2012. május 1-15.

2012. május 15.

Szakképzés: senkire sem hallgat a kormány

Fiatalkorú, műveletlen betanított munkásoktól várja a Fidesz a munkanélküliség csökkentését és a gazdasági növekedés beindítását – legalábbis ez derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium által beterjesztett szakképzési törvény módosításából. A javaslat alapján akár több ezer pedagógust is elbocsáthatnak. Az ötletadó iparkamarán kívül szinte minden társadalmi szervezet és egyes kormánypárti politikusok is ellenzik a jogszabályt. (Népszava)

Kényszerből terjed a részmunkaidő

Részmunkaidő, távmunka, megosztott munka, rugalmas munkaidő: Magyarországon egyik ilyen atipikus foglalkoztatási forma sem túl elterjedt. Hogy ez miért van így, milyen előnyei és milyen hátrányai lennének annak, ha többen dolgozhatnának e rendhagyó formákban – erre keresték a választ a kisgyerekes nők munkaerőpiaci esélyegyenlőségén dolgozó Jól – Lét Alapítvány konferenciáján. (Népszabadság)

Mégis anonimizálni kell a szociális kérdőíveket

Több millió személyes adatot kell törölnie a tavalyi kormányzati szociális konzultációra érkezett válaszokat feldolgozó állami hivatalnak. A peres felek közös kérelmére megszüntette ugyanis a Fővárosi Törvényszék az Orbán Viktor által indított konzultáció kérdőíveinek jogsértő adatkezelési gyakorlatával kapcsolatos közigazgatási pert, ezzel pedig 15 napon belül jogerőssé és végrehajthatóvá válik a volt adatvédelmi biztos 2011 őszi határozata – erősítette a Népszavának Jóri András.

Földet gyerekért programot hirdettek

Kérdőíven érdeklődik a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a fiatal, családos, vagy családalapítással kacérkodó gazdajelöltektől, milyen elvárásaik vannak a demográfiai földprogrammal kapcsolatban. Ha még nincs gyerek az sem baj, a virtuális, majdan megszülető kisdedek is hozhatnak néhány hektárt. (Népszava)

“Óvatos duhaj” akar lenni Orbán

Kiszámíthatatlan módon működik az európai gazdaság, ezért július közepéig mindenképpen üléseznie kell a Háznak – mondta tegnap a Fidesz frakcióüléséről távozóban Orbán Viktor. A kormányfő szerint ugyanis előfordulhat, hogy az európai helyzet olyan döntéseket követel, amelyekhez a parlamentre is szükség lesz. (Népszava)

Tiltakoznak a mobilcégek

Idehaza nem vállalja fel Orbán Viktor, hogy kormánya a lakosságot sújtó intézkedésekről dönt, a Brüsszelbe küldött Széll Kálmán Terv 2.0-ben viszont benne maradt: az ügyfelek fizetik az új adókat. A lakosoknak egy fokkal jobb, ha nem közvetlenül nekik kell fizetniük, mert így van némi esély arra, hogy megússzák az új terhet. (Népszava, Népszabadság, Magyar Hírlap)

Megsebzett Merkel

Ha Henry Kissinger ma tenné fel a kérdést, hogy kit kell felhívnia, ha Európával akar beszélni, a válasz egyértelmű lenne: Angela Merkelt. Az Európai Unió legnagyobb tagállamainak vezetői éveken keresztül erőlködve küzdöttek azért, hogy megreformálják az uniós intézményrendszert, és hogy ennek élére egy olyan személyt nevezzenek ki, aki méltóképpen, hitelesen léphet fel Európa nevében. (Magyar Nemzet, Magyar Hírlap)

2012. május 14.

A bankok nem fizetnek, mi igen

A kormány elképzelései szerint a pénzintézeteket terheli a januárban bevezetni tervezett pénzügyi tranzakciós illeték, de a parlamenthez múlt pénteken benyújtott törvényjavaslat arról árulkodik, hogy az illetéket csak a lakosság és a vállalatok pénzmozgásai után állapítják meg és vonják le, a bankok egymás közti műveletei nem illetékkötelesek. (Népszabadság, Népszava, Magyar Hírlap)

A Fidesz mindent másképp csinál, mint amit hirdetett

A 2010-es választási győzelem éjszakáján új szemüveget tett fel a Fidesz, mert amióta maga irányítja, szinte mindent másképp lát az egészségügyben, mint az azt megelőző nyolc évben. (Népszabadság)

Ismét spórolnak a kiadásokon

A Széll Kálmán-tervben előírt százmilliárd forintos megtakarításból az eddigi intézkedésekkel 73 milliárd forint realizálható, a maradék 27 milliárd forintot a fejlesztési támogatások további felülvizsgálatával, a szociális ellátások célzottabbá tételével és egyes oktatási szolgáltatások megfizetésének áthárításával kívánja elérni a kormány – áll a nemrég nyilvánosságra hozott új tervben. (Magyar Hírlap)

Gyengülő pályát jósolnak a forintnak

Továbbra is pesszimistán látja a magyar fizetőeszköz pályáját a Goldman Sachs befektetési bank. Szakértői szerint egész évben nyomás alatt maradhat a forint a magyar kormány és az IMF-hitel kapcsán létrejövő tárgyalások és azok kimenetele miatt. Eközben a Societe Generale közgazdászai is forintgyengüléssel kalkulálnak. (Magyar Hírlap)

Balog, a kis kormányfő

Frakcióvezető cseréről tárgyalnak ma délelőtt a fideszes képviselők. Orbán Viktor pénteken jelentette be, hogy a Miniszterelnökséget a jövőben Lázár János vezeti államtitkárként, a frakció élére pedig a kormánynak Lázárhoz hasonlóan sok kényes ügyben besegítő Rogán Antalt kerül. A Házban kora délután leteszi esküjét Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, akinek tárcája öt újabb területtel bővül ki. (Népszava, MNO)

Uniós perek Magyarország ellen

Az áfa-fizetéssel kapcsolatosan az Európai Bíróság egy újabb, Magyarországot érintő ügyben tart tárgyalást a napokban. A 2010-ben indult per jelenleg az Európai Bíróság elsőfokú fóruma, az Európai Törvényszék előtt folyik, és kérdéses, mikor születhet ítélet. Ha a Törvényszék első fokon elutasítja a magyar állam keresetét, még mindig van mód a jogorvoslatra. (Népszava)

Új szelek fújnak Európában

A megszorításokon alapuló növekedési stratégia kudarcot vallott, ezért ehelyett a gazdasági bővülésen alapuló pénzügyi fegyelem jelentheti a kilábalást Európának. Mindez új beruházásokkal egy olyan új paktum létrejöttét eredményezheti, amely a munkahelyteremtést helyezi előtérbe. (Magyar Nemzet)

2012. május 11.

Áder János: Kiegyezést önmagunkkal

A magyarok egyezzenek ki önmagukkal, érjék el a saját belső békéjüket – erről beszélt tegnap köztársasági elnöki beiktatásán Áder János, a budavári Sándor-palotánál. (Magyar Hírlap)

Új adófrontok az EU ellen

Ködösít a kormány az új adókkal kapcsolatban. Kettős kommunikációval próbálják megtéveszteni választóikat és Brüsszelt. Márpedig egyáltalán nem mindegy, hogy például adót vagy illetéket vezetnek be, mert míg utóbbira nincsenek uniós előírások, az adóra igen. (Népszava, Magyar Hírlap, MNO)

A cégeket terhelik a minap bejelentett új közterhek

Lehet, hogy másféle adókat alkalmaznánk, de 2010-ben szükség volt a válságadók bevezetésére, miután teljesíteni kellett a 3,8 százalékos költségvetési hiánycélt – jelentette ki tegnap Rogán Antal, a parlament gazdasági és költségvetési bizottságának fideszes elnöke a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara éves közgyűlésén. (Magyar Hírlap)

Patai a csekkadóról: nyílt hülyeségek vannak az elképzelésben

Magyarázni sem kell, mit gondol Patai Mihály a kormány tranzakciós adójának tervéről. A Magyar Bankszövetség elnöke szerint “nyílt hülyeségek vannak az elképzelésben”. (Népszabadság)

Lázár, Varga, Fellegi – Folytatja a kormányátalakítást Orbán

Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője lesz a Miniszterelnökséget vezető államtitkár – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Az IMF-főtárgyalói poszton Fellegi Tamást Varga Mihály követi. (Népszava, Népszabadság, MNO)

Meghátrált a kormány: puhítja a médiatörvényt

A kormány csütörtök este nyújtotta be a médiatörvény módosítását a parlamentnek. Az Alkotmánybíróság decemberi határozatának megfelelően több ponton kezdeményezi a médiaszabályozás alkotmányellenesnek ítélt passzusainak megváltoztatását. (Népszabadság)

Kemény maléves landolás

A volt Malévos dolgozók a mai napig nem kapták meg a felmondási időre járó bérüket, illetve a végkielégítést. A másfélezer elbocsátott dolgozó töredéke tudott eddig elhelyezkedni. A szakszervezetek készek tüntetni is, ha továbbra is csak hitegetik őket. (Népszava)

Brüsszelnek nem tetszik a SZÉP-kártya

A SZÉP-kártya rendszere miatt kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen – jelezte Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön Hévízen. (Népszabadság)

2012. május 10.

Szexelni kell az adóért

A gyermekvállalás nemzetgazdasági érdek, minden gyerekkel leendő adófizető születik – a Nemzetgazdasági Minisztérium családbarát Magyarországért munkacsoportjának 123 oldalas, a kormányzati honlapra feltett vitaanyaga szerint elsősorban ezért kell több gyereknek születnie hazánkban. (Népszava, Népszabadság)

Növelnék a nők részmunkaidős alkalmazását

Folyamatosan emelkedik a nők foglalkoztatottsági rátája az Európai Unió­ban, a teljes és a részmunkaidőben dolgozók aránya azonban országonként eltérő. „Hazánkban száz nőből negyvenhatan teljes munkaidőben dolgoznak, míg a részmunkaidős foglalkoztatottak aránya csupán 4,5 százalék.(Magyar Hírlap)

Átkeresztelt adók jönnek

Jövő évtől megszűnnek a krízisadók, kivezetik a bankadó felét, viszont már idén július elsejétől jön az új távközlési adó, a 2013-tól pedig kivetik a pénzügyi tranzakciós adót, az összevont biztosítási adót, valamint az energiaszektor 30 százalékra emelt társasági adóját. Erről döntött tegnap a kormány – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Bevallása szerint nem végeztek a szakmai egyeztetéseket, így a várható bevételeket csak hozzávetőleg tudja megbecsülni. (Népszava, Népszabadság, Magyar Hírlap)

Mendrey keveri a lapokat Óbudán?

Láthatóan botránnyá akarja duzzasztani Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke a III. kerületi Bárczi Géza Általános Iskola igazgatóválasztási folyamatát. A tavasszal meghirdetett igazgatói pályázatra két pályamunka érkezett: Muhari Lászlótól, a Pedagógiai Szolgáltató Intézet igazgatójától és Molnár Lajostól, a liberális közéleti személyiségekkel fémjelzett Hálózat a Tanszabadságért egyik alapítójától, aki mellett Mendrey a sajtón keresztül kezdett „kampányolni”. A dolog szépséghibája az, hogy Molnár nem rendelkezik sem pedagógus-szakvizsgával, sem intézményvezetői szakképzettséggel. Ebben az iskolában dolgozik maga Mendrey is, akinek munkájával kapcsolatban több „probléma” is felmerült. (Magyar Hírlap)

Mától Áder János a sérthetetlen

Ma iktatják be Magyarország köztársasági elnökének Áder Jánost. A fideszes pártpolitikus ígéretet tett rá, hogy alkotmányos kötelességeit betartva ellenőrzi a törvényalkotást, ám egyelőre kérdéses, betartja-e szavát. A narancsos törvény-gyár eddigi munkáját ítélve ugyanis bőven lenne dolga Ádernek bizonyos jogszabályok alkotmányossági vizsgálatának kezdeményezésével, bár fontos ügyekben ezt nem is teheti, másokban pedig várhatóan nem teszi majd meg. (Népszava)

Mesterházy Washingtonban kelti hazánk jó hírét

Az amerikai partnerek segítő szándékkal fejezik ki aggályaikat a magyarországi fejleményekkel kapcsolatban – jelentette ki szerdán Washingtonban az MTI-nek nyilatkozva Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és frakcióvezetője az amerikai fővárosban hétfőn megkezdett tárgyalásairól. (MNO)

2012. május 9.

Az ombudsman közbeszól

A kormány még a héten a parlament elé terjeszti a médiatörvény módosítását, hogy az Alkotmánybíróság (AB) által szabott határidőig, május 31-ig a szabályozást összhangba hozza az alaptörvénnyel. (Népszabadság)

Bedöntheti a kis cégeket a tervezett telefonadó

Várhatóan ma dönt a kabinet a telefonadóról. A távközlési cégekkel folytatott tárgyalások megszakadtak, mert Matolcsyék makacsul ragaszkodtak saját variációjukhoz, amit a cégek viszont technikailag nem tudnak megvalósítani. Azt mondják: hiába csinál bármit a kormány, akár meg is büntetheti őket. Máshol fél év alatt vezetnek be hasonló sarcot. (Népszava)

Májusban dönt a kormány a Nemzeti alaptantervről

Elvégezték az utolsó simításokat az új Nemzeti alaptanterven, amelyet felmenő rendszerben 2013 szeptemberétől alkalmaznak majd – jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. A NAT a közigazgatási és államtitkári egyeztetés után még májusban a kormány elé kerül. Hoffmann kifejtette, a társadalom elsöprő többsége egyetért a jelenlegi oktatásirányítás céljaival. (Magyar Hírlap)

Gőzerővel közelítünk a teljes recesszió felé

Újabb lesújtó hír látott napvilágot tegnap a magyar gazdaság teljesítőképességéről: márciusban az előzetes adatok alapján 1,6 százalékkal csökkent az ipari termelés az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Szakértők szerint a negatív adatok mögött az exportpiacok szűkülése áll, az ország belső piaca ugyanis gyakorlatilag már két éve nem működik. (Népszava)

Lázár az ostor mellé megkaphatja a titkosszolgálatokat

Nem zárult le a kormányátalakítás, a Réthelyi–Balog csere után meglesz a Miniszterelnökség átalakítása is – erősítették meg lapunknak kedden, hozzátéve: a második lépcső akkor következik, ha Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár elhatározza magát valamilyen feladatra. (Népszabadság)

Versenyfutás a közösségi pénzekért

Évi 1400-1500 milliárd forintot kellene lehívni az uniótól ahhoz, hogy kimerítsük a támogatási keret 95 százalékát. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke szerint a siker kulcsa főként a projektgazdák kezében van. Sok esetben problémát jelent azonban az önerő hiánya, ezen segíthet az az állami alap, amelyre az NFÜ tett javaslatot. (Magyar Hírlap)

EU-csúcs a növekedés jegyében

Rendkívüli, informális találkozót tartanak az EU tagországainak állam- és kormányfői május 23-án – jelentette be az Európai Tanács elnöke, Herman Van Rompuy kedden. (Népszabadság)

Görögtűz

Egy alaptételt érdemes már a legelején leszögezni: nem „a lusta”, „mediterrán életvitelű”, „sziesztázó” görögök vitték csődbe országukat, hanem a demokrácia játékszabályai szerint egymást váltogató adathamisító kormányaik. Ehhez pedig gyorsan tegyük hozzá, hogy Nyugat-Európa éveken át nagyvonalúan elnézte az athéni vezetők ügyeskedését. (Magyar Nemzet)

2012. május 8.

Varga is másra mutogat

Az Országgyűlés ma tárgyalja a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló, tavaly elfogadott törvény módosítását, melynek jogerőre emelkedése az előfeltétele, hogy megkezdődhessenek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). A módosítás azonban továbbra sem tartalmazza a még vitatott rendelkezéseket az MNB vezetőinek fizetéséről, esküjéről és a Monetáris Tanács tagjainak felmentéséről. Az elemzők hosszú tárgyalási folyamatra számítanak. (Népszava, Népszabadság, Magyar Hírlap)

Múló dicsőség rekordáron

A várnál nagyobb többlettel zárta az áprilisi hónapot az államháztartás. Ez azonban nem az Orbán-féle unortodox gazdaságpolitika diadala, hanem annak az eredménye, hogy az április minden évben a szokásos adófizetési csúcsidőszak – vélik elemzők. Szerintük a kormányzat nem lehet büszke a hiány alakulására, miután az államháztartás még márciusban elérte az erre az évre tervezett deficit 90 százalékát. (Népszava)

Orbán szerint nálunk nincsenek oligarchák

Oligarchák a nemzeti együttműködés rendszerében nincsenek és nem is lesznek – mondta a parlamentben Orbán Viktor. A miniszterelnök az LMP-s Karácsony Gergelynek válaszolt, aki azt tudakolta, hogy a kormány miért a Fidesz-közeli oligarchák érdekeit képviseli, miért nem a magyar emberekét. (Népszava, Magyar Hírlap)

Gyurcsány a DK bizalmáért küzd

A Demokratikus Koalíció szimpatizánsainak írt körlevelében arra kérte Gyurcsány Ferenc híveit, hogy küzdelme közepén ne hagyják őt cserben, és bízzanak benne – írja a Magyar Nemzet.

Hollande új irányt adna Európának

Francois Hollande nem kívánja sokáig ünnepeltetni magát. A szocialista politikus tisztában van azzal, rengeteg munka vár rá, s a neheze csak most kezdődik. A megválasztását követő beszédében is változásokat és reformokat ígért. Egyben elismerését fejezte ki Nicolas Sarkozynek, aki “minden tiszteletünket megérdemli”. A legnagyobb kérdés az, hogyan képzeli el Európa jövőjét, miként alakul viszonya Angela Merkel német kancellárral. (Népszava, Népszabadság, Magyar Hírlap)

2012. május 7.

Áder: Ami rossz, azt visszaküldöm

Áder János államfőként ragaszkodik majd az alkotmány által rárótt jogok és kötelezettségek maradéktalan betartásához, és minden olyan kérdésben, amelyben szükséges az egyeztetés, a parlamenti pártok véleményét is meghallgatja. (Magyar Hírlap)

Európai ifjúság munka nélkül

A magyar fiatalok 27,8 százalékának nincs állása. – A válság megmutatta, hogy az európai pénzügyi, gazdasági modell gyenge, befejezetlen – mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa Munka és munkanélküliség a jövő Európájában című, a Budapesti Kommunikációs Főiskolán napokban tartott előadásában. (Népszabadság)

Sok fiatalnak nincs munkája

Segítséget kell adni a fiataloknak, hogy vállalkozzanak. Az unióban ugyanis ma attól kell tartani, úgy nő fel egy generáció jelentős része, hogy nem lesz élménye a munka világáról – mondta a Magyar Hírlapnak Lőrincze Péter, a VOSZ ügyvezető elnöki főtanácsadója.

Új adók a régiek helyett

Ha jól sikerül a kormánynak kidolgozni az új adók részleteit is, akkor a lakosságot közvetlenül sújtó sarcokkal jövőre többet zsebelhet be a költségvetés, mint az idén. Annak köszönhetően, hogy nem csak az egyes sarcok neve, hanem a teher is változik. (Népszava)

Diktatúrát idéző a levéltári javaslat

A kormány olyan levéltári törvénymódosítást terjesztett az Országgyűlés elé – miután államosításukat szép csendben már január 1-jével kimondta -, ami nem “csak” megszünteti a megyei (önkormányzati) levéltárakat, hanem önállóságuk teljes felszámolásával beolvasztja őket a Magyar Országos Levéltárba. Olyan szinten centralizál önkormányzati levéltárakat, amire még az 1950-es rendelet sem mert vállalkozni. (Népszava)

Koncentrálni kell az erőforrásokat

Markánsan foglalt állást az egészségügy jelenlegi helyzetéről és a szakpolitikai helyzetről a Magyar Kórházszövetség. Április végi éves kongresszusán ezt írásba is foglalták, s bár a dokumentum amolyan hadüzenetnek tűnik, Rácz Jenő elnök szerint nem erről van szó. (Magyar Hírlap)

Tízezer embert “lenulláztak”

Csak az ügyfél hibája lehet, ha nem kapta meg a rokkantnyugdíjasoknak címzett, felülvizsgálatról szóló küldeményt – legalábbis a nyugdíjbiztosítási főigazgatóság szerint. Mintegy 10 ezer ember májustól egyetlen forintot sem kap. A felülvizsgálatot végző intézet főosztályvezetője a felesleges hisztériát emleget, míg a betegek megalázó, néhány perces vizsgálatról beszélnek. (Népszava)

További változások a kormány összetételében

Balog Zoltán hivatalba lépése csak az első eleme az Orbán-kormány átalakításának – erősítette meg a köztévében hétfő reggel a miniszterelnök szóvivője. (MNO)

2012. május 5.

Orbán: Semmi sem lehetetlen, ha az ember kitart a céljai mellett

Azok lesznek a győztes nemzetek, amelyek tagjai segítik egymást, jól meg tudják szervezni az egymással való együttélést, szolidaritást és segítségnyújtást – hangoztatta Orbán Viktor az újvidéki Magyar Szónak adott és szombaton megjelent interjúban, biztató jelnek nevezve a kettős állampolgárság intézményét. (Magyar Hírlap)

2012. május 4.

Tarlósék tagadják a majális betiltását

Senkiben sem merült fel, hogy jövőre kitiltanák a szakszervezeti majálist a Városligetből – közölte lapunkkal a Főpolgármesteri Hivatal. Mint tegnap beszámoltunk róla, Hernádvölgyi Andrea, az MSZOSZ alelnöke szerint a fővárosi önkormányzat arról tájékoztatta, hogy rendeletben akarják “rendezvénymentes pihenőövezetté” nyilvánítani a Városligetet. (Népszava)

Tüntettek a szabad sajtóért

A szabad sajtóért tüntettek a Pollack Mihály téren, a demonstrációt a Sajtószabadság Világnapja alkalmából rendezték. Színpadra lépett többek között Kulka János, Bródy János, és a köztévé székháza előtt 146 napja sztrájkoló Nagy Navarro Balázs szakszervezeti vezető. Nem először volt tüntetés a szabad sajtóért, volt, amikor százezren tiltakoztak “a rendszer” ellen. (Népszava, NolTv)

Céges mobilok: évi 30 ezer lesz a telefonadó

Cégeknek évi harmincezer forint extra kiadást jelent a telefonadó, amit akkor is meg kell fizetni, ha az ügyfél nem fizette be a telefonszámlát. (Népszabadság)

Orbán: Európa rossz vágányra tévedt

A miniszterelnök szerint Magyarország két évvel ezelőtt nemcsak kormányt, hanem gondolkodásmódot is váltott, és főképp ebből adódnak vitái az Európai Unióval. Orbán elmondta azt is, Magyarország meghirdette a keleti nyitás politikáját, ezért már régen esedékes volt, hogy egy magyar kormányzati–üzleti delegáció látogasson Kazahsztánba. (MNO)

Megüzent személycsere

Lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, utóda Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár lesz – jelentette be tegnap Kazahsztán fővárosában, Asztanában Szijjártó Péter. (Népszava, Magyar Hírlap, MNO)

Alkotmánysértő a közmunkaprogram és a munka törvénykönyve?

A munkaadó érdekeit fetisizálva egyfajta hűbéri alávetettségbe helyezi a munkavállalót az új munka törvénykönyve – többek között ez hangzott el Szabó Máté, az alapvető jogok biztosának „A Munka Méltósága – új irányok, időálló garanciák?” című rendezvényén. (Népszabadság)

Kartellgyanú árnyéka a bankokon

Információs kartell gyanúja miatt lefoglalta a bankok közös adatbázisát a Gazdasági Versenyhivatal. Ha a feltételezés bebizonyosodik, akár több milliárd forintra is bírságolhatja a pénzintézeteket a hatóság. (Magyar Hírlap)

Több időt kaptak a szociális üdülés nyertesei

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) meghosszabbította az Erzsébet-program szociális üdülési pályázatán támogatást nyert jelentkezők önrészének befizetési határidejét – tájékoztatta az alapítvány az MTI-t csütörtökön. (MNO)

2012. május 3.

Új államfője van a Fidesznek

A magyar érdekek és a magyar értékek szószólója lesz – ígérte államfővé választása utáni első szónoklatában Áder János. Magyarország rendszerváltás utáni ötödik köztársasági elnökét tegnap választotta meg a kétharmados többség. Az MSZP-s padsorok üresek maradtak tiltakozásul az ellen, hogy a kormányoldal pártkatonát ültetett a köztársasági elnöki székbe. Az LMP-sek, bár jelen voltak a Házban, nem vették fel a szavazólapot. (Népszava, Népszabadság, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap)

Telefonadó: Tíz perc után kezdődik

Arra kérte Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz–KDNP-frakciószövetséget, hogy még a parlament nyári szünete előtt fogadja el a jövő évi költségvetés sarokszámait és az adótörvényeket. Ez utóbbi kapcsán úgy tudni, a telefonadót csak tíz perc után kell majd fizetni. Az eredeti tervekkel ellentétben jövőre mégsem szűnhet meg a magánszemélyek egyes jövedelmeinek 98 százalékos különadója. (Magyar Hírlap)

Nem lesz több majális?

Százharminchárom év után kitiltaná a majálisozó szakszervezeteket a Városligetből Budapest vezetése azzal, hogy egy rendelettel rendezvénymentes pihenőhellyé nyilvánítaná a területet – tudta meg a Népszava az MSZOSZ alelnökétől. Emiatt aláírásgyűjtésbe kezdtek a szakszervezetek, bár Tarlósék valószínűleg könnyen kreálnak majd megfelelő indokot a baloldal hagyományos ünnepének távol tartására.

Képtelen teljesíteni ígéretét Orbán

Az „adócsökkentés kormánya” alatt érezhető mértékben erősödik az adócentralizáció mértéke – derül ki a Széll Kálmán Terv (SZKT) második verziójából. Miközben szóban a közterhek mérséklésétől hangos a kormányzati kommunikáció, a Brüsszelnek elküldött anyagból világosan kiderül, hogy a ciklus elejéhez képest több teher szakad az adófizetők nyakába. (Népszabadság)

Szakdolgozók: van bőven tennivaló

Balogh Zoltán, a szakmai kamara elnöke szerint az elvándorlás veszélye Damoklesz kardjaként függ a magyar egészségügy felett. A béremelés első ütemének megvalósítását szolgálja a népegészségügyi termékdíj – erősítette meg Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a Magyar Kórházszövetség minapi konferenciáján. (Magyar Hírlap)

Kiállás a szabad sajtóért

Tüntetés lesz ma a Sajtószabadság Világnapja alkalmából, a szervezők a Pollack Mihály téren 17 órára várják a demonstrálókat. A sajtó szabadságára tegnap a magyar szabályozást korábban bíráló Európa Tanács főtitkára is felhívta a figyelmet. Sokan a bíróságon próbálnak harcolni az igazukért, a Sajtószakszervezet például egyik vezetőjük elbocsátása miatt pereskedik. (Népszava)

Így vágnak rendet a segélyek rendszerében

Egyre több szociális juttatást fognak az Erzsébet-programon belül kiutalni – tudta meg a Magyar Nemzet. Az új rendszernek köszönhetően nagyobb lesz az átláthatóság.

Csúcsra ért a márciusi uniós munkanélküliség

Soha ennyien nem maradtak állás nélkül az euróövezet 17 tagországában, mint most: márciusban 17,36 millióra növekedett a regisztrált munkanélküliek száma. (Népszava)

2012. május 2.

A munkavállalók kiszolgáltatottságáról beszéltek Patakyék + Videó

Négy szakszervezeti szövetség, az MSZOSZ, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés a Városligetbe hirdetett meg tiltakozó nagygyűlést május elsejére. (Magyar Nemzet, Népszava, Népszabadság, Magyar Hírlap)

Május 1. – Összefogást sürget a Szolidaritás Mozgalom

Csak közösen, összefogva lehet megálljt parancsolni a kormányzatnak – mondta május elsejei beszédében Budapesten, a Városligetben Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom egyik társelnöke. A Majális az összefogásért elnevezésű rendezvény másik szónoka, Földiák András, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók országos elnöke szerint körülbelül száz múzeumot fenyeget a bezárás veszélye országszerte. (Népszava)

Május 1. – Az ellenzéki pártok szerint biztos munkahelyekre van szükség

Az MSZP, az LMP és a Demokratikus Koalíció (DK) szerint tisztes megélhetést adó, biztos munkahelyekre, valamint többkulcsos személyi jövedelemadó rendszerre van szükség Magyarországon. (Népszava)

Gaskó: nincs ok az ünneplésre

A Liga Szakszervezetek elnöke a városligeti Május 1.-emlékkőnél tartott keddi beszédében hangsúlyozta: nagyon sok gondjuk van ma a magyar munkavállalóknak, szociális és gazdasági helyzetük egyaránt romlott. (Népszava)

Világszerte tüntettek a munka ünnepén

A legnehezebb gazdasági helyzetben lévő európai országokban a hagyományos május elseji felvonulásokat a sorozatos megszorítások elleni tiltakozó megmozdulásokká alakították a szakszervezetek. Ezrek vonultak utcára Görögországban, Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban, de a sokkal jobb helyzetben lévő Franciaországban is. (Népszava)

Írásos panasz a franciáknak az Auchan miatt

A francia tulajdonoshoz és a szakszervezethez fordul segítéségért az Auchan dolgozói érdekében a magyar érdekképviselet. (Népszabadság)

Nehéz idők jönnek a munkaerőkölcsönzőkre

Jelentősen csökkenhet a kölcsönzött munkavállalók létszáma a júliusban hatályba lépő új Munka törvénykönyve (Mt.) miatt. (Népszabadság)

Adóékben az elsők között vagyunk

Megfordulni látszik az 1980-as évek óta folyamatosan zajló adócsökkenési trend – írja a Portfolio internetes portál. Ebben az időszakban a felső adókulcsok számottevően csökkentek – akár 30 százalékponttal is – Svédországban, Japánban vagy az az Egyesült Államokban. (Népszava)

Gátolt árfolyamgát

Eddig jószerivel egyetlen bajba jutott jelzálogalapú devizahiteles sem élt az új, a korábbinál kedvezőbb árfolyamgát lehetőségével. Igaz, még csak három hete indít az akció. Ráadásul a kormány három csoportra osztotta a jogosultak körét, így jelenleg kizárólag a közszférában dolgozók jelentkezhetnének. Sokakat a bizalmatlanság tart vissza. (Népszava)

Drágább lesz még a mankó is

Már a betegek mankójára is rászorul az egészségbiztosító költségvetése. Június elsejétől az állam csökkenteni akarja a gyógyászati segédeszközök támogatását is, így azok ára, például a vérnyomásmérőké, mankóké, ortopéd cipőké, a kötszereké, a hallókészülékeké emelkedhet – derül ki a Népszabadság birtokába került kormányzati döntés-előkészítő javaslatból. (Magyar Hírlap)

Orbánékat csak a hatalom érdekli

Nem egy újabb pártkatona tudja helyreállítani a köztársasági elnöki intézmény tekintélyét – mondja Mesterházy Attila Áder Jánosra utalva, akit ma államfővé választanak. Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint a Fidesz intézményesítette a korrupciót, Orbánékat csak a hatalom érdekli és a pénz, mindez pedig a hatmillió koldus országához vezet. (Népszava)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az