2012. június 16-30.

2012. június 30.

Többet dolgozhatunk kevesebb pénzért

Többet kell dolgozni kevesebb pénzért, megszűnik a délutános műszakpótlék, kaució fizetésére kötelezhetik a pénzzel foglalkozó munkatársakat – a többi között ezek a munkavállalókat érintő legfontosabb változások július 1-jétől. Területenként differenciálhatják a minimálbért, a kisgyermekeseknek pedig felmondhatnak a gyerek hároméves kora előtt is. A dolgozók munkaidőn kívüli magatartását is szabályozhatja a munkáltató, aki elküldheti a dolgozót, ha annak képességeivel elégedetlen. (Népszava)

Kiss Péter: előbb-utóbb a zsebek beszélnek

Aki befizeti a sárga csekket, pontosan érzi, hogy mi lett rosszabb az utóbbi két évben. Bár a Fidesz mindent megtesz azért, hogy kommunikációjával elfedje az igazságot, minden nap a valósággal szembesít – mondja Kiss Péter. A szocialista képviselő, volt szociális és munkaügyi miniszter szerint a kormány elengedte a legszegényebbek kezét és megbélyegzi őket. (Népszava)

Drágulási hullám hétfőtől

Jövő héttől már többet kell fizetni a telefonálásért, mert van olyan szolgáltató, amelyik a július elsejétől érvénybe lépő telefonadó miatt már emeli a tarifáit. Az új teher áthárítása egyébként folyamatos lesz augusztusban, mivel a módosított díjakat a nyilvánosságra hozataluktól számított 30 nap múlva lehet bevezetni. (Népszava)

2012. június 29.

Fejetlenség, káosz, félelem – indul az egészségügy átalakítása

Mindenki mindent tud – állítja a minisztérium, ennek ellenére vasárnap egyhavi türelmi idővel indul az új szerep- és betegelosztás az egészségügyben. Azaz egy hónapig még minden kórháznak el kell látnia a „beeső” betegeket, be kell fejeznie a megkezdett kezeléseket. (Népszabadság, Népszava, Magyar Hírlap)

Többen dolgoznak

Március–májusban a foglalkoztatottak létszáma 3 millió 849 ezer fő volt a 15–74 éves korúak körében, 63 ezer fővel több, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. A bővülés elemzők szerint főként a közfoglalkoztatás beindulásához köthető. (Magyar Hírlap)

Változik a tranzakciós illeték!

Átírná a tranzakciós illeték szabályait a költségvetési bizottság. A módosító értelmében, alapesetben tranzakciónként legfeljebb hatezer forintot szednének be, cserébe a kincstárnak és az MNB-nek is fizetnie kell. (Népszabadság, Magyar Hírlap)

Varga: nem kőbe vésett az egykulcsos adó

Magyarország legkésőbb október végéig aláírhatja a hitelkeretről szóló megállapítást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val – jelentette ki Varga Mihály. (Népszava, Népszabadság)

Érdekes átalakítás az uniós intézményrendszerben: külső szakértők korszaka jön?

Miközben a tapasztalt szakértők munkája ellehetetlenül, egyre több külsős cég jelenik meg az uniós fejlesztések helyszínein, és végez el olyan feladatokat, amelyeket régebben a közösségi források felhasználásában közreműködő szervezetek alkalmazottai végeztek. Az NFM szerint a cél a pénzek minél gyorsabb és hatékonyabb felhasználása. Az érintettek ezt vitatják. (Népszabadság)

Egyetlen kérdésben sem várható áttörés az EU-csúcstalálkozón

Nem valószínű, hogy akár a dél-európai országoknak nyújtandó segélycsomagok ügyében, akár a középtávú tervek – köztük a valódi pénzügyi, fiskális, illetve gazdasági unió – megvalósításának módjáról megállapodás születik az uniós vezetők tegnap megkezdett, kétnapos brüsszeli csúcstalálkozóján. Magyarország helyzetén azonban elemzők szerint már az előremutató bejelentések is javíthatnak. (Népszava, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet)

2012. június 28.

A bölcsődéseknek még 3 négyzetméter sem jut

Nem érti Lázár János, mi a bölcsődei dolgozók problémája. A Miniszterelnökség államtitkára a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének írt válaszlevelében megerősítette, amit egyéni képviselő indítványában kezdeményezett: a csoportlétszámot további tíz százalékkal kell emelni. Szerinte ez jó lesz az intézményeknek, mert több pénzt kapnak normatívaként, és több szülőnek segítenek azzal, hogy fölveszik a gyereküket. (Népszava)

Az IMF igent mondott

Christine Lagarde arról biztosította a kormányt, hogy ha elfogadják a jegybanktörvény módosítását, akkor nem lesz akadálya a tárgyalások elkezdésének. (Népszabadság, Magyar Hírlap)

2013: a valóságtól elrugaszkodás éve

Homokra épült vár a költségvetés bevételi és kiadási oldala is – ezt Matolcsy Györgyön kívül a jövő évi költségvetés tegnap megkezdődött parlamenti vitájának minden szereplője látja. A gazdasági miniszter azonban csak tovább szövögeti az álmokat a gazdasági növekedésről, a munkahelyteremtésről és a pénzügyi tranzakciós adóról. (Népszava, Magyar Hírlap)

A cégek külföldre viszik pénzforgalmukat a tranzakciós illeték elől

A parlamentnek benyújtott jövő évi költségvetés tervezete szerint a kormány 2013-tól évi 300 milliárd forint tranzakciós illetéket szedne be a pénzintézetektől – papíron 283 milliárdot, de a decemberi illetéket a következő év első hónapjában kell megfizetniük az adóalanyoknak. Mivel ez az összeg a duplája annak, amekkora nyeresége a bankoknak a pénzforgalmi szolgáltatások után van, így nem tehetnek mást, az új közterhet áthárítják ügyfeleikre. (Népszabadság)

Százezrektől veszik el július 1-jétől az eddigi utazási kedvezményt

Vasárnaptól megszűnik az idén januártól nem nyugdíjra, hanem járadékra jogosultak ingyenes utazása a MÁV, a Volánok és a BKV járatain. A vonatkozó keddi kormányhatározat ugyan a korábbi, 2007-es rendelet szerinti kedvezményeket továbbra is biztosítja, ám több százezer embernek eltörlik a támogatását, mivel már nem számítanak nyugdíjasnak. (Népszava)

Eddig nem sokan válaszoltak Orbánnak

Már csaknem egy hónap telt el az újabb nemzeti konzultációs kérdőívek postázásának megkezdése óta, egyelőre azonban a megkérdezetteknek csak a töredéke válaszolt a kormányfő kérdéseire. (Népszabadság, Magyar Hírlap)

Romkocsmaország

Orbán Viktor alighanem bérletet váltott a retorikai gumivárba. A minapi attrakciója legalábbis azt jelezte: még mindig ott ugrál ön- és valóságfeledten. Ezúttal azt találta mondani: „A romkocsmák félhomályában merengő állástalan diplomásokkal Dunát lehet rekeszteni”. (Népszabadság)

2012. június 27.

A méret a lényeg

Ma tárgyal Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és a Fidesz–KDNP-frakciószövetség arról a munka világát érintő javaslatcsomagról, amelyet a két párt állított össze. Orbán Viktor miniszterelnök tetszését már elnyerték a kigondolt intézkedések, s utasította a tárcavezetőt, hogy mielőbb kezdje meg a kapcsolódó költségvetési javaslatok kidolgozását. A módosításokat még a nyári szünet előtt tárgyalja az Országgyűlés. (Népszabadság)

Még többet vasalnának be a csekkadóból

Úgy tudni, felmerült a lehetősége a Fidesz-frakcióban, hogy a pénzügyi tranzakciós illetékből származó bevételek növeléséből fedezzék a foglalkoztatásbővítést célzó program költségeit. Ehhez akár négyszázmilliárd forint fölé is emelnék a sárgacsekk-adót. A Magyar Hírlapnak elemzők úgy nyilatkoztak, ennek rendkívül negatív következményei lennének, a vállalati szektor jelentős részének nem érné meg az országban „bankolnia”, így a pénzforgalom többségét külföldre vihetik. Ismert, a Fidesz arra kérte a kormányt, hogy tehercsökkentéssel adjon segítséget a 3–25 fős vállalkozásoknak az 55 évnél idősebbek, a 25 évnél fiatalabbak, valamint a fizikai munkát végzők és a gyermekvállalásról visszatérő anyák foglalkoztatásához. (Népszava)

Mire ment el 500 milliárd forint?

A gyermekkedvezményekkel együtt 450-500 milliárdos adókiengedés nagyjából 325 milliárd forinttal növelhette a fogyasztás értékét – állítja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Népszabadságnak adott válaszában. A lap az egykulcsos adózás keresleti hatásáról kérdezte két hete a szaktárcát, mivel az eddig megismert adatok nem adnak teljes képet a több százmilliárd forint felhasználásáról. A válaszok most érkeztek meg.

Nem fog majd nagyon fájni?

Minden jel szerint a lakosság és a vállalati szektor komolyabb véráldozat nélkül megúszhatja a telefonadót. Eddig úgy tűnik, hogy a legtöbb ügyféllel bíró T-Mobile nem emel, míg a telenoros és vodafone-os előfizetők is havi néhány száz forintos pluszköltséggel számolhatnak. A tavalyi, piaci folyamatokkal magyarázott áremelés lényegesen komolyabb volt, amit akkor senki nem sérelmezett. (Magyar Nemzet)

Ötezerrel több állami hallgatót vesznek fel

A keretszám-átcsoportosításnak köszönhetően ötezerrel több hallgató vehet részt teljes egészében államilag finanszírozott képzésben szeptembertől – jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón. Kiemelte, a jelentkezési adatok feldolgozása után szükségesnek tartották a férőhelyek átcsoportosítását a részösztöndíjas képzésekről, mivel azoknak egy része várhatóan betöltetlenül maradt volna. Bejelentette továbbá, hogy 2013 szeptemberétől a decemberben elfogadott köznevelési törvény alapján alsó és felső tagozaton, valamint feljebb lévő évfolyamokon is kötelező lesz a heti öt testnevelésóra. Az államtitkár arról is beszámolt, egyelőre nem tervezik a szélső-balliberális oldal által sokat támadott új Nemzeti alaptanterv felülvizsgálatát. (Magyar Hírlap, Népszabadság, Népszava)

Frankfurt kettős mércéje

Sokkal megengedőbb volt a Gyurcsány-kormánnyal az Európai Központi Bank, mint a jelenlegivel, hiszen a jegybanktörvény 2007-es módosításakor még azzal is egyetértett, hogy az elnök egy személyben dönthessen a feladatok végrehajtásáról. Akkor a monetáris tanács létszámváltozása ellen sem léptek fel, ma a hiteltárgyalások előfeltételévé teszik a kérdést. (Magyar Nemzet)

2012. június 26.

Betöltetlen negyvenötezer állás

Dunát lehet rekeszteni a romkocsmák félhomályában merengő állástalan diplomásokkal, de ez senkinek sem jó, miközben ma negyvenötezer betöltetlen állás van az országban, például gépészmérnököket, lakatosokat, rakodókat keresnek. – mondta tegnap a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök. (Magyar Hírlap)

Itt vannak a legújabb adóötletek

Még nagyobb bajban van az egészségügy, mint tavaly ilyenkor. A hiányzó milliárdokat újabb adók kivetésével próbálják előteremteni. (Népszabadság, Magyar Hírlap)

Beépítik a Fidesz kéréseit a büdzsébe

A Fidesz-frakcióban megfogalmazott, a munka világát érintő, a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot módosító indítványok konkrétumainak kidolgozására utasította Orbán Viktor miniszterelnök Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert. A kormányfő szerint a valutaalappal történő tárgyalások a kormány részéről már sokkal korábban is megkezdődhettek volna. (Magyar Hírlap)

Tovább esik a fogyasztás

Zuhant áprilisban a kiskereskedelmi forgalom, a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2,7 százalékkal csökkent a kisboltok eladási mutatója a tavaly ilyenkori adatokhoz képest. Ezzel dugába dőlni látszik az Orbán-kormány gazdasági ideológusának előrejelzése a forgalom javulásáról. Szakértők szerint a következő hónapokban folytatódik a visszaesés. (Népszava)

Megbukott Orbánék otthonteremtési programja

Alig néhány hónap alatt megbukott a kormány otthonteremtési programja, az elvileg márciustól élő új támogatott lakáshitelt egyetlen nagyobb bank sem kínálja. A kormány a rendszer átalakításáról döntött, az új koncepcióról szerdai ülésén tárgyal a kabinet. (Népszabadság)

Matolcsy és a délelőtti mesedélután

Nagyon kellemetlenül érezte magát Matolcsy György az Ecofin ülésein, mert folyton rosszat mondtak Magyarországról. Eddig. A minisztert meghallgatta a gazdasági és informatikai bizottság. (Népszabadság)

Eltékozolt üdülőingatlanok

Szemet szúrt a Nemzeti Üdülési Alapítvány korábbi ingatlangazdálkodása a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak is. A szerv várhatóan még a nyáron lezárja az ügyben folytatott vizsgálatot, amelyet perek sora követhet. Az üdülőket nemritkán a piaci ár alatt harminc százalékkal adták el, de volt olyan eset is, amikor a vásárló tizennégyszeres haszonra tett szert. (Magyar Nemzet)

Kovács László: a kormány tudatosan sért uniós normákat

Kovács László MSZP-s országgyűlési képviselő úgy látja, az Orbán-kormány tudatosan és provokatív módon sérti meg az európai normákat. A volt külügyminiszter szerint az uniós intézményeknek és a többi tagállam kormányainak a felelőssége, hogy a demokráciát korlátozó tagállami törekvésekkel szembeforduljon, és ezt nem gátolhatja a pártcsaládokon belüli szolidaritás. (Népszava, Népszabadság)

2012. június 25.

Kényszernyugdíjazás

Mit gondoljunk a kormány legújabb ötletéről, a 62 év fölötti közalkalmazottak kényszernyugdíjazásáról? Úgy rossz, ahogy van. Induljunk ki abból, hogy minden fejlett országban tipikusan három (nyugdíj)korhatár van: a minimális, az általános (normális, teljes nyugdíjat nyújtó stb.) és a maximális korhatár. Simonovits András írása a Népszabadság Vélemény rovatában.

Nincs kiút a közmunkából

Jövőre sem nem nő a közmunkáért adható bér összege, és továbbra sincs kivezető út a nyílt munkaerőpiacra. Egyre több gyanús esetre derül fény, a településvezetők saját földjükön, rabszolgaként dolgoztatják a közmunkásokat. Ők viszont ez ellen semmit sem tehetnek, mert kirúgják őket, és még a segélyre sem lesznek jogosultak. A kormány folyamatosan bővülő foglalkoztatásról beszél, de ez csak úgy jön ki, hogy foglalkoztatottnak tekintik azt is, aki egyetlen napot dolgozott közmunkásként. (Népszava)

Gyengülő “Orbán-mítosz”

Egyre több támadás éri Matolcsy Györgyöt, a kormányfő jobb kezét, ami nem egyszerűen a Fidesz-frakció és a kormány közötti üzletmenet normális része, hanem közvetve Orbán Viktor két éves politizálásának belső kritikája. A Fidesz elitjének egy része bár a nyilvánosság előtt még védi a zseniális Orbán-képet, de a háttérben gőzerővel dolgozik a kedves vezér hibás döntéseinek, – ha lehet – eltussolásán, – ha nem – kijavításán. (Népszava)

Polt: Nem számít a rang, a pártállás

Üdvözölte a Magyar Hírlapnak adott interjúban a legfőbb ügyész a jogos védelem kiterjesztését az új Btk. tervezetében. Polt Péter egyúttal az utóbbi időszak legjelentősebb ügyének nevezte a magas rangú rendőrök leleplezését. „A hivatali korrupció a legveszélyesebb, amikor állami tisztviselők követnek el ilyen cselekményeket. Ezen belül még veszélyesebb, hogy azokban a szervekben találhatók korrupt személyek, amelyek feladata a bűnözés elleni küzdelem. Nagyon komolyan kell venni ezt a harcot.”

Beépül az adó: a következő hetekben drágul a telefonálás

A távközlési cégek döntő többsége áthárítja ügyfeleire a telefonadót, vagyis a következő hetekben újabb áremelésekre lehet számítani. Igaz, nem mindenki július elsejétől emel, s nem is minden társaság azonos mértékben, a tarifaváltozások dzsungelében ember legyen a talpán, aki eligazodik. (Népszabadság)

A NAV számítógépe szinte az áfacsalás, számlavásárlás pillanatában jelez

Ma már gyakran megtörténik, hogy az adott cég még be sem adta a hamis adóbevallását, mi már tudjuk, hogy adócsalásra készülnek, azt is hogy milyen módszerrel – mondta a Népszabadságnak adott interjúban Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi elnökhelyettese. Ezt nevezi a nyomozó megelőző bűnüldözésnek. Szerinte már nem éri meg az adócsalás, és módszereik egyre kifinomultabbak.

Biztos a növekedés?

Huszonöt és harminc százalék közötti GDP-növekedést valószínűsít Magyarország számára a 2020-ig terjedő időszakra a Hamburgi Világgazdasági Intézet, a kivitel pedig előrejelzésük szerint 67 százalékkal fog nőni. Mivel a növekedés nem egyik napról a másikra következik be, megtörténhet, hogy az eredményekre kicsit várni kell, de a fejlődési irány biztos – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a tanulmányt készítő Silvia Stiller, aki szerint az euróövezeti válság dacára tartható ez a növekedési ütem.

Édes járulékfizetőm!

Elegendő példánk van már arra, hogy a kialakuló egyeduralom életünk minden szférájára ki akarja terjeszteni autoriter hatalmát, kezdve azzal, hogy ki folytathatja hitéletét elismert egyházban, és kinek kell beérnie az egyesületi léttel, egészen odáig, hogy milyen hírek érnek el minket az „MTI-hírgyár” monopóliumán keresztül. Így nem vethettem el hihetetlen abszurdként a hírt, hogy csökkentett nyugdíjból kell majd próbálniuk megélni azoknak, akik nem állítanak maguk mögé legalább két „járulékfizetőt”. Bitó László közíró írása a Népszabadság Vélemény rovatában.

Távozó közigazgatási államtitkárok

Három közigazgatási államtitkár cseréjéről beszéltek Magyar Hírlapnak kormányzati források. Egy fideszes javaslat szerint a miniszterelnökhöz és az őt helyettesítő Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárhoz kerülhet a külföldi magyar hírszerzés irányítása.

Civilkassza föltöltés alatt – fideszes mutyival?

Sok megyében feltűnően Fidesz-közeli szervezetek nyerték a Civil Információs Centrum címre kiírt pályázatot és vele a 35 millió forintot. (Népszabadság)

2012. június 22.

Átveréssel “bővül” a foglalkoztatás

“A közfoglalkoztatás nem a rendszeres munka, hanem a segély alternatívája”. Interjú Kiss Péter szocialista képviselővel. (Népszava)

Több ezren tüntettek a kazincbarcikai kórház megmaradásáért

A szervezőket is meglepte az a körülbelül ötezres tömeg, amely a kazincbarcikai kórház megmaradásáért tüntetett. (Népszabadság)

Nem vezetik be az általános nyugdíjazást

Sem a felső-, sem a közoktatásban nem lesz általános nyugdíjazás az oktatási államtitkár szerint. Mint mondta, a felsőoktatást egy ilyen lépés „minőségileg lefejezné”, míg a közoktatásban a tanulói létszám csökkenésére jó válasz a nyugdíjaskorúak nyugdíjazása. Hoffmann Rózsa szerint ha nem neveljük a felnövekvő nemzedékeket, akkor „boldogtalan, frusztrált, öntörvényű, egoista felnőttek laza halmazává válik a társadalom”. (Magyar Hírlap)

Csalódott jobboldali elit: Orbán történelmi lehetőséget vesztegetett el

A kormányzati ciklus felénél a Fidesz szellemi holdudvarát is a mérleg megvonására kértük. A gazdaságpolitikáról jobboldalon is az a vélemény, hogy az a „világbanki elvárásokon alapul”, és a humán szféra megszorításával jár. Panaszkodtak arról, hogy „a Fidesz nem ismeri az élni és élni hagyni elvét”. Azt is nehezményezik, hogy az elmúlt két év alatt az látszott, hogy „csak a Fidesz-tagkönyv a fontos”, és a bizalom fontosabb, mint a szakértelem. (Népszabadság)

Újra nyitják az uniós pénzcsapokat

Ma dönt az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácsa (Ecofin) a Magyarországnak szánt kohéziós támogatások egy részének felfüggesztéséről. Az elemzők egybehangzó várakozása szerint a vezetők elfogadják az Európai Bizottság ajánlását, és nem zárják el a pénzcsapokat. (Népszava)

Varga: Még a héten jöhetnek válaszok a levelekre

Varga Mihály szerint még a héten érkezhetnek érdemi válaszok a jegybanktörvénnyel kapcsolatban az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank számára küldött levelekre, és június végére elfogadhatja az Országgyűlés a jogszabály módosítását, amivel elhárul minden érdemi akadály az IMF/EU-hiteltárgyalások megkezdése elől. (MNO)

Sokba kerülhetnek a válságadók, elbukhat a pálinkaforradalom

Újabb kötelezettségszegési eljárásokat indított Magyarországgal szemben az Európai Bizottság, amely most a távközlési szektort sújtó, még 2010-ben bevezetett telekomadó, az ugyanekkor behozott, a kiskereskedelmi cégeket terhelő válságadó, valamint a cafeteria-rendszer átalakításában talált kifogásolnivalót – jelentette be a testület szóvivője csütörtökön. (Népszabadság)

Felállt az új görög kormány

Letette esküjét Görögország új kormánya, amelyet a kedden beiktatott Antonisz Szamarasz kormányfő nevezett ki. Az új kabinetben a koalíció három pártja, a voksolást megnyerő konzervatív Új Demokrácia (ND), a Pánhellén Szocialista Mozgalom (Paszok) és a baloldali mérsékelt kis párt, a Demokratikus Baloldal (Dimar) szerepel. A konzervatívok koalíciós partnerei azonban nem parlamenti képviselőket, hanem szakértőket küldenek a kormányba, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a nevüket ne köthessék össze a bevezetendő megszorításokkal. (Magyar Hírlap)

Amerikai honatyák levélben kérik Orbán elhatárolódását a Jobbiktól

A washingtoni külügyminisztérium nyilatkozatát követően amerikai kongresszusi képviselők egy csoportja Orbán Viktor kormányfőhöz címzett levélben fejezte ki aggodalmát a magyarországi antiszemitizmus miatt. (Népszava)

2012. június 21.

Példátlan üdültetési program, kis szűrőkkel

Az Erzsébet-tábort a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány hirdette meg az Erzsébet-utalványból származó bevételből. Idén egymilliárd forint értékben írtak ki pályázatokat, ebből több mint tízezer gyerek fog nyaralni. Pontosabb számot azért nem tudnak mondani, mert még nem zárult le minden pályázat. Az első turnusok hétfőn indultak. (Népszabadság)

Bedőlhet a betegellátás is

Az egészségügyi ágazatot is bedöntheti, ha nyugdíjazzák a 62 év feletti orvosokat, ezért az egészségügyi államtitkárság mentességet kért a kormány terve ellen. Hasonlóan nehéz helyzetbe kerülhet az oktatás is. Eközben a kabinet a diákok tanulását sem ösztönözné, mert szigorítana a családi pótlék szabályain. A rokkant kismamáktól viszont a gyest veszik el, mondván, két ellátást nem kaphatnak egyszerre. (Népszava)

Matolcsyék meglepetése: júliustól a hálapénzhez engedély kell

Július elsejétől életbe lép a munka törvénykönyvének azon passzusa, amely szerint harmadik személytől díjazás nem fogadható el vagy nem köthető ki, kivéve, ha a tilalom alól a munkáltató felmentést ad, ami azt feltételezi, hogy tudomása van a juttatás forrásáról, esetleg az összegéről is. A jogszabály ezen része a hálapénz, a borravaló és „egyéb anyagi előny” elfogadását tiltaná. (Népszabadság)

Az adócsökkentés kormánya és a számok

Az „adócsökkentés kormánya” alatt több mint 2 százalékponttal nő a cégek adóterhelése – ezt maga az Orbán-kabinet ismeri el a 2013-as költségvetési törvényjavaslatban. Amelyben csökkenő adóalappal, de emelkedő adóbevétellel számoltak. Szakértők szerint a nagyobb cégektől várható a többlet. (Népszabadság)

Még több tranzakciós adó

A jövő évi 283 milliárd forintos bevétel után 2014 és 2016 között évi 322 milliárd forinttal számol a kormány a tranzakciós adóból – derül ki a 2014-es költségvetésitörvény-javaslat általános indoklásának mellékletéből. (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet)

Mesterházy: brutális a jövő évi büdzsé terve

Az elmúlt húsz év legbrutálisabb megszorítását készíti elő az Orbán-kormány, új adók bevezetésével tovább növeli a megélhetés költségeit – értékelte a jövő évi költségvetési javaslatot tegnap Mesterházy Attila. (Népszava)

Kibújhatnak a cégek a sárgacsekk-adó alól

Könnyedén kikerülhetik a hazai vállalatok a pénzintézeti tranzakciós illetéket az egyszerűsített fizetési rendszer (SEPA) júliusi életbe lépésével, amelynek alapján az uniós gazdaságokban ezután bármelyik bank, bármelyik országban vezethet például forintszámlákat, működtethet forintelszámolást. (Népszava)

„Nekünk az IMF-szerződés ténye kell”

A kormány a 2013-as költségvetésben nem számolt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelével, miután nem is lehet számolni azzal, ami jelenleg nincs meg – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke. Rávilágított, a megállapodás ténye kell, mert szerinte minden késedelem pénzt visz ki az ablakon. Az elnök úgy látja: az ígért gazdasági növekedés terén vannak kockázatok a jövő évi büdzsében, jó hír ugyanakkor, hogy megemelte a kormány a tartalékokat.

2012. június 20.

Együtt kell működni az ifjúsággal

Aláírták tegnap a Nemzeti Ifjúsági Tanács megalakulásáról szóló szándéknyilatkozatot. A tanácskozáson résztvevők szerint erős nemzeti közösségben szükség van a generációk összefogására. (Magyar Hírlap)

Káosz uralja a nyugdíjpolitikát

Akár a közoktatás is megbénulhat, ha a kormány megvalósítja a tervét, és kényszernyugdíjazza a 62 éves közalkalmazottakat, köztük a pedagógusokat. Jellemző, hogy az érdekvédők hiába szeretnének tárgyalni, a kabinet több mint egy éve nem hallgatja meg őket, így a nemrég bejelentett változásról sem tudtak előzetesen. A nyugdíjpolitikára a teljes káosz jellemző, miközben munkaképtelen embereket küldenek vissza dolgozni, a munkaképeseket nyugdíjba kényszerítik. (Népszava)

Csökkentek a reálkeresetek

A bérek növekedését lehúzta áprilisban a közfoglalkoztatás súlyának emelkedése. Ezzel együtt a Magyar Hírlapnak nyilatkozó elemző az év egészét tekintve reálbércsökkenésre számít. Tegnap kiderült az is, hogy májusban tovább fogyott a regisztrált álláskeresők száma.

Családi napközikkel növelnék a születésszámot

Bizalom és kiszámíthatóság kell a gyermekek számának növekedéséhez – hívta fel a figyelmet Nagy Ágnes, a Csodacsalád Egyesület elnöke, aki szerint a családi napközik jelentősen segíthetik a nők munkába való visszatérését, ráadásul munkahelyeket is teremtenek. Bábiné Szottfried Gabriella fideszes országgyűlési képviselő úgy látja, rugalmas családpolitikára van szükség. Ugyanakkor továbbra is kevés a bölcsőde – olvasható a Magyar Nemzet keddi számában.

Adatkezelés csak hozzájárulással

A nemzeti konzultáció keretei közt csak annak az adatait lehet regisztrálni, aki hozzájárul, de ilyenkor is garantálni kell, hogy a válaszokat ne lehessen összekapcsolni a kérdőívet kitöltők személyes adataival – derül ki az információszabadság-hatóság elnökének tegnapi határozatából. Péterfalvi Attila ezzel részben módosította Jóri András volt adatvédelmi biztos tavaly augusztusi döntését, és kilátásba helyezte: ha a nyilvántartásra kijelölt hivatal nem semmisítené meg azoknak a személyes adatait, akik a múlt évi szociális konzultáció idején nem járultak hozzá az adatkezeléshez, maga fog intézkedni a kérdőívek törléséről. (Magyar Nemzet, Népszava)

Kivándorlási hullámot hozhat az orvosok körében a július

A Népszabadság információi szerint sok orvos a júliusban esedékessé váló kórházátszervezéssel kapta meg az utolsó lökést ahhoz, hogy nem valamely szomszédos városban, hanem inkább egy másik országban találjon új állást. És ez nem túlzás: bizonyítja a kazincbarcikai kórház esete, ahol az egyik este némi félreértés adódott az intézménynek ígért szemészeti kapacitások körül, de reggelre a szemész főorvosnak már Németországban lett állása. Ugyanebből az intézményből két másik orvos hamarosan Európa északi felébe indul dolgozni, néhányan pedig az ózdi kórház felé kacsingatnak.

Még dolgoznak a hálapénz engedélyezésén

Az orvosok ügyeleti munkáját is rendezi a hétfőn elfogadott, számos egészségügyi kérdést érintő salátatörvény, míg egy másik „saláta” valószínűleg ma kerül a kormány elé. (Magyar Hírlap)

Ádertől Áderig: törvényének helyreigazítására kényszerül az államfő

Államfőként Áder Jánosnak kell hamarosan aláírnia azt a törvénymódosítást, amellyel felülírták az általa előkészített igazságügyi reformcsomag több, kiemelten fontosnak tartott elemét. A tavaly elfogadott jogszabályok olyan mértékben korlátozták a bírói függetlenséget, hogy a velencei bizottság – az Európai Bizottsággal egyetértésben – gyakorlatilag ultimátumot intézett a magyar kormányhoz. (Népszabadság, Magyar Hírlap)

Tanárképzés: három lépés hátra

Hunyady György, az ELTE szociálpszichológia-professzora, volt dékán, a tanári mesterszak felelőse az ellenreformról. (Népszabadság)

Óvatos a jövő évi büdzsé tervezete

A költségvetés azzal számol, hogy jövőre marad a bankadó fele – jelentette ki Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az MR1-Kossuth rádió 180 perc című tegnap reggeli műsorában. Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár szerint gazdaságpolitikai fordulatra lenne szükség. (Magyar Hírlap)

2012. június 19.

Béremelés helyett bérkiegészítés

Aligha van Magyarországon olyan nővér, orvos vagy beteg, akinek az életébe ne szólt volna bele hétfőn az Országgyűlés, amikor jóváhagyta az egészségügyi salátatörvényt. Ebbe ugyanis a kormány mindenféle tematikus megszorítás nélkül zsúfolt bele szabálymódosításokat. Így a sebészek munkaidejétől a nyugdíjasok protézisén át a gyógyszergyárak profitjáig szinte mindent átírtak egyetlen gombnyomással. (Népszabadság)

Újra akcióban az éhségmenet – szakszervezetet alakítanak közmunkásoknak

Néhány héten belül a borsodi megyeszékhelyen megalakítják a Közmunkások Szakszervezetét, a szövetség vezetője az „éhségmenetként” elhíresült mozgalom egyik vezetője, Komjáthi Imre lesz – tudta meg a Népszabadság.

Törlik a hazánk elleni pénzügyi szankciókat

Megszünteti a Magyarországgal szembeni szankciót a kohéziós pénzek felfüggesztéséről az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsa (Ecofin) a pénteki ülésén – jelentették magas rangú uniós diplomaták. Szerintük a pozitív döntés szinte biztosra vehető. „A szankció törlése nem ütközik ellenállásba, miután az Európai Bizottság jó bizonyítványt állított ki Magyarországról” – mondta név nélkül az egyik uniós diplomata. Az Ecofin ezzel ismerné el a magyar kormány költségvetési kiigazításait, és az előrehaladást az államháztartási deficit fenntartható módon való leszorításában. Magyarország így továbbra is hozzáfér majd a 495 millió eurós uniós támogatáshoz. A Reuters hírügynökség külön hangsúlyozta, javul Budapest és Brüsszel viszonya. (Magyar Hírlap)

Leértékelődött Orbán összes ígérete

Várhatóan a jövő héten szavaz az Országgyűlés a jegybanktörvény módosításáról. Egyelőre nem tudni, hogy az Orbán-kormány legújabb, úgymond kompromisszus javaslata maradéktalanul eleget tesz-e az uniós elvárásoknak. Nyitott kérdés a Monetáris Tanács létszámának bővítése, amivel kapcsolatban vélhetően kompromisszumot keres a kabinet, az viszont biztos, hogy az Európai Bíróság elé kerül az eskü kérdése és az jegybankelnök fizetésének ügye. (Népszava)

A miniszter teljhatalmat kap, az egyházi iskolákat is ‘államosítják’

Kormánypárti képviselők számos ponton módosító indítványokat nyújtottak be a köznevelési törvényhez, a tankönyvpiac rendjét szabályozó törvényhez, illetve a felsőoktatási törvényhez. Ezek összességéből riasztó kép bontakozik ki. (Népszabadság)

Válóok lehet a telefonadó

Itt a lehetőség, hogy a mobilosok megszabaduljanak kedvezőtlen hűségszerződésüktől. Erre azoknak van lehetőségük, akiknek szolgáltatója a telefonadó miatt emeli az árakat. Az idegeket azonban nem árt trenirozni az ügyintézés előtt, ami nem biztos, hogy zökkenőmentes lesz. Könnyen érhetnek olyan meglepetések is, hogy több tízezer forintos kötbért kérnek. (Népszava)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a