2012. október 15.
Amikor a segély eléri a bért
Miközben 397 milliárdos a megszorítócsomag, 154 milliárdot ölnek pazarlóan a közmunka-rendszerbe. Amivel kapcsolatban szinte semmi sem úgy van, ahogy Orbán és a kormány látni és láttatni szeretné. (Népszabadság)
A sötétséget választották
Ma szavaz a módosítókról a parlament, így a kormánypártok hamarosan az alaptörvényben rögzíthetik a választási regisztráció részleteit, amelyek tovább nehezítik a feliratkozást. Még az új eljárási szabályok elfogadása előtt alkotmányos kötelezettséggé tennék tehát a választások előtti, személyes állampolgári regisztrációt, melyre sem szükség, sem szakmai magyarázat nincs. A Fidesz szerint ha benne lesz az alkotmányban, azzal alkotmányos is lesz a cenzus. (Népszava)
Miért dicséri annyira Orbán az elnöki rendszert?
Nem biztos, hogy korszerűek a demokratikus rendszerek vezetési struktúrái – vetette fel ismét a kormányfő. A prezidenciális rendszer bevezetése, vagy legalábbis az elmozdulás abba az irányba, többször felvetődött az elmúlt években. (Népszabadság)
Hiányzik a stratégia
Kiszámíthatóság és versenyképesség – ez a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) 2012. évi jelentésének két kulcsszava, és ez az, ami a magyarországi multinacionális vállalatok menedzsmentje, illetve befektetőik szerint nálunk hiányzik. (Népszava)
2012. október 13.
Még nincs recept a pályakezdők munkába állítására
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) több, a fiatalok, pályakezdők elhelyezkedését segítő programot tervez, ezek előkészítése folyamatban van – mondta Jáczku Tamás, a tárca főosztályvezetője szombaton Budapesten, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) rendezvényén. (Népszava)
Közösen akarnak fellépni a közoktatási szakszervezetek
Egyetértettek a közös fellépés szükségességében a közoktatási szakszervezetek péntek délutáni fővárosi megbeszélésükön – tájékoztatta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke az MTI-t. (Népszava)
Összeállt az adócsomag
A szaktárca pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek az őszi adócsomagot. A családokat és a cégeket sok rendelkezésében segítő előterjesztés megfogalmazásakor az adatvédelmi szempontokat, a jogalkalmazók tapasztalatait és az új polgári törvénykönyv előírásait is figyelembe vették – olvasható a Magyar Nemzet szombati számában.
Gyors lépéseket sürget az IMF az EU-ban is
Gyors és hatékony lépésekre, a belső gondok mihamarabbi megoldására szólították fel az Európai Uniót és az Egyesült Államokat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tokiói kongresszusán szombaton. (Népszava)
2012. október 9-10.
Elegük van a pedagógusoknak
Sztrájkra készülnek a béremelési ígéretekkel átvert pedagógusok szakszervezetei, mivel a kormány nem tágít a köznevelési törvény alkalmazásától, például a munkaterhek radikális emelésétől. Hoffmann Rózsa a parlamentben nem vállalta a felelősséget az életpálya-modell elhalasztásáért. Jól halad azonban a tankönyvpiac “fideszesítése”: a Népszava információi szerint új, kiváló kormánypárti kapcsolatokkal rendelkező igazgató kerülhet az államosított tankönyvellátó élére. (Népszabadság)
Összeállt a csomag
Megjelentek a Magyar Közlönyben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter múlt pénteken bejelentett megszorító csomagjának még 2012-re vonatkozó elemei. A kormány annak érdekében, hogy idén – az eddig tervezett 2,5 százalékkal szemben – 2,7 százalékon tudja tartani a GDP-arányos költségvetési hiányt, összesen 133 milliárd forintot kíván zárolni. A most nyilvánosságra hozott intézkedések ebből valamivel több, mint 116 milliárd forintos elvonásról szólnak: nagy vesztes a foglalkoztatás, az uniós fejlesztések, a tárcák közül pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma húzta a legrövidebbet. A kormányzat szerint ugyan változatlanul nincs szó megszorításról, ám a számok és a tények nem ezt mutatják. (Népszabadság)
Két ágazat kivétel lehet a csomag alól
Az egészségügyi és a felsőoktatási dolgozókra valószínűleg nem vonatkozik majd a Matolcsy György gazdasági miniszter által bejelentett költségvetési egyenlegjavító csomag azon része, amely szerint a közszférában dolgozók nem kaphatnak egyszerre nyugdíjat és munkabért. (Magyar Nemzet)
Példa nélküli a várt járulékcsökkentés
A munkahelyvédelmi akciótervvel olyan mértékű járulékcsökkentés valósul meg, amelyre még nem volt példa a munkaadói érdekképviseletek szerint. Jelezték, örömteli, hogy a kormány pótlólagos intézkedéseket tesz a program fedezetéhez, így a többi között jó lépésnek tartják a pénztárak összekapcsolását az adóhatósággal. Ennek viszont költségei lesznek, így javasolják, hogy azt a kereskedelmi cégek leírhassák az adójukból. (Magyar Hírlap)
IMF: jövőre nehezebb lesz
Jövőre még nehezebb lesz finanszírozni a magyar államadósságot – derül ki az IMF éves közgyűlésének első napján közzétett költségvetési jelentésből. A magyar kormány optimizmusa azonban töretlen: Orbán Viktor miniszterelnök tegnap ismét a megállapodás lehetséges elmaradásáról beszélt. (Népszava, Magyar Hírlap)
Megint rászerveznek a civilek tüntetésére
Újabb Békemenetet szerveznek a kormánypártot támogató szervezetek, mégpedig október 23-ára: a Civil Összefogás Fórum közlése szerint azért, mert “az adósság béklyójából szeretnénk kitörni”, és be akarják bizonyítani, hogy “van kitartásunk, inkább vállaljuk az átmeneti szegénységet, mint az örökös rabigát”. (Népszava, MNO)
Megkímélt betegek, halasztott nyugdíj
Felmentést kaptak az egészségügyben a betegek mellett munkát végzők az úgynevezett „nyugdíj vagy fizetés” szabály alól. A háttérintézményekben dolgozó 62 év felettieknek viszont választaniuk kell: vagy megelégednek az öregségi ellátással, vagy tovább dolgoznak – tudta meg a Népszabadság az egészségügyért felelős államtitkárságtól.
Nincs tőke, nincs munka
A foglalkoztatás bővítése elképzelhetetlen gazdasági növekedés nélkül – ebben mindenki egyetértett a kormány, a munkaadók és a munkavállalók hétfőn megrendezett fórumán. A kormányzat szerint növekedett a foglalkoztatottak száma, míg az érdekvédelmi szervezetek képviselői úgy vélték, ez játék a számokkal. (Népszava)
Szolidaritás? És ezt így hogy?
Jó lenne már lejönni arról, hogy Orbán Viktor nyelvmozgását elemezzük. Van méltóbb tárgy is. Enyedi Nagy Mihály írása a Népszabadság Vélemény rovatában.
Tizenegy tagállam vezetne be pénzügyi tranzakciós adót
Javulás tapasztalható az utóbbi hónapokban, de úgy vélem, hogy az előttünk álló út hosszú és meredek – mondta az euróválságról Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke. (Népszabadság)
2012. október 6-8.
Egyenlegjavítónak nevezett megszorítások
Ortodox megszorító-csomaggal nyugtatta meg a piacokat és az Európai Bizottságot a kormány: ez a túlzott deficiteljárás alól való kikerüléshez talán elegendő lesz. Ám a kabinet épp onnan vesz el, ahol a legkevesebb van: a pedagógusoktól és a segélyből élőktől. Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke hazug porhintésnek nevezte annak a több évtizedes gyakorlatnak a folytatását, hogy a megszorítások jelentős részét a közszféra munkavállalóira, a közszféra foglalkoztatásának csökkentésére helyezik. Elfogadhatatlan önteltségnek nevezte, hogy az érdekegyeztetés elemi minimumának betartása nélkül döntöttek az egész ország életét befolyásoló változásokról. (Népszava)
Trükközés a létszámleépítéssel: évek óta csak szándék a karcsúsítás
Harmincmilliárdos megtakarítást vár a nemzetgazdasági miniszter a bürokrácia csökkentésétől, ami ezúttal a nyugdíjkorhatárt elérő alkalmazottak kötelező nyugdíjazását jelenti, a megüresedő helyeket pedig nem lehet betölteni. Matolcsy György szerint már jövőre 22 ezer fővel csökkenhet a létszám, ami szerinte harmincmilliárdos megtakarítást jelent. Részletekkel azonban sem ő, sem a kormány intézkedéseit tartalmazó dokumentum nem szolgált. (Népszabadság)
Már felélték a béremelést
A kormány már felélte a pedagógus-életpályamodellben ígért béremelés forrásait; így a jövőre várhatóan megnövekedő munkaterheket később sem ellentételezik – állítja az MSZP. A pedagógus szakszervezetek ma egyeztetnek a lehetséges közös fellépésről. Eközben a kormányszóvivő sértegette a tanárokat; konyakrendeléshez hasonlította az érdekvédők béremelési követelését. Giró-Szász András szerint azt is értékelni kellene a tanároknak, hogy fizetésük legalább nem csökkent. (Népszava)
Nem távozik – Hoffmann alternatív tervekkel készül
Nem mond le az oktatási államtitkár – Hoffmann Rózsa ezt a Hír TV Kontraszt című műsorában jelentette ki. A szakpolitikus alternatív javaslatokat dolgozott ki a kormány számára, amelyekkel akár 2013 szeptemberében elindulhat a pedagógus-béremelés. (MNO, Magyar Hírlap)
Havi nyolcszázezer forint a topnyugdíj Magyarországon
789 870 forint – Magyarországon ma ez a legmagasabb havi nyugdíj, amelyet az állam kifizet egy nyugdíjasnak. Ez az összeg – amelyről az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) tájékoztatta a Népszabadságot – messze felülmúlja a gazdaságban legjobb fizetéseket kínáló pénzügyi szférát, ahol idén júliusban 292 547 forint volt a havi nettó átlag.
A választási regisztráció a Ház előtt
Az Országgyűlés mai ülésén egyebek mellett szavazhat a választási regisztráció részletszabályait alaptörvénybe foglaló bizottsági módosító javaslatról, majd megkezdheti egyebek között az NMHH és a Médiatanács 2011-es költségvetési beszámolójának, valamint a hegyközségekről szóló törvényjavaslatnak a tárgyalását. (Népszava, MNO, Magyar Hírlap)
Illúzió, hogy milliárdok folynak be a feketegazdaság felszámolásából
Jelentős adóbevételeket vár jövőre a kormány a feketegazdaság visszaszorításától. Szakértők szerint ez túlzott optimizmusra, vagy szakmai hozzá nem értésre vall. A magyar gazdaság mintegy harmadát lefedő illegális szektorra csak drasztikus intézkedésekkel tudna csapást mérni a kabinet. (Népszava)
2012. október 5.
Egyenlegjavító programot jelentett be Matolcsy
A kormány 397 milliárd forintos egyenlegjavító programról döntött, ezek révén a kabinet az idén és jövőre is 2,7 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal számol – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken a kormányszóvivői tájékoztatón. (MNO)
IMF: Nem kiigazítás kell
A költségvetést mindenképpen ki kell igazítani, lehetőség szerint úgy, hogy az minél előnyösebb hatással legyen a gazdasági folyamatokra. Az IMF is megszólalt: nem várnak el további megszorításokat a magyar kormánytól a megállapodásért. (Népszava, Népszabadság)
Hárommilliárd forint területi közigazgatásra
A kormány szervezetfejlesztéssel és az ügyfélszolgálati munka fejlesztésével is készül a kormányhivatalokban a járási rendszerre – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtóosztálya, hangsúlyozva: a kabinet majd 3 milliárd forint uniós forrást használ fel a területi közigazgatás fejlesztésére az Új Széchenyi Tervben. (Népszabadság)
Iskola helyett inkasszó?
Elegendő vezetője és pénze sem lesz jövőre az államosított önkormányzati iskolákat irányító intézményfenntartó központnak, sőt, akár inkasszót is kivethetnek a helyhatóságok bevételeire, ha az államhoz vont helyi adóbevételek kevésnek bizonyulnak. Az ígért pedagógus-béremelésekből költségvetési tartalékot képeznek majd, a felsőoktatásra azonban ennyi sem jut: 23 milliárd forinttal kurtítják meg az egyetemek forrásait, megszűnik az ingyenes jogi és gazdasági képzés. (Népszava)
Együtt tüntetnek a kormány ellen
Együtt tart kormányellenes demonstrációt október 23-án az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért csoport (Milla) és a Szolidaritás mozgalom. Utóbbi lemondta önálló, az Operaház elé meghirdetett tüntetését, s csatlakozott a Milla Szabad sajtó útjára szervezett fővárosi akciójához. (Magyar Nemzet)
Kiiratkozhat a Fidesz Európából
Minden korábbinál súlyosabb uniós szankciók, illetve példátlan nemzetközi felháborodás fogadhatja a Fidesz-KDNP-nek az általános választójog korlátozására irányuló tervét. Az európai közösség azt tervezi, hogy külön jogintézményt hoz létre a demokratikus normákat megsértő tagállamok büntetésére, az új “eszközt” pedig először Magyarországgal szemben alkalmazhatják majd. (Népszava, Magyar Hírlap)
Tíz százalék nélkülözik
Közel másfél millió ember él mélyszegénységben ma Magyarországon, és 2011-ben 152 ezer fővel emelkedett a szegénységi küszöb alatt élők száma – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss tanulmányából. A három- vagy többgyermekesek, valamint az egyszülős háztartásokban élők helyzete a legszörnyűbb: tízből hárman közülük nem esznek rendesen, és rendszeresen késnek a számláik befizetésével is. (Népszava)
Oszlatási útmutató szélsőséges tüntetéshez
Mikor kell a rendőrségnek beavatkoznia, végső soron pedig feloszlatnia egy szélsőséges demonstrációt? Jogvédők szerint a rendőri vezetők nem állnak a helyzet magaslatán, ezért a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) úgy döntött, hogy útmutatót készít számukra. (Népszabadság)
Közeleg az élelmiszerár-robbanás
Élelmiszerár-robbanásra számíthatunk tavasszal, bár egyes termékkörök esetében már az idén jelentős drágulás várható. A legnagyobb baj a húsiparban van: legalább harmincszázalékos áremelésre lenne szükség, ekkora drágulást azonban nem bír el a vásárlók pénztárcája, a kiskereskedők tartalékai pedig elfogytak. (Magyar Hírlap)
2012. október 4.
Jóval több megszorítást követel tőlünk a valutaalap
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kevesli a Magyarország által felajánlott kiigazítások összegét – értesült lapunk. A kormány jövőre ugyanis 300-350 milliárd forintos megszorítást javasolt, az IMF viszont további százmilliárd forint kiigazítást tart szükségesnek, hogy teljesüljenek a költségvetési célok. Az IMF válasza megérkezett a magyar kormány korábbi levelére – erősítette meg Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, aki közölte, hogy a valutaalap ebben „pontosításokat” kért a kabinettől. (Magyar Hírlap, Népszava)
Félmillió vállalkozás adózhat kedvezőbben
Vállalkozások százezrei csatlakozhatnak ahhoz a két alacsonyabb terheket meghatározó és kevesebb papírmunkát követelő adózási formához, amelyről a hét elején döntött az Országgyűlés. (Magyar Nemzet)
A régi-új rendszerben képzik majd a tanárokat
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sőt komoly károkat okozott a tanárképzés korábbi átalakítása a bolognai rendszer alapján, ezért a kabinet döntése értelmében visszaállítják az egyciklusú, osztatlan, kétszakos pedagógusképzést. További lépésként ismét különválasztják az általános iskolai és a középiskolai tanárok felkészítését, a cél a pedagógusi pálya presztízsének visszaállítása. (Magyar Hírlap)
A hivatalban kell jelezni, ha szavaznánk
Az alaptörvényben rögzíthetik az előzetes regisztráció bevezetésén kívül a névjegyzékbe vétel kérelmezésének határidejét és módját is, és csak a határon túlról lehetne majd levélben feliratkozni, legalábbis ezt tartalmazza az alkotmányügyi bizottság által tegnap a Ház elé terjesztett módosító javaslat. A magyarországi lakhellyel rendelkezők az eddig ismert elképzelések szerint csak személyesen vagy az internetes ügyfélkapun regisztrálhatnak majd a választásokra. Mindez kormányzati forrásaink szerint adatvédelmi szempontok, illetve a láncszavazás kiszűrése miatt lenne indokolt. Az ellenzék nem ért egyet a tervezett változásokkal, az LMP és az MSZP közös indítvánnyal írná át a törvényt. (Magyar Hírlap, Népszabadság, Népszava)
Ebben rejlik 2013 legnagyobb kockázata
Fél éve nem mért magasságba emelkedett a múlt hónapban a világgazdaság legátfogóbb aktivitási mérőszáma, alátámasztva azt a reményt, hogy az év eleje óta lassuló globális növekedés üteme elérhette mélypontját, és ismét gyorsulni kezdhet – közölte szerdán az egyik vezető pénzügyi szolgáltató csoport az általa összeállított globális összágazati beszerzési menedzserindex (BMI) alapján. (MNO)
Durva támadás az élettársak ellen
Az élettársi kapcsolat “két ember közti szerződést jelent és nem családot”. Az ilyen kapcsolat “nem család, nem vállalhatnak gyermeket, örökbe nem fogadhatnak, semmi olyan jellemzője nincs, ami a családhoz egyáltalában köthető, vagy a családhoz hasonlítható” – a többi közt így fogalmazott a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) módosításának parlamenti vitájában Varga László, a KDNP képviselője. (Népszava)
2012. október 2-3.
Csak egy maradhat?
Hat helyett csak egy szakszervezeti konföderáció – információink szerint erre törekszik a kormány. A hírek szerinti lehetséges vezető, Gaskó István azonban ezt határozottan cáfolta, bár nem vitatta, régóta szeretne egyetlen érdekvédelmi ernyőszervezetet létrehozni. Kizárta ugyanakkor az MSZOSZ-szel való összefogást, akikkel korábban maga szorgalmazta az együttműködést, mondván: Pataky Péterék befogadták a közmunkásokat. (Népszava)
Kukában a béremelés
Tanárok tízezreinek kirúgása árán sem vezethetik be jövőre a jelentős béremeléseket ígérő pedagógus életpálya-modellt. A Népszava információi szerint Orbán Viktor eredetileg az IMF-re akarta “kenni” a halasztást, ám hírek szerint a költségvetési megszorítások miatt a fizetésemelés elmaradása már biztos. Hoffmann Rózsa államtitkár ennek ellenére optimista. (Népszabadság)
Kétfelé lendül az inga
A megyék múzeumai, könyvtárai, művelődési központjai 2013-tól a megyeszékhely városok és kisebb települési önkormányzatok fenntartásába kerülnek, a volt megyei levéltárak pedig az állami levéltárba tagozódnak be. Jelenleg folyik az átadás-átvétel. Az intézmények idén januártól előbb ideiglenesen a Megyei Intézményfenntartó Központokhoz, a MIK-ekhez kerültek, ezektől veszi most át őket a közművelődési törvényben kijelölt új fenntartó. Az átadás-átvételről december 15-ig kell megállapodni. (Népszabadság)
Szolidaritás: érdekvédelemtől a balliberális handabandáig
Egyéves lett a Magyar Szolidaritás Mozgalom. Az úgynevezett bohócforradalom szervezői ellenzéki pályafutásukat hangos és látványos érdekvédelemmel kezdték, aztán eljutottak az üres balos szólamokig és a sablonos demokráciaféltésig. (MNO)
Jelentős tehercsökkentés
A megszavazott új adózási formákkal jelentősen csökkennek a vállalkozások terhei – mondta a Magyar Hírlapnak Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő. Úgy tudni, hogy az eddig ismert változásokon túl további kedvezményeket adó adócsomagot készít a kormány. (Népszava)
Növeli a büdzsé hiányát a Matolcsy-csomag
Meglehetősen politikai ízű adócsomag benyújtását tervezi Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter. Az új intézkedések alapján csökkennének az első lakáshoz jutó fiatalok illetékterhei, kivezetik a félszuperbruttót, és a házastársaknak sem kellene öröklési illetéket fizetniük. Igazi egyszerűsítést, valódi áttörést azonban az jelentene, ha megtisztítanák az adónemeket: ezekből jelenleg több mint 80 féle létezik Magyarországon. (Népszava, Népszabadság)
Leszögezték, hogy miben nem engedünk az IMF-nek
A kormány a gazdaságpolitika hatékonyságának növelését javasolta az IMF-nek küldött tárgyalási javaslatában – jelentette be Varga Mihály miniszter. Ebben szerepel a gazdaság fehérítése, a jobb adóbeszedés, az EU-s projektek finanszírozásának felülvizsgálata, a célzottabb szociális rendszer, a hatékonyabb áfa-, valamint bérszabályozás a közszférában és a tb-befizetések növelése. (Magyar Hírlap) Már a válasz is megérkezett a levélre, mondta el Rogán Antal a TV2 Mokka című műsorában. (MNO)
Bűvös sokszögelés
Ellentmondásokkal terhelt kommunikációt folytat mostanában a Lehet Más a Politika. Egyik képviselőjük, Karácsony Gergely tegnap éppen közös akciót jelentett be az MSZP-vel, egyúttal megjegyezte, pártja a jobb- és a baloldallal is nyitva tartja az együttműködés lehetőségét. Egy másik prominens LMP-s, Schiffer András „csak” azt zárta ki, hogy egy újabb Orbán-, Bajnai- vagy Gyurcsány-kormányban részt vegyenek. A Lehet Más a Politika időközben Baján közös képviselőjelöltet indít a Szolidaritás Mozgalommal, amelynek elnöke, Kónya Péter az ellenzéki erők összefogását szorgalmazza. (Magyar Hírlap, Népszava)
Negyvenezer munkahelyet szüntetett meg az országgyűlés
A nyerőgépek üzemeltetésének betiltásával a szerencsejáték szövetség tagjainak, 1 200 magyar vállalkozónak legkésőbb hétfőig negyvenezer embert kell elküldenie az állásából. (Népszabadság)
Perre mennek a csekkdíj ellen a fogyasztóvédők
Október közepén a Fővárosi Törvényszéken folytatódik a csekkdíj körüli huzavona, miután a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) pert indított a Magyar Telekom ellen. A fogyasztóvédők közölték: a bírósági fejlemények függvényében döntenek arról, hogy a UPC-t is beperelik-e. A szolgáltatók egy része környezetvédelmi szempontokra hivatkozva fizetteti meg ügyfeleivel a csekkes befizetések költségeit. (Népszava)
Orbán nem jelölteti magát újra az Európai Néppárt alelnöki posztjára
Orbán Viktor nem jelölteti magát újra az Európai Néppárt (EPP) alelnöki tisztségére – tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán az MTI-t. A magyar kormányfőt idén szeptember 21-én, Rómában választották meg újra a CDI alelnökének. (Magyar Hírlap)
2012. október 1.
Mélybe rántja a szegényeket az összevonás
A kormány legújabb, a segélyezési rendszert átalakító tervei szerint maximálják a szociális támogatásokat, hogy ne érje meg senkinek a segélyt választani a munka helyett. A segélykasszát a jövő évi költségvetési tervezet húszmilliárd forinttal szabja szűkebbre. (Népszabadság)
Helyrebillentette a statisztikát a közmunka
Június–augusztusban átlagosan 77 ezerrel haladta meg a foglalkoztatottak száma a tavalyi azonos időszakban mértet – derül ki a KSH jelentéséből. A Nemzetgazdasági Minisztérium büszkén közölte: immár 25 hónapja tart a növekedés, a 15–74 év közöttiek közül 3 millió 914 ezren dolgoztak, az ebből számolt 51,1 százalékos foglalkoztatási ráta pedig sokéves rekordot jelent, és egyben a válság előtti foglalkoztatási szintet idézi. (Népszabadság)
Kettős mérce az IMF-nél
A hitelmegállapodásoknál a Nemzetközi Valutaalap (IMF) két fő pont köré csoportosítja követeléseit: az egyik csapásirányt a pénzintézetek védelme és a bankszektor stabilitása jelenti, míg az elvárások másik része a megszorításokra, elsősorban a nyugdíjak, a bérek és a különböző szociális juttatások csökkentésére és az állami beruházások visszavágására vonatkozik – derül ki azokból az egyezségekből, amelyeket a nemzetközi szervezet az elmúlt években különböző országokkal kötött. (Magyar Nemzet, Népszabadság)
Kezdődik a bírók kényszernyugdíj-pere
Ma délután tárgyalja első ízben a luxembourgi Európai Bíróság a magyar bírák kényszernyugdíjazásának ügyét. Magyarország ellen az Európai Bizottság (EB) még az év elején indított kötelezettségszegési eljárást ebben az ügyben (is), majd – miután az Orbán-kormány semmiféle elfogadható érvet nem hozott fel a független bírók elmozdítása mellett, ám változtatni sem volt hajlandó a szabályozáson – az EB az uniós bírói szervhez fordult. (Népszava)
Szövetségest keresnek a szocialisták
A következő fél év a programalkotásról szól majd az MSZP-ben, ez alapján keresik majd az együttműködés lehetőségét a demokratikus pártokkal és a civil szervezetekkel – döntött az ellenzéki párt választmánya. A szombati tanácskozáson zárt ajtók mögött azonban az is elhangzott, hogy ilyen szövetség hiányában arra is készülie kell a szocialistáknak, hogy 2014-ben egyedül győzzék le a Fideszt. (Népszava)
Orbán Viktor: Csak a saját út vezet sikerre
Orbán Viktor miniszterelnök a lakiteleki sátor felállításának huszonötödik évfordulóján, szombaton arról beszélt, akkoriban és ma is sokan alkotják a „lebeszélők” táborát, akik naivnak tartották a rendszerváltókat, és most unortodoxnak gúnyolják a kormányt. „Szerintük nincs mozgástér, úgysem sikerülhet, jobb nem ugrálni. Ha rájuk hallgatunk, a helyzet mindig reménytelennek és kilátástalannak fog tűnni” – mondta a kormányfő. (Magyar Hírlap)
Zrínyi-egyetem: felújítás túlszámlázással
Kétmilliárdos kollégiumfelújítás, félmilliárdos épület-korszerűsítések, negyvenmillió akadálypályára, új őrzés-védelmi rendszerre, hetvenmillió parkrendezésre és kerítésekre, több mint tízmillió forint a csapadékvíz elvezetésére. Így számlázták le különböző magáncégeknek azt a 4,6 milliárd forintot, amelyet a szocialista Szekeres Imre honvédelmi minisztersége idején a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hungária körúti épületeinek felújítására költöttek el. (Magyar Nemzet)
Több száz embert rúg ki a MOL
A világgazdasági recesszióra reagálva indított átszervezési programot a MOL, ennek keretében mintegy 700 dolgozójától válna meg az olajipari vállalat, erősítette meg sajtóinformációkat a Reuters hírügynökségnek a cég. A leépítés a létszám 6-7 százalékát érinti. A létszámleépítést is tartalmazó programtól mintegy 110 milliárd forintos megtakarítást remél a vállalat. (Magyar Hírlap)
Portugáliában is az utcára vonultak
Több tízezer portugál és spanyol vonult a hét végén az utcákra, hogy tiltakozzon az újabb megszorító lépések ellen. A Lisszabon belvárosán át vonuló tüntetők azt skandálták, hogy „folytassuk a harcot!”, és egyebek között egy olyan transzparenst vittek, amelyen az állt: „Pokolba a trojkával, vissza akarjuk kapni az életünket!” A tüntetők elutasítják Portugália 78 milliárd eurós mentőcsomagját, a kormánykiadások csökkentését és az adókat emelő, 2013-as költségvetés tervét. (Magyar Hírlap)