadáscsökkentő és bevételnövelő elképzelés van. (Magyar Hírlap)
Csak a Fidesz – kampányolhat
Döntött az Országgyűlés a választási eljárási törvényhez benyújtott módosító indítványokról, így nemcsak a választójogot, hanem a pártok közötti tisztességes versenyt is nyilvánvalóan korlátozza majd a Fidesz. (Népszava, Népszabadság)
Versenyfutásban az uniós pénzekért
Magyarországhoz hasonlóan a visegrádi együttműködés többi államaiban is fontos szerepet játszanak az uniós pénzek. Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban is versenyt futnak az idővel, hogy minél több támogatást lehívhassanak a brüsszeli kasszából, s egyúttal készülnek a 2014-ben induló következő uniós költségvetési ciklusra. (Magyar Hírlap)
2012. november 12.
Ma kiderül, kopogtathat-e a jegyző mindenkinél
A parlamenti képviselők több törvényjavaslatot is átírhatnak az Országgyűlés mai ülésén, így egyebek mellett módosíthatják az új választási eljárásról, valamint a jövő évi adószabályokról szóló előterjesztéseket. (Magyar Hírlap)
Megasiker vagy ámítás?
Most már papírunk is van arról, hogy a magyar gazdaságpolitikai modell működőképes – jelentette ki az Európai Bizottság múlt heti országértékelése kapcsán Orbán Viktor. Az elemzők és ellenzéki politikusok viszont éppen ennek ellenkezőjét olvasták ki ebből a “bizonyítványból”. (Népszava, Népszabadság)
Jövőre újabb kiigazítások jöhetnek
Jövőre még sikerülhet az európai uniós „kulcsszint” alatt maradni, de 2014-ben 3,5 százalékos lehet az államháztartási deficit az Európai Bizottság szerint. Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője úgy tartja, mostani ismereteink szerint minimum 150 milliárdos pakk kell az uniós, háromszázalékos krité¬rium eléréséhez, ha azonban 2,2 százalékos deficittel kalkulál a kabinet, akkor négyszázmilliárdos megszorítás jöhet. (Magyar Hírlap)
Újabb választási ötletelés
Nemcsak a józan észnek, esetenként egymásnak is ellentmondanak azok a módosítók, amelyeket saját választási eljárási törvényjavaslatukhoz adtak be kormánypárti képviselők. Az utóbbi napokban már-már óránként változó fideszes ötletelés ma lezárulhat, hiszen miután megszavazzák a módosítókat, már “csak” egy nagy adag zárószavazás előtti változtatásra kell felkészülni. (Népszava)
Olcsó állam közmunkával
A Belügyminisztérium nem kívánt válaszolni a Népszabadság kérdéseire az ombudsman és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) vitájával kapcsolatban. Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa egy panasz kapcsán vizsgálódott a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól elbocsátott 19, korábban közalkalmazottként foglalkoztatott takarítónő ügyében.
Együtt Lehet Más a Politika?
Ha a Karácsony Gergely és Jávor Benedek által képviselt irány kap többséget az LMP-ben, a párt saját szavazóit árulja el. Bajnai Gordon volt kormányfő politikai mozgalma alaposan megkavarta a baloldali állóvizet. A baloldali értelmiség által a szimpatizánsok elé tolt „legkisebb rossz” jelölt minden gyengesége és erőtlensége ellenére megkerülhetetlen lett e politikai oldalon. (MNO)
Ösztöndíj a gyermekorvosjelölteknek
Újabb ösztöndíjprogramot hirdetett meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ezúttal gyermekorvosjelöltek részére. Ebben az évben a szakorvosjelölteknek szóló Markusovszky- és a szakgyógyszerész jelölteknek szánt Than Károly-pályázatok mellett most Méhes Károly nevével fémjelzik a negyvennyolcmillió forintos támogatást. Balog Zoltán tárcavezető a hétvégi bejelentéskor hangsúlyozta, a három program összköltsége 624 millió forint, jövőre pedig több mint 50 milliárdnyi forrást szeretnének elkülöníteni egészségügyi dolgozók részére. (Magyar Hírlap)
2012. november 9.
A zárolások és a keretszámok sokkolják a magyar egyetemeket
A Népszabadság birtokába jutott jogszabálytervezetek alapján a felsőoktatás megroppanását jósolják nevük elhallgatását kérő gazdasági és oktatási szakemberek egyaránt.
Győzelemnek beállított PSZ-vereség
„Kedves Kollégák! A mai napon, a Fővárosi Törvényszéken tartott tárgyaláson ismét megerősítést nyert, hogy a PSZ Kongresszus által Dr. Pécsi Ágnes ügyében hozott döntések és az arra épülő, annak végrehajtását szolgáló intézkedések jogszerűek voltak. A másodfokon eljáró bíróság Dr. Pécsi Ágnes többször módosított anyagi követelésével szemben egy éves átlagkeresetének megfelelő összeget ítélt meg.” (Magyar Hírlap)
Sikeres demonstráció
Míg az Európai Parlament a földi kiszolgálásban dolgozók demonstrációja nyomán nemet mondott a terület további deregulációjára, addig a legnagyobb hazai kiszolgáló cég vezetője még mediátor bevonásával sem hajlandó egyeztetni a tervezett újabb drasztikus fizetéscsökkentéséről – tájékoztatott a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet. (Magyar Hírlap)
Már gyűjtik Bajnaiék a támogatói aláírásokat
Aláírásgyűjtést indított az Együtt 2014. A választói összefogást támogató nyilatkozathoz az ország csaknem harminc városában és tizenöt budapesti helyszínen csatlakozhatnak azok, akik egyetértenek a választói mozgalom alapelveivel és céljaival. (Népszava, Népszabadság, Magyar Hírlap)
Kicsit nő a teher a cafeterián
Módosítócunamival árasztotta el a kormány tegnap a parlamentet, a javaslatok az őszi Matolcsy-csomagokat bontják ki. Az intézkedésekre azért van szükség, mert a nyár elején „kőbe vésett” 2013-as költségvetési számok tarthatatlannak bizonyultak, pótlólagos intézkedésekkel kellett megteremteni a három százalék alatti hiány fedezetét. (Népszabadság)
Több százezren élnek adókerülésből
Több százezren élhetnek a közterhek befizetését részben elkerülő vállalkozásokból. Ezt a szakmai becslést az adóhivatal statisztikái is jórészt alátámasztják: a hatóság az idén nagyjából tízezerszer ellenőrizte a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, az esetek 15-20 százalékában állapított meg jogsértést. (Magyar Nemzet)
Varga informálisan azért egyeztet az IMF-fel
Tetemes diszkonttal venné át az állam az önkormányzatok banki tartozását. A közel kétezer település átvállalni tervezett hatszázmilliárd forintos adósságán akár százmilliárdos nagyságrendű vesztesége is lehet a pénzintézeteknek – tudta meg a Népszabadság. Vezető kormánypárti politikusok ugyanis vitatják azt a banki megközelítést, hogy az önkormányzatok jó adósok lennének. Ehelyett a fideszesek a „rossz adós” besorolást és az önkormányzati adósság leértékelését, diszkontálását látnák indokoltnak.
Lemaradtunk az innovációban, elmaradunk a versenyképességben
Hatalmas lemaradás az innováció területén az Orbán-kormány hibás döntéseinek a következtében. A Fidesz-kabinet ugyanis leállította a kutatási, fejlesztési pályázatokat, s elvonta a pénzügyi forrásokat erről a területről. Mindennek következményeként a magyar gazdaság versenyképessége egy év alatt 12 helyet romlott, így most az országok sorrendjében a 60. helyen vagyunk – hangzott el József Attila Alapítvány és a Friedrich Ebert Alapítvány által közösen szervezett tegnapi konferencián. (Népszava)
Ki kell meríteni a brüsszeli kasszát
Magyarország 2014-től nagyobb arányban fordítana uniós pénzeket a kis- és közepes vállalkozások erősítésére. Ez összhangban van az Európai Bizottság céljaival, ám Brüsszel nem a közvetlen támogatások híve, inkább kölcsönökkel és garanciavállalással segítene. (Magyar Hírlap)
Még szégyenpadon az ország
A kormány győzelemként ünnepeli a szerdán kiadott uniós országjelentést, holott abban az is szerepel, hogy a kormány intézkedései megfojtják a növekedést, és 2014-ben újra a maastrichti cél fölé emelkedhet az államháztartási hiány, így közel sem biztos, hogy tavasszal az uniós pénzügyminiszterek testülete felfüggeszti a túlzott deficiteljárást. (Népszava)
2012. november 6.
Hoffmannék sem bíznak a sikerben
Az oktatási államtitkárság belső szakmai anyaga is súlyos aggályokat fogalmaz meg a közoktatás államosításával kapcsolatban. Egyelőre nincs pénz az átalakításra, mint írták a “személyi, tárgyi és költségvetési feltételek nem állnak teljes mértékben rendelkezésre”. Kevésnek tartják a január 1-jei átállásig hátralévő időt, hiszen még az idevágó törvényt sem fogadták el. A Pedagógus Szakszervezet elnöke már a jövő tanévtől elbocsátásoktól tart. (Népszava, Magyar Hírlap)
Romlandó áru a költségvetés, de nem mindenütt bűzlik
Állandó kiigazítási kényszerben vannak az uniós tagállamok. Az egész Európára jellemző folyamatos módosítások között azonban vannak érzékelhető különbségek. Apró hibákat sok fővárosban orvosolni kell, de a makrogazdasági körülményeket tendenciózusan kevés kormány ítéli meg tévesen. (Népszabadság, Népszava)
Ki állja a regisztráció költségeit?
A jegyzőknek és munkatársaiknak négy hónap alatt be kéne kopogtatniuk mindenkihez – így rendelkezne a választási eljárásról szóló törvény. Hogyan is kell ezt elképzelni? (Népszabadság)
Kétezren tüntetnek a földi kiszolgálásban dolgozók jövőjéért
Az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége szociálisan érzékeny szabályozásért küzd. Tíz ország mintegy kétezer dolgozója demonstrál ma az Európai Parlament épülete előtt Brüsszelben. A cél olyan szabályozás kialakítása a kontinensen, amelyik nem lehetetleníti el a földi kiszolgálásban dolgozók megélhetését. A készülő európai szabályozás hazánkban is jól ismert problémákat dagaszthat tovább. (Magyar Hírlap)
2012. november 5.
Zaklatják a tüntetőket
A biztonsági őrök pénteki drasztikus fellépése után szombaton egy fapódium építése miatt a közterületfelügyelők zavarták meg a köztévé székháza előtt tüntetőket. A tisztességes közmédiáért demonstrálók a héten büntetőfeljelentést tesznek az őket ért bántalmazások miatt, a szocialista Lendvai Ildikó pedig kezdeményezi, hogy a parlament emberi jogi bizottsága tűzze napirendjére az ügyet. A terület biztosítása számításaink szerint havi 36 millió forint közpénzbe kerülhet. (Népszava)
Miniszteri biztos van, megoldás nincs
A nők munkaerő-piaci részvétele stratégiai kérdés, ennek növelése nélkül nem valósítható meg a tíz év alatt megcélzott egymillió új munkahely – ezzel a felütéssel kezdődik Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos Segítsük elő a nők foglalkoztatásának bővülését! című beszámolója. Arról azonban, hogy ez miként valósítható meg, kevés konkrétum olvasható a biztos féléves munkáját összegző jelentésben. (Népszabadság)
Idén már a nyolcadik adómódosító csomagról tárgyal a parlament
Szinte bizonyos, hogy nem az eredetileg benyújtott formában fogadja el a parlament a kormányzat legújabb adómódosító csomagját. Mivel a múlt héten általános vitára bocsátott változathoz várhatóan csak a kormánypárt több tucatnyi módosító indítványt nyújt majd be. Hozzáértők szerint az új adóztatási tervek zömének már az alapkoncepciója is hibás, ezért magvalósíthatatlanok. (Népszava)
Oktatásügy: kész káosz
Az MSZP attól fél, a köznevelés államosításával csak drágább és rosszabb minőségű lesz az oktatási rendszer, míg a kormány nagyobb állami felelősséget és garanciavállalást ígér. (Népszava)
Giró-Szász: rémhírterjesztő, aki azt állítja, nem fizet az állam
Rémhírnek minősítette a kormányszóvivő, hogy a kabinet nem szándékozna kifizetni az önkormányzatoktól átvett adósságállományt. (Népszabadság)
Nálunk pattog a labda IMF-ügyben
Az új EU–IMF-hitel most nem tűnik közelinek, akkor sem, ha nem örülök ennek – jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjúban Csaba László akadémikus, aki szerint amíg a külső piac nem enged nagyobb teret, naivitás lenne gazdasági fellendülésre számítani Magyarországon. A közgazdászprofesszor szerint a bővülés „meglesz”, de inkább 2014-ben, mint előtte. Ha pedig a devizatartalék csökkenne, az felhívás lenne egy keringőre – a valutaspekulánsok számára. Éppen ezért a mostani helyzetben a tartalékokhoz nyúlni senkinek sincs szándékában.