Vajon mi történik a világgal, s benne a munkavállalókkal és az őket képviselő szervezetekkel 2030-ra? Megerősödnek vagy nyom nélkül eltűnnek? Esetleg teljesen átalakulnak és új célokat szolgálnak majd?
Az Európai Szakszervezeti Intézet Kutatási Osztálya „Munkavállalói participáció 2030 – Négy forgatókönyv” címmel kutatási anyagot jelentetett meg.
A forgatókönyvekkel való munka lényege a világban zajló folyamatok elemzése, megértése és ezáltal jövőbeli történések “előrejelzése” és az ebből történő következtetések levonása. A tanulmány 4 lehetséges forgatókönyvet dolgoz fel, melyek röviden a következők:
1. „Az élet megy tovább…” – Life goes on…
Néhány nehezebb évet követően az európai gazdaság visszatér a régi kerékvágásba. A válság természetesen nem múlt el nyom nélkül, le kellett nyelni néhány keserű pirulát a versenyképesség és a munkahelyek megőrzése érdekében. A gyorsan növekvő kínai és indiai gazdaság egyre nehezebb helyzetbe hozza az európaiakat. Szociális szempontból ez nem a nagy víziók és álmok időszaka: pragmatizmus és ad hoc problémamegoldás jellemzi a mindennapokat.
A szakszervezetek és az üzemi tanácsok szorosan közreműködnek a tartós strukturális változásokban. A krízis következményeinek feldolgozásában vállalt szerepük keresett partnerré teszi őket. A helyi szintű érdekképviseletek megerősödtek, koncessziós tárgyalások szinte mindenhol zajlanak. A szakszervezetek legfőbb belső problémája a legtöbb EU tagországban a csökkenő taglétszám. Sokan jobb szolgáltatások kínálásával igyekeznek megállítani a tendenciát. A professzionális szolgáltatóvá válás sikeres stratégiának bizonyul, melyet javuló taglétszámadatok bizonyítanak. Ezzel egy időben sok új, kicsi, de rendkívül effektív szakszervezet jelenik meg, akik specifikus szakmai csoportokat képviselnek. Általánosságban elmondható tehát, hogy mind a társadalom egésze, mind a szakszervezetek jól kerültek ki a világgazdaság zavaros vizeiből.
A forgatókönyv tragédiája ugyanakkor, hogy azok, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a segítségre – az egyre növekvő létszámú bizonytalan munkakörben foglalkoztatottak és a munkanélküliek – egyáltalán nem számíthatnak rá, még a szakszervezetektől sem, amelyeket azért alapítottak, hogy kiálljanak a leggyengébbek jogaiért.
2. „A GEBÚSZ” – The GRID
A 21. század második évtizede alapvető intézményi változásokat hozott , amelyek elvezettek egy új gazdasági, szociális és ökológiai egyensúlyhoz. A felálló globális együttműködésen és szabályozáson alapuló rendszer hajtóereje annak elfogadása, hogy bolygónkon, amelyen hamarosan 8 milliárd ember fog élni és már most korlátozottak az erőforrásai, egész egyszerűen nincs más lehetőség.
A „Globális Erőforrásokat és Bevételeket Újraelosztó Szervezet” (GEBÚSZ) irányítja a világot. Ez a szervezet felelős az erőforrások, a kibocsátási költségvetések és pénzügyi transzferek igazságos elosztásáért. A rendszer a kölcsönös fékeken és ellensúlyokon alapul és a transznacionális szervezetek, kormányok, nem kormányzati szervek, szakszervezetek és vállalatok bevonásával dolgozik. A változások tempója lélegzetelállító és sok ágazatot súlyosan érint.
A szakszervezetek és üzemi tanácsok legfőbb prioritása egy tisztes átmenet elősegítése. Igyekeznek fair kompenzációs csomagot kialkudni és új lehetőségeket találni az átalakulás „vesztesei” számára. Sok szakszervezet proaktív módon igyekezett népszerűsíteni a szükséges változásokat, így a felálló rendszer fontos pilléreivé váltak; pl. kulcsfontosságú szerepet játszanak az emberek összekapcsolásában és fontos „házőrző kutya” funkciókat vettek át a kormánytól.
3. „Mind egyedül” – Al(l)one
A válság az egyéni változások katalizátorává válik, az emberek maguk mögött hagyják a „munkás társadalom” paradigmáját, s nem a szakszervezetek segítségével, hanem nélkülük próbálnak boldogulni az új világrendben. Az emberek nem akarják megvárni, amíg az intézmények struktúrája követi a változásokat, ehelyett új együttműködési formákat, hálózatokat alakítanak ki. Az élet színterei ezek a közös értékeken és kölcsönös bizalmon alakuló csoportok, hálózatok.
Az évek során a szakszervezetek többsége szinte észrevétlenül csendben elhalt Európában. Ennek legfőbb oka a tradicionálisan szakszervezeti szektorokban történt munkahelyek számának csökkenése, illetve a volt vagy potenciális tagok elutasító magatartása. Az „új világ” a folyamatosan változó individuális kapcsolatokról szól, míg a hagyományosan kollektív eszmékre épülő szakszervezetek eltűnnek. Sokak számára már nem a jövedelmező munka az elsődleges cél, a munkahelyeken kívül pedig a szakszervezetek nem sokat tudnak kínálni. ..
4. „Elveszett torta” – Lost cake
Néhány év viszonylagos fellendülés után a gazdasági válság visszatér, többek között a nemzeti kasszák kiürülése, az olaj, gáz és más kulcsfontosságú erőforrások hiánya és az egyre inkább túlterhelt természeti környezet hatására. Az előző évtized inkább csak kozmetikai jellegű reformjai elégtelennek bizonyultak, egy részük csak olaj volt a tűzre. A szociális kirekesztés és a mélyszegénység Európa-szerte kirívóan növekszik, még az eddig biztonságban lévő középosztályban is – ez pedig a szakadék további szélesedéséhez vezet a vagyonosok és a vagyontalanok között.
Általános bizalmatlanság jellemzi a társadalmat, legyen szó a létező intézményrendszerről vagy a piacról. Egyre többen érzik magukat áldozatnak és az egyre nagyobb társadalmi harag rendkívül feszült légkört teremt. A harag pedig a válság vélt tettesei és nyertesei, ill. az eredménytelen politikai elit ellen irányul. „Nem fogunk fizetni a ti válságotokért!” – ez lesz a növekvő számú demonstrációk fő jelszava.
Mindenki a saját, ill. egy bizonyos csoport érdekeire koncentrál, nehéz támogatást találni a hosszú távú elkötelezettségeknek és politikáknak, amelyek strukturális változások révén kívánnak kilábalni a rossz helyzetből. A nagy intézmények általában és az európai integráció és eróziónak indult, hiszen hosszú távú stratégiákkal dolgoznak és szükségük van a társadalmi bizalom intézményeire. Erre pedig most nincs idő.
A szakszervezetek, üzemi tanácsok és más szervezetek számára a fő kihívás a relatív bőséget és stabilitást követő hiány és bizonytalanság állapotából kiutat találni. A szakszervezetek eltérő módon reagáltak az új helyzetre: némelyek részesei lettek a „maradék” megmentését szolgáló vitának, mások a válság legnyilvánvalóbb és azonnali következményei ellen harcolnak – igyekezve erősíteni a szolidaritást konkrét, a legsérülékenyebbek megsegítését célzó projektek által. A tagságon belüli elégedetlenség sok esetben radikalizálódáshoz és szervezetek szétszakadásához vezet.
Már most érzékelhetőek bizonyos jelek, amelyek egyik vagy másik forgatókönyv irányba visznek minket. Hogy melyik valósul meg, illetve megvalósul e bármelyik, az pedig rajtunk is múlik…
A tanulmány rövidített angol nyelvű változata a csatolmányban olvasható, a teljes tanulmány pedig megrendelhető az ETUI weboldalán.
