2012. január 1-15.

2012. január 13.

Leépítés a közszférában

Perre vitte tavaly júliusi elbocsátását egy, a tömeges közigazgatási leépítésben érintett, korábban a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozó tisztviselő: a héten azonban a munkaügyi bíróság jogerősen is a magyar államnak adott igazat. (Népszava, Népszabadság)

Egyre durvuló hatalmi harcok a közmédiában

Kérdéses, hogy a Magyar Távirati Iroda ki tudja-e fizetni a januári béreket 180 dolgozójának, miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2012-es költségvetésében a tavalyi 2,5 milliárdról 1,3-ra csökkentették a távirati iroda idei büdzséjét. (Népszabadság)

Orbán Viktor: Engedünk, ha az érvek meggyőzőek

Lelepleződött az európai baloldal Magyarországgal szembeni legújabb lejárató kampánya. Bebizonyosodott: az Európai Bizottság észrevételei köszönő viszonyban sincsenek azzal a rágalomcunamival, amellyel a nemzetközi sajtót telekürtölték – írta tegnap az uniós parlament magyar néppárti képviselőcsoportja, miután az állampolgári jogi bizottságban a magyar demokráciáról volt szó. (Magyar Hírlap)

Az államadósság csapdájában

Minden elhangzott már az államadósság kérdésével kapcsolatban – és annak az ellenkezője is. A kormány határozottan állítja, hogy az államadósság csökkent, a minisztérium honlapján az adósságmérő jelenleg is GDP-arányosan 76,1 százalékot mutat. (Magyar Nemzet)

Kohéziós kockázatok

Veszélyben van az összes olyan beruházás, amelyben az önkormányzat vagy az állam részt vesz, ugyanis tipikusan ezeket finanszírozzák az Európai Unió kohéziós alapjából, amelyet zárulhatnak, ha a magyar kormány nem képes olyan intézkedéseket hozni, amelyekkel tartósan biztosítható a három százalék alatti államháztartási hiány. Szennyvíztisztítók, hulladékkezelők, utak építése, fejlesztése maradhat így el, Magyarország pedig több mint 2000 milliárd forintot bukhat így el. (Népszava)

Orbán: Könnyű rémhíreket terjeszteni

Az új magyar jegybanktörvénnyel kapcsolatban megfogalmazott uniós jogi érvek között vannak olyanok, amelyekkel egyetért a magyar kormány, és nem látja akadályát azok elfogadásának, de vannak köztük olyanok is, amelyekben messze vannak az álláspontok – mondta a miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. (MNO, Népszabadság)

Dupla elnökkel keresne új utat az LMP

Ha politikai akciókban nem is, pártszervezésben hasonló a demokratikus ellenzéki pártok útja: az MSZP és az LMP egyaránt megújult szervezeti formában futhat neki a tisztújításnak. (Népszava)

2012. január 12.

Orbán tudatosan államcsődre játszik?

Kibicnek semmi sem drága, többek szerint Orbán Viktor arra játszik, hogy csődbe kormányozza az országot, amit ő személy szerint kevésbé talál rossznak, mint a hitelfelvételt, a Nemzetközi Valutaalap tanácsainak a betartását. (Népszava)

Megszámlálták Orbán napjait

Jövőre leállíthatják az uniós transzfereket, mert Magyarország nem tett megfelelő lépéseket a hiánycél fenntartható lefaragása érdekében, – jelentette be tegnap az Európai Bizottság (EB). Az Orbán-kormány hiába ígéri, hogy jövőre 3 százalék alatt lesz az államháztartási hiány, Brüsszel csak a számoknak hisz. (Népszava, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszabadság)

„Nem térünk el a saját céljainktól”

Magyarország elmúlt másfél évben tett erőfeszítései kinyitották a lehetőségek ajtaját, az átszervezések után elérkeztünk alkotmányos rendünk konszolidálásához – mondta tegnap Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem alapító ünnepségén. (Magyar Hírlap)

Egy mondat a zsarnokságról

Székely Tamás a VDSZ elnöke, a Magyar Szolidaritás Mozgalom társelnöke: „Ahol szemrebbenés nélkül vesznek el alapjogokat az alkotmányból, ahol a munkavállaló félve megy be dolgozni, mert bizalomvesztésre hivatkozva bármikor kirúghatják, ahol érdemi egyeztetés nélkül hoznak fontos törvényeket, ahol szakszervezeti vezetőket küldenek el törvénytelenül munkahelyükről… (Népszava)

Még félkész a közmédia átszervezése

A tavalyi év újdonsága volt, hogy gyakorlatilag már egy helyről, az óbudai gyártóbázisról sugározza valamennyi adását a magyar közmédiarendszer. Az egyes híradókat a közös Hírcentrum készíti, tavaly októbertől új műsorok tucatjai láthatók az MTV-n és a Duna Televízióban, eközben pedig több mint nyolcszáz munkavállalónak mondtak búcsút. Ám a hatalmas átalakuláson átment, jelentős állami támogatással gazdálkodó közmédiában a tartalmi eredmények még kevéssé érzékelhetők. (Magyar Hírlap)

Javaslatok a bérmegoldásra

Folytatódott tegnap az egészségügyi dolgozók bérrendezését célzó tárgyalássorozat. A konzultáción Szócska Miklós államtitkár az egészségügyben működő köztestületek, érdekképviseletek és szakmai szervezetek képviselőit fogadta. (Magyar Hírlap)

Egyre jobban fogy a SZÉP Kártya

Eddig hozzávetőlegesen kétezer munkáltató döntött úgy, hogy OTP SZÉP kártyát biztosít dolgozóinak. Az OTP Pénztárszolgáltató vezetőinek várakozásai szerint a meleg-étkezési alszámla lesz a legnépszerűbb elem. (Világgazdaság)

Komoly változás előtt az LMP

Jelentős fordulatot hozhat a Lehet Más a Politika életében a párt január végi kongresszusa – tudta meg a Népszabadság. Forrásaink szerint a tanácskozáson döntés születhet a demokratikus ellenzéki pártok közötti együttműködésben való részvétel mikéntjéről (s mint így, az MSZP-vel való bármilyen mélységű összefogásról), s napirendre kerülhet a párt szervezeti struktúrájának gyökeres átalakítása.

2012. január 11.

Tüntessünk együtt a függetlenségért, a hazugságok ellen!

Békemenetet szerveznek január 21-re, jövő szombaton 16 órára a Hősök teréről indulva az Országházig azok a magyar demokraták, akik hisznek a polgári demokráciában és a nemzet függetlenségében. Felhívásukban az aláírók kifejezik, „saját akaratunkból választottunk magunknak kormányt, amelytől hazánk felvirágoztatását várjuk”. (Magyar Hírlap)

Kajajegy

Nicolas Sarkozy francia elnök levelet írt Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek. A levélből megállapíthatjuk, hogy a világ dolgai rendben mennek, a problémák megoldva, már csak egy kérdés van hátra: a magyarországi étkezési jegyek ügye. Most a magyar kajajegyeken áll vagy bukik minden. Minden egyéb kipipálva. (Magyar Hírlap)

Bajnai: ez egy húsdaráló

Nem mániája az ország vezetése, és nincs ambíciója, miszerint neki kellene az országos elégedetlenség élére állnia, azaz nem miniszterelnöknek jelentkezett be – fogalmazott az ATV-nek adott interjúban Bajnai Gordon. A volt kormányfő kifejtette, a Fidesz az ország összes tartalékát felélte, és ha nincs radikális kormányzati fordulat, akkor elvesznek a jövő évtizedei. (Népszava, MNO)

Ez volna ízig-vérig európai?

Egy éve lépett életbe a médiatörvény, de máig vita tárgya: valóban „ízig-vérig európai jogszabály-e”, ahogy a kormány állítja. A Közép-európai Egyetem médiaközpontja húsz országból felkért szakértők segítségével elemezte, hogy a magyar médiatörvény mennyiben felel meg az uniós normáknak. (Népszabadság)

Ismét tárgyalnak az egészségügyi béremelésről

Ma folytatódnak az egészségügyi dolgozók bérrendezését célzó egyeztetések az egészségügyi államtitkárságon. A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) veszprémi és pécsi alapszervezete felhívta a figyelmet: a szakmának a megjelölt követeléseket a szükséges minimumfeltételnek kell tekintenie, nem alku tárgyaként. Bélteczki János, a MOSZ elnöke az új katasztrófa-egészségügyi szabályozás módosításáról is tárgyalna. (Népszava, MNO)

Bárkit harcba hívhatnak

Ellenzi a fegyver nélküli katonai szolgálat intézményét a rendszerváltás előtt állami üldözésben részesült, keresztény Bokor Közösség, mivel az erőszakszervezetekben való bármilyen részvételt ellentétesnek tart vallási felfogásával. A január 1-jével életbe lépett alaptörvény megszüntette a polgári szolgálat lehetőségét, azonban a honvédelmi törvény tágan értelmezhető gumiszabályai alapján bárkit fegyveres szolgálatra kötelezhetnek. (Népszava)

2012. január 10.

Orbán minden felelősséget a jegybankra hárít

A kormányfő szerint mostantól minden elmozdulás a forint árfolyamában egyedül a jegybank felkészültségétől, avagy felkészületlenségétől függ. Szakértők szerint félreértés azt hinni, hogy a kormány gazdaságpolitikájának hitelességét az MNB erősíti vagy gyengíti. (Népszabadság)

Nem volt hiány a konkrét kritikákból

“Eddig egyetlen olyan érv sem hangzott el a magyar gazdaságra vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatban – így az új jegybanktörvényt illetően sem -, amely miatt a parlamentnek e törvények közül bármelyiket is módosítania kellene” – mondta az MTI-nek vasárnap Orbán Viktor. (Népszava)

Nagy teher a benzin ára

Rekordszintre emelkedik holnaptól a hazai benzin és gázolajár ára. A Mol ugyanis a forint jelentős gyengülésére és az olajár emelkedésére hivatkozva literenkénti 10 forinttal emeli az üzemanyagok árát. Ilyen jelentős mértékű áremelésre az utóbbi négy évben nem volt példa. Holnaptól egy liter benzin 422 forintba, egy liter gázolaj pedig 444 forintba kerül. Ha az iráni konfliktus nem enyhül, akkor még magasabb lehet az üzemanyag ára. (Népszava)

2012. január 9.

Önmagával is szembe került Orbán

Hatalomra kerülése után a Fidesz-KDNP szinte azonnal minden demokratikus lehetőségét elvette politikai ellenfeleinek arra, hogy az Orbán-kormány döntései ellen fellépjenek. Mindent korlátoztak vagy kriminalizáltak, ami épp a Fidesz legfőbb fegyvere volt az előző kabinetekkel szemben. (Népszava)

Nem állunk meg – Nagy Navarro Balázsnak tervei vannak

Három hétig folytatott éhségsztrájkot a tisztességes közmédiáért Nagy Navarro Balázs tévés szakszervezeti vezető, a tavaly leépített ezer közmédiás dolgozó egyike. Egy hónap elteltével már nemcsak tömegtüntetéseken szónokol, de már mozgalmat, sőt alternatív közmédiát is épít. “Még akik egyébként túlzásnak érezték is az akciónkat, láthatták ezt az erőszakos, primitív hatalomgyakorlást” – mondja. (Népszabadság)

Orbán: A konszolidáció ideje jött el

Nehéz IMF-tárgyalások elé néz a magyar kormány, miután Christine Lagarde, a szervezet vezetője azt mondta: „Nem engedünk, nem kötünk kompromisszumot, de nem is állunk fel az asztaltól.” Lagarde az új jegybanki törvényről kijelentette: reméli, összhangba hozzák azt az EU elvárásaival. Elemzők szerint az új hitelmegállapodás felforgathatja a kabinet gazdaságpolitikáját. (Magyar Hírlap, Népszabadság, Magyar Nemzet)

A problémát Orbán Viktornak hívják

Mélységesen csalódott a magyar kormányban az Egyesült Államok, és egyelőre csak egy szűk körét adta elő a Magyarországgal kapcsolatos aggodalmainak – jelentette ki az ATV-nek adott interjújában az amerikai nagykövet. (Népszava)

Már nácinak is nevezik a kormányt

A határon túli magyaroknak ajánlott állampolgárság hitleri eljárást idéz, a Magyar Hírlap pedig már az „egyre erősödő bírálatokat megfogalmazó” újságok közé tartozik – mások mellett ilyen állítások is nyomtatásba kerültek a hét végén komoly nyugati lapok hasábjain. Ezekhez természetesen a magyar gazdasági és politikai helyzet ismételt kivesézése szolgáltatta az apropót.

Mendrey László:Egy mondat a zsarnokságról

Ma Magyarországon súlyos mentális, morális vészhelyzet (is) van, melynek logikus következménye az a demokrácia deficit, mely gazdasági válsággá konvertálódott…az ország szolgálatára felesküdött politika saját – sokszor partikuláris – érdekeit helyezi előtérbe, mindezt cinikusan, a köz javára végzett jótéteményként feltüntetve. Az elmúlt hetek eseményei jelzik, a társadalom toleranciája véges; illik ezt figyelembe venni, míg nem késő… (Népszava)

Kidobtam Orbán Viktort a kukába

Az ember lánya 20 éves. Másodéves a Budapesti Corvinus Egyetemen. Államilag finanszírozott képzésen tanul. Figyelemmel kíséri a politikát, így tudja jól, hogy újabban megint divat a hátrafelé nyilazás, akarom mondani, a visszamenőleges hatályú törvénykezés, szóval tudja, hogy még őt is kötelezhetik tandíj fizetésére… Polgár Dóra írása a Népszabadság Vélemény rovatában.

2012. január 7.

Először, másodszor: bóvli!

A Fitch Ratings is csatlakozott pénteken a Moody’s és a Standard&Poor’s hitelminősítők véleményéhez, és a magyar adósosztályzatot a befektetésre nem ajánlott (bóvli) kategóriába sorolta. A kormányt – állítólag – meglepte a magyar gazdaságpolitikáról alkotott lesújtó vélemény, a hazai és a nemzetközi elemzőket már kevésbé. (Népszava)

Új alapokon a cafeteria-rendszer

Hamarosan útra kelnek az új béren kívüli juttatások – Széchenyi-pihenőkártya (Szép-kártya), Erzsébet–utalvány –, ám év végéig még használhatók a régiek is. (Magyar Hírlap)

Felmentették Árok Kornélt

Átszervezésre hivatkozva felmentették hivatásos szolgálati jogviszonyából Árok Kornélt, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnökét, a Magyar Szolidaritás Mozgalom társelnökét – ezt maga az érintett közölte. (Népszabadság)

Kis magyar kerekasztal

A kormánynak és a jegybanknak a lehető legszorosabban együtt kell működnie a forintba vetett bizalom megerősítése érdekében – közölte pénteken Orbán Viktor miniszterelnök Simor Andrással, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökével folytatott megbeszélését követően. Hozzátette: gyors megállapodás az érdekünk a Nemzetközi Valutaalappal. (Magyar Hírlap)

Schmitt Pál reszkethet

Élesbe fordult a Milla (Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért csoport) alternatív köztársasági elnököt kereső akciója: a szervezet honlapján megjelent az elnökválasztási kampány felhívása. Első körben bárki jelentkezhet egy saját készítésű videóval, az önjelöltek közül azonban csak heten léphetnek tovább a kampány második fordulójába. Az alternatív államfőt március 15-én iktatják majd be hivatalába a Szabad sajtó úton tartandó ceremónián. (Népszabadság)

2012. január 6.

Nem kezeli, okozza a gondokat Orbán

A legjobb az lenne, ha a kormány teljesítené az IMF és az európai intézmények elvárásait – kivétel nélkül ez a véleménye a Népszava által megkérdezett szakértőknek. Ez azonban egyben politikai vereséget is jelentene Orbán Viktornak és a Fidesznek, vagyis nem vehető biztosra a feltételek elfogadása.

Nagyon csalódottak vagyunk – interjú az amerikai nagykövettel

Jó kapcsolatai ellenére sem tudta megértetni a magyar kormánnyal az amerikai aggodalmakat Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Hillary Clinton külügyminiszter december végi levelére és az abban felvetett aggodalmakra sem válaszolt még a magyar kormány. A diplomata azonban még mindig bízik benne, hogy az Orbán-kabinet belátja: a demokrácia nem csak választásokat jelent, a jogállamot és annak intézményeit még egy kétharmados többségnek is tiszteletben kell tartania. (Népszabadság)

Utolsó percig titkolják a tandíjakat

Elfogadta a kormány az idei évre vonatkozó felsőoktatási felvételi keretszámokat – közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. Míg 2010-ben 56 ezer, tavaly pedig 53 ezer államilag támogatott új hallgató volt, idén szeptembertől már csak 33 927 felvételizőt vesznek fel úgy a felsőoktatásba, hogy tanulmányaikért nem kell fizetniük. (Népszava, Magyar Hírlap)

Hosszú távú bérmegoldást keresnek

Első körben 30,6 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi dolgozók bérrendezésére, ezen felül további tízmilliárd remélhető a hatékonyságnövelő intézkedésektől – közölte az egészségügyi államtitkár. Szócska Miklós hangsúlyozta, az orvosokra és a szakdolgozókra egyaránt vonatkozó, „hosszú távú és fenntartható” bérmegoldásokat keresnek. (Magyar Hírlap)

Áll a bál az Operánál történtek miatt

Írásban kezdeményezték a szocialisták a rendészeti bizottság rendkívüli ülésének összehívását, hogy a testület kivizsgálhassa az Operánál tartott hétfői tüntetésen történteket – jelentette be tegnap Harangozó Tamás. A testület MSZP-s tagja kijelentette, csak a szerencsén és a tömeg kiállásán múlt, hogy a demonstráción, amelyet szélsőségesek zavartak meg, senki nem sérült meg. (Népszava)

Nem kérnek a diktatúra kegyelméből

Sem az LMP-s politikusok, sem a szocialisták, sem a Demokratikus Koalíció képviselői nem kérnek abból a közkegyelemből, amelyről tegnap a kormányszóvivő számolt be. Az LMP-s Szilágyi Péter a Népszavának kijelentette, a kormány azért nem szeretné, hogy a december 23-án az Országháznál tüntetőket bíróság elé állítsák, mert akkor kiderülne: abszurdak az ellenük felhozott vádak, a kabinet pedig még nevetségesebbé válna. (Népszabadság)

TASZ a közkegyelemről: A józan ész szikrája

Jogvédő szervezetek szerint a tavaly december 23-án az LMP által szervezett demonstráció résztvevői nem követtek el bűncselekményt, ezért esetükben nem a közkegyelem módszerét kell alkalmazni, hanem bűncselekmény hiányában kellene megszüntetni az ellenük indult eljárásokat. (Népszabadság)

Perelnék a kasszákat

Hűtlen kezelés miatt büntetőfeljelentést tesz a magánnyugdíjpénztárak ellen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) – jelentette be a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott. Selmeczi Gabriella szerint már most látni, hogy “jelentős kár van”. A Stabilitás Pénztárszövetségnél egyelőre nem értik a vádakat, hiszen több vizsgálat ennek ellenkezőjét állapította meg. Egyelőre nem reagáltak a fenyegetésre, mert az egész ügyről csak a sajtóból értesültek. (Népszava)

2012

A politikai elemzőknek különös felelősségük van abban, hogy a közéleti vitákat racionális keretek között tartsák. Heves indulatok helyett 2012-ben a józan tervezésre kell helyezni a hangsúlyt. Kétségtelen, hogy a határozott nemzeti érdekérvényesítés Magyarország számára fontos szempont a jelenlegi nemzetközi politikai erőtérre való tekintettel, a válság sikeres megoldása azonban egyensúlyra törekvést követel a társadalom valamennyi alrendszerében. (MNO)

LMP: vonja vissza a zöldek EP-frakciója a Magyarország ellen kezdeményezett eljárást!

Az LMP arra kéri a zöldek európai parlamenti (EP) frakcióját, vonja vissza azt a kezdeményezését, hogy az EU indítson eljárást Magyarország ellen a közösség alapvető értékeinek megsértése miatt. (Népszabadság)

2012. január 5.

Tegnap elbukott a forint

A magyar fizetőeszköz eddig nem látott mélységekbe zuhant szerdán: még soha nem fizettek 321 forintot az európai közös valuta egy egységéért. Ugyancsak rekordot ért el, az államadósság kockázati felár, ami az előző napi 650 pontról 710-re kúszott fel. Az elemzők nem számítanak arra, hogy a forint belátható időn belül visszaerősödik. (Népszava, Népszabadság, Magyar Hírlap)

Minél gyorsabban meg akarunk állapodni az IMF-fel

A kormány tisztában van a helyzet komolyságával és azzal, hogy mi a tétje az IMF-tárgyalásoknak – mondta Fellegi Tamás csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón. A tárca nélküli miniszter kifejtette, a kormány határozott szándéka, hogy minél gyorsabb megállapodást érjen el. (MNO)

Hoffmann ismét csúsztatott

A felsőoktatásba idén felvételt nyerők mintegy kétharmada – nem is akármilyen mértékű – tandíjat fog fizetni. Az Orbán-kormány ugyanis drasztikusan csökkenti az állami ösztöndíjban részesülők létszámát, de ha valakinek jut is támogatás, abban sem lesz sok köszönet. Az önköltséges képzések ára kiszoríthatja a felsőoktatásból a jó képességű, ám szerényebb anyagi körülmények között élő fiatalokat. (Népszava)

Nem csitul a felháborodás

Továbbra is kiemelt téma az amerikai és az európai sajtóban a hétfői, Operaház előtti több tízezres kormányellenes tüntetés. A Financial Times szerdai cikke szerint a magyar kormány “robusztus módon védelmére kelt” az új alaptörvénynek, amelyet a bírálók a demokrácia elleni támadásnak neveztek. (Népszava)

Végre egy jó hír, főleg a férfiaknak

Folytatódott a foglalkoztatottak számának előző év azonos időszakához viszonyított dinamikus emelkedése a 2011. szeptember–novemberi időszakban is – áll a KSH friss közleményében. A 15-74 év közötti foglalkoztatottak száma jelentősen, 42 ezer fővel emelkedett az egy évvel ezelőtti 3 millió 828 ezerről 3 millió 870 ezer főre, így a foglalkoztatási ráta 50,4 százalékra nőtt. A 15-64 évesek körében a foglalkoztatottak száma az egy évvel ezelőtti 3 millió 796 ezerről 3 millió 835 ezerre, 38 ezer fővel bővült, 56,7 százalékra emelve a foglalkoztatási rátát. (MNO)

A több tíz milliárdos játszma

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentéstervezete szerint miközben a pénztártagok egyéni számláján veszteséget írtak jóvá, addig saját maguknak jutalmakat osztottak egyes magánnyugdíjpénztárak. (Magyar Nemzet)

2012. január 4.

Kikényszeríthetik a betegellátást is

Magánszemélyeket, szerződéssel bíró orvosokat és szakdolgozókat kötelezhet a munkára az Orbán-kormány, miután a vízközmű törvényhez a zárószavazás előtt benyújtott módosítóval, valamint a jogszabály végrehajtó rendeletével gyakorlatilag minden munkavállalói joguktól megfosztotta őket. (Népszava) Dr. Kökény Mihály, volt egészségügyi miniszter kapcsolódó írása a Véleménye rovatban: Méz és korbács

Összefogás nélkül Orbán marad?

Ha a Fidesz nem dönt másként, itt 2014 előtt nem lesz parlamenti választás, és erre kell nekünk is készülnünk. De ha nincs összefogás, marad a jelenlegi hatalom – nyilatkozta a Népszabadságnak az ellenzéki kerekasztal létrehozását kezdeményező Székely Tamás, aki a vegyipari szakszervezeti szövetség elnöke, a Magyar Szolidaritás Mozgalom társelnöke.

Állami forrás bérkompenzációra

Azok a vállalkozások, amelyek a béremelés 5 százaléknyi saját részét sem tudják kigazdálkodni, ennek érdekében költségvetési forrásokra pályázhatnak, amelyre 20 milliárdos keret áll rendelkezésre. (Világgazdaság)

Köztársaságot, munkát, kenyeret, ingyen sört, Klubrádiót!

Tarka demonstrációval követelte a köztársaság visszaállítását a kibővített Gyorskocsi utcai koalíció, ám ehhez pár elszánt radikálisnak is volt néhány szava. Élményeink sok rigmussal, rengeteg zárójeles megjegyzéssel és egy elképesztően hosszú listával. (MNO)

Szijjártó: Demokrácia van az országban

Ellentétesen ítélik meg a hétfőn történtek jelentőségét az ellenzéki pártok és a kormányoldal. Az ellenzék nehezményezi, hogy a rendőrök nem fékezték meg az Operánál a szélsőjobbos tüntetőket, Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője viszont azt hangsúlyozta, hogy mindenki élhetett demokratikus jogaival. (Magyar Hírlap)

“A közmédia én vagyok”

Lemondott Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója – a “hírgyár” sokadik szakmai baklövése után. Most az Operaház előtti tüntetésről tudósítottak féloldalasan. Az MTVA 77 milliárdot mozgat úgy, hogy erről senkinek nem kell érdemben számot adnia, legfeljebb Orbán Viktor kinevezettjének. Így alakul a közmédium tartalomszolgáltatása is: ki lehet takarni 20 ezer embert, és erről senkinek nem kell számot adni. (Népszava, Népszabadság)

Az állam hűségszerződést íratna alá szeptembertől a hallgatókkal

A magyar állam a Népszabadság birtokában lévő előterjesztés szerint már ez év szeptemberétől bevezetné az úgynevezett hallgatói szerződést, amely több szempontból is újdonság. Az eddigi hallgatói jogviszony ugyanis a tanuló és az intézmény között jött létre, e mellé társul az új szerződés, amely a hallgató és az állam viszonyát szabályozza a képzési költségek viselésére vonatkozóan.

Bővíthetik a diákhitel rendszerét

Szerdán dönthet a kormány a diákhitelrendszer bővítéséről. A tervek szerint kötött felhasználású hitel megteremtésével segítenék az állami részösztöndíjas és önköltséges hallgatókat. (Magyar Nemzet)

Ellenzék: együtt és mégis külön

A szocialisták minden demokratikus erővel együtt akarnak működni, hiszen az MSZP az Orbán-rezsim mielőbbi megbuktatásában érdekelt – nyilatkozta a Népszavának Szanyi Tibor. Az MSZP elnökségi tagja szerint a hétfői tüntetés fordulópontot jelent, mert a korábbiaknál jóval többen vettek részt rajta. Hasonlóan nyilatkozott Molnár Csaba, a DK alelnöke, aki szerint az ellenzéki kerekasztal a tél végére létrejön.

A hatalom eszközei: ultimátummal küldenék oltani Árok Kornélt

Válaszút elé állította a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) Árok Kornélt, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnökét: Pécsett vonulós tűzoltóként szolgál, vagy távozik a szervezettől. (Népszabadság)

Kemény mínusz vagy enyhe növekedés? – Magyar gazdaság, 2012

A gazdaságkutatók 2012. évi GDP előrejelzése mínusz 1,5 százaléktól plusz 0,4 százalékig terjed, a kormány 0,5 százalékos, az MNB 0,1 százalékos növekedést vár. (Világgazdaság)

Egyre drágábban finanszírozható a költségvetés

Tegnap rekordszintre kúszott fel Magyarország csődkockázati mutatója (CDS-felár). Ezt úgy számítják ki, hogy a magyar államadósság törlesztésnek leállásának esetére köthető biztosítási felárát pontozzák, és ez most 650 fölé emelkedett. Ilyen magas a kockázatosságunk csak egyszer – 2011. novemberében – volt. (Népszava)

A francia, aki ‘héttörpét’ rajzolt az Orbán-rezsimből

A Le Monde-ot olvassák, de először mindig Plantut nézik a címlapon azok, akik a több mint 330 ezer példányban megjelenő mértékadó párizsi napilapot veszik. Már csak ezért is figyelemre méltó, hogy a neves karikaturista Magyarországot tűzte tollhegyére a Le Monde hétfőn megjelent, keddi keltezésű számában. (Népszabadság)

Fellegi ráérne, de Brüsszeltől nem kapott időpontot

Az Európai Bizottság ragaszkodik ahhoz, hogy őrizzék meg Magyarországon a nemzeti bank függetlenségét –hangsúlyozta kedden a szervezet idei első sajtótájékoztatóján Olivier Bailly szóvivő. Szólt az uniós vezetők és a magyar kormány közötti levélváltásokról is, mint mondta: az év végén elfogadott magyar törvényekkel szemben megfogalmazott brüsszeli aggályokra érkezett magyar válaszokat még vizsgálják. (Népszabadság)

Végtörlesztési mérleg

Négyszázmilliárd forintos kárt okoz a bankoknak a devizahitel-probléma megoldása. Ebből százmilliárd forintot vállal át idén az állam, amit a pénzintézetek leírhatnak a 2012. évi bankadójukból – mondta el Gyuris Dániel, a Magyar Bankszövetség alelnöke tegnapi sajtóértekezletén. (Népszava)

2012. január 3.

Vonják vissza az alaptörvényt!

Az Operától az Oktogonig tartott a tömeg, amely azért gyűlt össze, hogy a január elsejével hatályba lépett fideszes alkotmány ellen tiltakozzon, miközben az állami vezetők éppen a hatályba lépést ünnepelték az Operaházban. Köztársaság, Alkotmány, Demokrácia – ez a három hívószó vitte az utcára pártszimpátiától függetlenül az összefogás jegyében a fideszes hatalomgyakorlás ellen az embereket. (Népszava, Képgaléria, Népszabadság, NolTv, Magyar Hírlap, MNO)

Éhségsztrájkkal köszönti az új alkotmányt egy pedagógus

Három héten át éhezéssel tiltakozik egy barcsi pedagógus a kormány demokráciát korlátozó lépései miatt. A háromgyermekes tanár nem bízik abban, hogy a politikai vezetésre bármi hatással bírna demonstrációja. (Népszabadság)

Nagy Navarróék erőt gyűjtenek, váltásban tiltakoznak tovább

2012-be is átgördült a tisztességes közmédiáért indított tüntetéssorozat. Hétfőn 25. napja folytatnak éhségsztrájkot tévések és civil aktivisták a tisztességes közmédiáért, a hírmanipulációk ellen. (Népszabadság)

Csak az Orbán-kormánynak jó az új bérezési rendszer

A Fidesz-kormányon kívül valamennyi érintett rosszul jár az új bérezési rendszerrel – állítják a szakértők. A keresetek terhei ugyanis idén jelentős mértékben megnövekednek, miközben az alacsony jövedelmű dolgozók nettó bevétele nem lesz nagyobb. (Népszava)

A társadalmi jogfosztás éve – 2011

Az alapjogok szűkítésével kezdte, és gyakorlatilag a mindennapi élet összes területére kiterjesztette új szabályait a Fidesz. Az igazságszolgáltatást éppúgy a maga képre formálta, mint az önkormányzati rendszert és a választási szabályokat. 2011 a társadalmi jogfosztás éve volt. (Népszava)

Építkezni akartak a szocialisták, de összedőlt a ház

A szocialisták építkezni akartak 2011-ben, aminek az lett a vége, hogy a párt széthullott – komoly belső viták végén. Az MSZP annak ellenére sem tudott komoly belpolitikai eredményeket felmutatni, hogy mindvégig befolyásolta a külföldi közvélemény hazánkról alkotott képét – írja a Magyar Nemzet.

Elszállhat a hitelünk

Egyre gyakrabban felmerül annak a veszélye, hogy a renitens Magyarország ellen valamilyen szankciót alkalmaz majd az Európai Unió. A szavazati jog megvonása, vagy a kizárás pillanatnyilag nem reális, azonban az nem kizárt, hogy az uniós szabályokat rendre megsértő Magyarországgal nem folytatnak hiteltárgyalásokat – a Nemzetközi Valutaalappal karöltve. (Népszava)

Magyar államcsődöt jósolnak Svájcban

Mivel Magyarországnak jelentős devizafinanszírozási igénye jelentkezik az idén, kiszolgáltatott a tőke hirtelen leállására és kivonulására. Ha így lesz, aligha kerülhető el az államcsőd – figyelmeztet rá a svájci UBS bank elemzőcsapata. Arra is intenek: a feltörekvő országok közül hazánknak a legnagyobb az államadóssága. Mellár Tamás közgazdász szerint az államcsődnek nincs reális esélye, ám a fizetőképesség fenntartásához elengedhetetlen az IMF-es hitelkeret. (Magyar Hírlap)

Pálcát törtek az uniós valuta fölött

Nagy valószínűséggel véget ér az euró diadalmenete, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) 2012-re szóló globális előrejelzésében rámutat: az eurózóna nagy valószínűséggel –kilencvenkilenc százalék eséllyel – tíz éven belül szétesik, és már az idén megkezdődik az övezet széthullása. Az euróövezeti GDP-érték visszaesésének mértéke – az euróválság kezelési módjától függően – 0,6 és két százalék között lehet az idén. (Magyar Hírlap)

2011. január 2.

Már a bukás utánra kell készülni

Szakértői kormány válthatja fel az Orbán-kabinetet, amely Árok Kornél szerint nem él, hanem visszaél a választóktól kapott felhatalmazásával. Már csak az a kérdés, ez mikor történik meg – teszi hozzá a Szolidaritás mozgalom társelnöke, aki úgy véli, arra kell készülni, mi lesz a Fidesz bukása után. Árok fontos szerepet jósol a körvonalazódó ellenzéki kerekasztalnak, és több ezer emberre számít ma az Operaház előtti tüntetésen. (Népszava)

A demokrácia helyreállítása a feladat

Az Operaház elé várnak mindenkit este 6 órára a mai demonstráció szervezői, akiknek “nem tetszik a rendszer”. Miközben bent az épületben az Orbán-kormány és a kitüntetett meghívottak az új alaptörvény január elsejei hatályba lépését ünnepelik zárt körben, kint azok tüntetnek majd, akik nem értenek egyet az egypárti alkotmánnyal. (Népszava)

Munkában a Tiszta Kezek

Több ezren gyűltek össze szombat este a Kossuth téren a közmédia székháza előtt éhségsztrájkolók felhívására, hogy kiálljanak a demokráciáért, a köztársaságért és a sajtószabadságért. A Szilveszteri Kiáltványhoz csatlakozók nemet mondtak a tekintélyuralmi döntésekre, a jogállamiság gyengítésére és megalapították a Tiszta Kezek Mozgalmat, amely a szabadság megőrzése érdekében alulról, újra felépíti a demokráciát, ha felülről, a hatalom megpróbálja lebontani azt. (Népszava, Népszabadság, MNO)

Új esztendő, új alkotmány

Korábban soha nem fordult elő, hogy egy év alatt kétszáznál több jogszabályt szavazzon meg a parlament, 2011-ben azonban 213 törvényt fogadtak el a képviselők a Házban, 98 ülésnapon. Számos fontos jogszabály, köztük a tavaly áprilisban elfogadott új alaptörvény is életbe lépett az év első napján. Alkotmányunk egyebek mellett hitet tesz a nemzeti egység mellett, fogantatástól kezdve védi a magzat életét, kimondja, hogy az ország neve Magyarország, és deklarálja a határon túli magyarok sorsáért érzett felelősséget. Fontos változás többek között, hogy állami fenntartásba, illetve tulajdonba kerültek a megyei oktatási és egészségügyi intézmények, átalakul a bírói rendszer, a legfőbb ügyész kiválaszthatja, mely bíróságon emel vádat, az eddigi csaknem négyszáz helyett pedig az állam egyelőre csak tizennégy egyházat ismer el. Megszűnt a rokkantsági nyugdíj, és hatályos az új nemzetiségi törvény is. Változásokat hozott 2012 a gazdaságban is: csak kétharmados többséggel lehet változtatni az egykulcsos adórendszeren, sarkalatos törvény védi a nemzeti vagyont, új, keretjellegű közbeszerzési törvény lép életbe, huszonötről huszonhét százalékra emelkedik az áfa, ezzel nő a benzin ára, és emelkednek az útdíjak. A számvevőszéki törvény értelmében már börtönnel is büntethetik az ÁSZ munkájának akadályozását. (Magyar Hírlap, Népszabadság)

Adóemeléssel köszöntött be az új év

Döntő részt adóemelést hoz az idei év a háztartások és a vállalkozások számára. A többi között 27 százalékra emelkedik az áfakulcs, megszűnik az adójóváírás, a munkavállalói egészségbiztosítási járulék egy százalékkal nő. Az evások fizetési kötelezettsége pedig az eddigi harminc százalékról 37 százalékra ugrik fel. (Magyar Hírlap, MNO)

A gazdasági horror éve lesz 2012

Semmi jót ne várjunk az új évtől, minden szakértő úgy véli, hogy 2012 rosszabb lesz mint az idei, s abban reménykednek, valahogy csak túléli az ország. Már a jövő évi büdzsé tervezésekor nagyon sok volt a bizonytalanságot, ami jövőre újabb és

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a