Földiák András írása a Marczius Tizenötödikében
Nem tűztük célul, nem gondoltuk végig, nem terveztük meg, nem dolgoztunk érte, nem építettük fel a demokratikus országot.
Naivan bíztunk benne, hogy a vasfüggöny lebontásának és a köztársaság kikiáltásának jótékony hatására a dolgok elkezdenek szépen rendbe jönni. Evidenciának tartottuk, hogy ha a társadalom működésében bizonyos elvek érvényesülnek, akkor az szükségszerűen és szinte automatikusan emelkedő pályára áll, s az elmaradottságunk fokozatosan megszűnik. Azt hittük, hogy a szabad választások majd egészséges versenyt teremtenek a pártok között, ezáltal egyre jobb kormányok alakulnak majd. De nem javult a színvonal, hanem romlott. Ma találunk olyan vezetőket egy-egy ágazat élén, amilyeneket se az Antall- se a Horn-kormány nem tűrt volna el. Feltételeztük, hogy a piac szabadsága lendületes fejlődést indít el és rövidesen mi is olyan gazdagok leszünk, mint a nyugatiak. Nem így történt. Úgy gondoltuk, hogy az igazságos jogrendszer, a mindenki számára hozzáférhető közoktatás garantálja majd az esélyegyenlőséget. Ehelyett a korábban halvány nyomaiban létező esélyegyenlőségtől is nagy sebességgel távolodunk.
Lássuk be végre, hogy a jó társadalomszervezési elvek létezése önmagában nem váltja meg az életet, a demokratikus szabályrendszer a fejlődés nélkülözhetetlen feltétele, de akkor sem a piacgazdaság maga, a többpártrendszer maga, a demokratikus jogrend maga viszi előre a nemzetet, hanem a benne élő emberek akarata, műveltsége és összefogása. És ez az, aminek az érdekében az elmúlt negyed évszázadban mi semmit nem tettünk. Nem egyengettük a nemzeti szándékok útját, azaz nem próbáltuk meg a társadalmi célokat közösen kimunkálni, nem fordítottunk figyelmet általában a művelődésre sem, de ezen belül a politikai-közéleti-állampolgári kultúra fejlesztésére sem, (a legtöbben elképzelni sem tudják, hogy mit is érthetnek ezen a nagyokosok), ahogyan szégyenletes megosztottságunkat sem kíséreltük meg enyhíteni.
A fejlett demokráciák mindegyikében megtörtént a társadalom szabályainak aprólékos és közös kidolgozása. Mi azt hisszük, hogy a szociális párbeszéd, a demokratikus kontroll, a civil szféra erősítése amolyan szépen hangzó lózunk a nyugatiak részéről, holott nincs a közéletnek olyan apró intézkedése, amely kidolgozásába ne vonnák be érdemben az érintetteket. A részleteiben is demokratikus módon zajló társadalmi együttműködés azonban számos olyan képességet követel meg, amelyet el kell sajátítani. Az érdekkülönbségek összebékítésének kényes egyensúlyait, a törvények tiszteletét, a közösségi szolidaritást ki kell alakítani. Az nem pottyan az égből. Amit nem építenek, az nem épül. A jó működést tervezni kell, nap, mint nap dolgozni rajta, és folyamatosan őrizni. Azt, hogy az ellentétek kiélezése nem vezet sehová, hogy a konfliktusokat mindenkinek az engedményével, de végül is mindenkinek a hasznára igenis meg kell oldani, azt, hogy ez csakis sok, nehéz és körülményes munkával lehetséges, de nincs más alternatíva, mint ezt a keserves utat végigjárni – ezt mindenkinek meg kell tanulnia. Gyakorlatban, sok tapasztalattal alátámasztva, feltétlen érvénnyel és képességi szinten.
Ennek a sokrétű folyamatnak élesztője, szellemi összetartó ereje, információs szolgáltatója lehet a párbeszéd-körök hálózata, amelynek mintájára szolgál elveiben és szervezési formáiban is a svéd tanulókör.
A tanulókör:
- szabad és önkéntes tanulás az emberiség, a társadalom, a munka világa, a természet és a kultúra adottságainak és lehetőségeinek terén – szűkebb környezetünkben,
- megmutatja a valamit közösen alkotás erejét, hatalmát és örömét,
- másokkal együttműködve képessé tesz új ismeretek befogadására és az adott körülmények alapos megvizsgálására, hogy a résztvevők saját társadalmat építhessenek.
Nem az a baj, hogy nem vagyunk elég okosak, hanem éppen az, hogy külön-külön mindenki nagyon okos, mindenki nagyon jól tudja, hogy mi a baj, csak éppen együtt nem megyünk semmire. Nem az a legfontosabb, hogy újabb elméleteket gyártsunk, nem az, hogy világmegváltó tanokat elsajátítsunk, még csak nem is az, hogy emelkedetten búsongjunk történelmi tragédiáink emlékén, hanem az, hogy érdekeinket, eltérő világlátásunkat, a sokakban meglévő jó szándékot megpróbáljuk száz és százféle apró gyakorlati példán összecsiszolni. És elérni, hogy az erők ne kioltsák egymást, hanem közös hatóerőként mindnyájunk boldogulását szolgálják. E körök lehetnek a szabadság kis körei, s tagjaik, kik a településeken a köztársaság számos kis asztalát körbeülik.
Ahogy azt Kossuth Lajos mondta: “A demokratia csak értelmi fejlődés által válhatik a nemzeti fennmaradás önálló, hatalmas tényezőjévé; különben csak eszköz marad particuláris érdekek kezében saját romlására s mert ő a haza, a hazának romlására. E három nagy eszme, melyhez hazánk állami léte, biztonsága, virágzása kötve van, egymást kölcsönösen feltételezi. Mindenik czél, mindenik eszköze a másiknak. A haza független csak a demokratia által lehet, a demokratia hatalmassá csak a közművelődés által válhatik, a közművelődés kellő mérvbeni felemelése csak a független hazában remélhető.”
Az elmúlt húsz évben be kellett látnunk, hogy a demokrácia valóban nem öncél, és bizony a partikuláris érdekek szolgálójává vált. Pontosan úgy történt, ahogyan a volt kormányzó mondta, ezért most már igazán itt az ideje, hogy hozzáfogjunk a művelődéshez.
Forrás: www.alkotmanyozonemzetgyules.hu
