2011. november 1-15.

2011. november 15.

Egyre jobban mélyül a forintválság

A viszonylag pozitív nemzetközi befektetői hangulat ellenére tegnap lejtőre került a forint. A Magyar Hírlapnak nyilatkozó szakértők szerint az értékvesztés Magyarország romló gazdasági-pénzügyi kilátásaival ma­gyarázható. Eközben a kormány több képviselője is azt hangsúlyozta, hogy hazánknak nincs szüksége új IMF-hitelre, mivel képesek vagyunk magunkat a pénzpiacokról finanszírozni. (Világgazdaság)

Most nem akartak alkotmányt sérteni?

Alkotmányosan aggályos lett volna, ha tegnap elfogadják, ezért a kormánytöbbség inkább elhalasztotta a megyei és fővárosi önkormányzati vagyon államosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazását a parlamentben. Még nem hirdették ki ugyanis azt a múlt héten elfogadott alkotmánymódosítást, melynek értelmében az állam többé nem tiszteli az önkormányzati vagyont. (Népszava, Népszabadság)

Riportereket rúgnak ki a közmédiából

A közmédiumoknál hétfőn megkezdték az újabb elbocsátásokat. Most 404 embert bocsátanak el. A kirúgottak között van többek között Bombera Krisztina, Teszári Nóra, M. Kiss Csaba és Várkonyi Attila. (Népszabadság)

Pokorninak a lojalitás fontosabb

Befeküdt Orbán Viktor akaratának Pokorni Zoltán, így a Fidesz alelnöke és frakciótársai – Pokorni szavaival: a kormányfő iránti lojalitásból – vitára alkalmasnak találták a köznevelési törvényjavaslatot. Ennek ellenére a volt oktatási miniszter sokadszor is bírálta a Hoffmann Rózsa nevével jelzett indítványt, amelyről ma tárgyal a Ház. (Népszava, Magyar Hírlap)
Ugyanakkor előreláthatóan mintegy 50-70 módosító javaslatot adhat be a Fidesz parlamenti frakciója a nemzeti köznevelési törvénytervezethez a parlamenti vita során – jelentette be Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási tudományos és kutatási bizottságának elnöke, a Fidesz alelnöke kedden az m1 Ma reggel című műsorában. (Népszava, MNO)

Se segély, se munka

Munka nélküli drávapiski lakosok átjelentkeznek Siklósnagyfaluba, mert az ottani polgármester hajlandó őket 30 napig egyetlen fillér fizetség nélkül dolgoztatni (hisz pénz ott sincs), hogy ennek köszönhetően jogosultak legyenek a havi 28 500 forintos „foglalkoztatást helyettesítő támogatásra”. (Népszabadság)

Hatezermilliárd forint támogatás az ablakban

Hazánk 2007 és 2010 között az átlag alatt teljesített az uniós pénzek lekötésében és kifizetésében az új tagállamok tízes csoportjában. A következő négy évben évente átlagosan 1500 milliárd forintot kellene ahhoz lehívnunk, hogy kimerítsük a rendelkezésünkre álló keretet.(Magyar Hírlap)

2011. november 14.

Odacsap a vállalkozóknak a Fidesz

A megyei önkormányzati vagyon és a megyei fenntartású intézmények államosításáról, az alkotmánybírósági törvény elfogadásáról és az utcán élők büntetéséről dönt ma az Országgyűlés. Emellett véglegessé válhat, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció csak fél év múlva alakíthat parlamenti frakciót. Az már délelőtt eldőlt, hogy ugyan kedvezőtlen feltételekkel, de jövőre még marad az eva. (Népszava)

Nincs gát a szakszervezetek előtt

„A munka törvénykönyvének tervezetében történt változások a lényeget, a rugalmas foglalkoztatás lehetővé tételét alig érintették” – mondta Magyar Hírlapnak Czomba Sándor, a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Szerinte az egyébként nagy felzúdulást kiváltó első tervezet is vállalható volt, és közölte, ahogy új munka törvénykönyvére, úgy a valódi érdekképviseletet ellátó szakszervezetekre is szükség van.

Munka törvénykönyve – szakszervezetekkel egyeztet Lázár

Az új munka törvénykönyvének tervezetével kapcsolatban aggályokat megfogalmazó szakszervezetek képviselőivel találkozik a jövő héten Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője – közölte a kormánypárti képviselőcsoport sajtóosztálya pénteken az MTI megkeresésére. (Népszava)

A szabályok megszegésére sem lesz orvos

Látjuk, milyen helyzetben van a gazdaság, nincsenek irreális elvárásaink – nyilatkozta a Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Papp Magor, aki szerint Szócska Miklós egészségügyi államtitkár nem képes kezelni a válsághelyzetet. (Népszabadság)

Nem kell nekik a munka

Több ezren utasították vissza a felkínált közmunkát Debrecenben. Sokan azért nem vállalják, mert feketén többet keresnek. A januártól érvényes szabályok szerint, aki visszautasítja a lehetőséget, az nem jogosult segélyre. (MNO)

Államadósság: túlmutat a politikai felelősségen

Szakértői vélemény szerint lehetnek olyan vonatkozásai a 2002–2010 közötti államadósság-növekedésnek, amelyek túlmutatnak a politikai felelősségen – az erről szóló jelentést hétfőn tárgyalta meg az államadósság növekedése miatti esetleges jogi felelősséget vizsgáló albizottság. (MNO)

2011. november 11.

A Munka Törvénykönyvéhez 4 szakszervezet, 94 módosító javaslatot küldött

Négy szakszervezet 94 pontból álló módosító csomagot küldött az országgyűlési képviselőknek a Munka törvénykönyvéhez kapcsolódóan, mert úgy vélik, hogy a tervezet jelenlegi formájában is rontja a munkavállalók pozícióját, és nem növeli a foglalkoztatottságot. (Népszabadság, Népszava)

Új munka törvénykönyve: az ILO is tiltakozik

A szakszervezetek szerint megdöbbentő az a közöny, amely a munka törvénykönyvének általános vitáját kísérte a parlamentben. De azért még próbálkoznak: négy konföderáció több mint kilencven pontból álló módosító csomagot juttat el a képviselőkhöz. (Népszabadság)

Nem alakítanak pártot a szakszervezetek

Pártot alakítanának a szakszervezetek – írta a Magyar Nemzet csütörtökön. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke kérdésünkre viszont határozottan cáfolta, hogy ilyen szándékokról nyilatkozott volna. (Népszava)

Szócska: Béremelést nem ígérhetek

Hamarosan megkezdődnek az egyeztető tárgyalások a kórházak funkcióváltásáról. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerint az egészségügy átszervezésének feladata túlmutat az önkormányzati tulajdonos lehetőségein, ezért kell államosítani. (Népszabadság)

Orbán nem adja alább

„A magyar kormány az IMF nagylelkűsége helyett a piaci adósságfinanszírozást részesíti előnyben” – jelentette ki Londonban a miniszterelnök. Orbán Viktor nem titkolta: extrém nehéz lesz elérni a jövő évi 1,5 százalékos GDP-növekedést. Az Európai Bizottság tegnapi előrejelzése szerint erre semmi esély, és legfeljebb félszázalékos gazdasági bővülés várható. Brüsszel abban sem hisz, hogy tartósan alacsony lesz az államháztartási deficit, ezért az idei és a jövőre ígért jó eredmények ellenére otthagynak minket a túlzottdeficit-eljárással sújtott országok szégyenpadjában, amelybe még 2004-ben ültették hazánkat. Matolcsy György mindezek ellenére tegnap győzelemről beszélt. (Magyar Hírlap, MNO)

További kiigazításokat vár Brüsszel

Nem tartja fenntarthatónak a deficit hosszú távú csökkentését az Európai Bizottság, ezért újabb intézkedéseket követel az államháztartás helyzetének konszolidáláshoz. Erről tegnap az illetékes biztos levelet küldött hazánknak. A brüsszeli vélemény a forint tegnapi zuhanásában is nagy szerepet játszott. (Világgazdaság)

2011. november 10.

Pokornihoz fordulnak a pedagógusok

Nem menekültek meg a kisiskolák és az ott tanító pedagógusok a köznevelési törvény legutolsó, benyújtott változata szerint sem – ezt állítja Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. (Népszabadság)

Kormányhűség mindenekfelett

Állását, sőt a jogos végkielégítését is elveszítheti az a rendvédelmi dolgozó, aki bármilyen kormányellenesnek minősíthető kijelentést tesz, vagy legalábbis ilyesmivel vádolják meg parancsnokai vagy a belső elhárítás. Az erről szóló szolgálati törvényjavaslatot a szakszervezetek nemcsak alkotmánysértőnek, hanem emberellenesnek is tartják. A köztisztviselőket is érinti a “lojalitás-törvény”, ha nem is ennyire súlyosan. (Népszava)

Munkahelyek teremtése az alapvető cél

Az új munka törvénykönyve akkor szolgálja leginkább a munkavállalók érdekét, ha korszerű és rugalmas szabályozást teremt, amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozások minél nagyobb számban hozzanak létre új munkahelyeket – jelentette ki tegnap expozéjában Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a munka törvénykönyvéről szóló, nyolcórás parlamenti vitában. Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke: Szomorú tény, de a törvény elfogadásával kiszolgáltatottabbá válnak a munkavállalók, az egyéni és a kollektív jogaik terén egyaránt. A jogszabályon keresztül a szocializmust idézve akarják fegyelmezni a dolgozókat. Bár a védett kor intézménye valóban fontos, ezzel nem lehet elfedni más jogok csorbulását. (Magyar Hírlap)

Törvény készül a szófogadásról

Fogadj szót – ezt nemcsak a szülők, hanem hamarosan a törvény is követeli a gyerektől. A családvédelmi törvény tervezetét Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetőjének közreműködésével állították össze a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában, az origo.hu birtokába jutott anyagot a kormány múlt heti ülésén első olvasatban már megtárgyalta. (Népszava)

Újabb takarékossági erőlködés jövőre

A második Orbán-kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy a két és fél százalékos GDP (bruttó hazai termék) arányos hiánycélt Magyarország tartani tudja, de a hibás és következetlen gazdaságpolitika ennek valószínűségét egyre jobban megkérdőjelezi. (Népszava)

Mesterházy: Másfél éve várok erre

Új korszakot akar nyitni a szombati pártkongresszuson az MSZP elnöke. Mesterházy Attila hadat üzen a szekértábor-politikának, és lezártnak tekinti a múltat. Interjú. (Népszabadság)

Mindnyájunk élete megváltozhat

A nemzeti közösség megóvása túlmegy minden szemponton, és ebben a szellemben alkottuk meg az alaptörvényt – mondta el lapunknak Szájer József, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője. Arról is beszélt, hogy eddig sem és továbbra sem fog tartani az alaptörvényt érintő támadásoktól. (MNO)

2011. november 9.

Több tízezer gyerek és több ezer pedagógus menekül meg

Mégsem kell csaknem félszázezer gyereknek másik iskolát választania, és nem kerül több ezer pedagógus utcára – írja a szerdai Magyar Nemzet. A köznevelési törvény parlament elé került változatában már nem szerepel a kis létszámú felső tagozatok megszüntetése, és nem lesznek félórás tanórák és negyedórás tornaórák, s nem rövidül a nyári szünet sem.

Munkabeszüntetés helyett marad az útzár

A sztrájktörvény módosításával –amelynek következményeként a közszolgáltatásokat biztosító cégeknél gyakorlatilag lehetetlenné vált a munkabeszüntetés – a sztrájk lehetőségét elvették az emberektől, s a munkavállalókat kiszorították az utcára – állítják szakszervezeti vezetők. A Liga is ezzel magyarázza, hogy miért nem sztrájkkal, hanem félpályás útlezárásokkal próbál nyomást gyakorolni a döntéshozókra. (Népszabadság)

Jön az ingyentúlóra

A műszakpótlék, a túlóra kifizetése és a területi minimálbér kérdésében is módosító javaslatokat terjeszt be az új Munka törvénykönyvének tervezetéhez az MSZP. Ezeket a szakszervezetek javaslata alapján terjesztik a Ház elé. Mesterházy Attila pártelnök szerint a kormány tervezete alapján az embereknek többet kellene dolgoznia kevesebb pénzért. (Népszava)

Államosítás = munkahely?

Mintegy 8,5 milliárd forintot költene a kormány a Rába Járműipari Holding Nyrt. megvásárlására. A gépgyár államosítását munkahelyteremtéssel indokolja a kormányzat. A céggel tűzoltóautókat és autóbuszokat is gyártatna a Fidesz-kabinet. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő főigazgatója azonban mégis azt hangsúlyozta tegnap a sajtó előtt, hogy az állam nem tervez érdemi módosításokat a társaság tevékenységében. (Népszava)

Pokorni nem titkolja, keserű lesz a pirula

Mai ülésén vitatja meg a kormány a jövő évi másfél százalékos GDP-növekedési prognózis lefelé módosítását – tudta meg a Reuters –, s már csak egy százalékkal kalkulál. Ez szakértői számítások alapján a költségvetés egyenlegét további ötvenmilliárddal ronthatja. Ugyanakkor léteznek ennél lesújtóbb számítások is. (Magyar Hírlap)

2011. november 8.

Rabszolgamunka válthatja az alkalmazotti státuszt

Közmunkásokra cserélhetik a cégek munkavállalóikat. Jövőre a minimálbéres alkalmazottaknak 92 ezer forintot kell fizetni, míg egy közmunkásnak – ha nyolc órában dolgoztatják – csupán 57 ezer forintot. Részmunkaidőben pedig még ezt az összeget arányosan csökkenteni is lehet, sőt, abban az esetben is kevesebb pénz jár, ha a foglalkoztató által megállapított teljesítményt nem hozza a munkás. (Népszava)

A legális foglalkoztatás a fő célkitűzés

Általános vitára alkalmasnak találta az új munka törvénykönyvéről szóló törvényjavaslatot hétfői ülésén az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága. Czomba Sándor a tervezet kapcsán úgy fogalmazott: a lehető legtöbb ember számára kell lehetővé tenni a legális foglalkoztatást. A számvevőszéki és költségvetési bizottságban egyhangú támogatást kapott a végtörlesztés kiterjesztése. (MNO)

Orbán: “A nullához közelít a mozgástér”

Nincs mozgástér a 2012-es büdzsét illetően – Orbán Viktor ezt mondta kormánypárti képviselőknek. A kormány részéről azzal is kalkulálnak, hogy Matolcsy Györggyel Brüsszelben közlik: az NGM által tervezett 1,5 százalékos helyett csak 1 százalékos gazdasági növekedést látnak reálisnak jövőre Magyarországon. (Népszabadság)

Orbán kérése: búcsú az evától

Hiába jelentette be Lázár János, hogy miniszterelnöki kérésre eltörölnék az egyszerűsített vállalkozói adót, a kormánypárti képviselők közül többen is változtatnának a mostani terveken. Végső döntés két hét múlva jöhet, sok cég azonban már most pesszimista. (Világgazdaság)

Tiltakozás a köznevelési törvény ellen: Hálózat a Tanszabadságért

Két nappal azután, hogy az oktatási tárca benyújtotta a sokat vitatott köznevelési törvény tervezetét, oktatási, esélyegyenlőségi szakértők, a területen dolgozó szervezetek képviselői és szülők megalakították a Hálózat a Tanszabadságért nevű társaságot. (Népszabadság)

Átalakul az egészségügy igazgatása

Az első „testet öltése”, részletesebb jogszabályi kibontása az egészségügy átalakítását célzó Semmel­weis-terv egyes operatív elemeinek az a törvénytervezet, amelyet a hét végén nyújtott be a parlamentnek Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. (Magyar Hírlap)

2011. november 7.

Hoffmann Rózsa: A tiltakozóknak csak a hangerejük nagy

Az államtitkár eltökélt: véget ér egy korszak és egy szemlélet„A konzultációk, egyeztetések, tárgyalások és országjáró találkozások során bebizonyosodott, hogy a többség támogatja és helyesli, egy kisebbségben lévő, markáns ellenzőkör viszont alapjaiban utasítja el a változásokat” – fogalmazott a Magyar Hírlapnak adott interjúban Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár.

Kapós lehet jövőre a közmunkás

A cégek egyelőre nem foglalkoztatnak nagy számban közmunkásokat, ám a bérköltségek csökkentése miatt jövőre nagyobb számban élhetnek a lehetőséggel. „Félünk attól, hogy a vállalkozók kreatív módon kívánják költségeiket csökkenteni, és a legegyszerűbben sajnos a munkavállalón lehet spórolni. Ennek azonban racionális korlátai is vannak: csak határozott időre szól, a vállalkozóknak pedig jó esetben hosszú távra van szükségük megbízható munkaerőre” – mondta Pataky Péter. (Világgazdaság)

Emeléssel ámítják a nyugdíjasokat

Miközben hat százalékos visszamenőleges nyugdíjemelésről beszél a kormány, a novemberi korrekciótól valójában csak 0,5 százalékkal emelkedik az alapellátás. Sőt, elképzelhető, hogy ezzel a pótlással idén találkoznak utoljára az idősek, hiszen jövőre új nyugdíjszámítást vezet be a kormány. Kizárólag az infláció mértékének megfelelően növeli az idősek pénzét, emellett figyelmen kívül hagyja az eddig alkalmazott nyugdíjas fogyasztói kosarat. (Népszava)

Parlament előtt a keserű pirulák

Sürgős tárgyalást és mielőbbi elfogadást kért az Országgyűléstől szombaton Navracsics Tibor, mikor több más jogszabálytervezettel együtt a kormány nevében benyújtotta az egészségügyi salátatörvényt. Ebben alakítanák át a betegellátási rendszert, és tennék meg a “szükséges” lépéseket a gyógyszerkasszából való, százmilliárdos forráskivonáshoz. (Népszava)

A Balkánon is téma a médiatörvény

A magyar médiatörvény is éles bírálatokat kapott az 5. alkalommal megrendezett Délkelet-Európai Médiafórumnak (SEEMF). Pedig a belgrádi konferencia programjában nem is szerepelt a jogszabály. Az azonban jól érzékelhető volt, hogy a balkáni újságírókat is megdöbbentette a magyar jogszabály. (Népszava)

Blöff volt a takarékos kormányzás

A Fidesz első számú választási szlogenje a takarékosság, az olcsóbb kormányzás volt. Ezzel magyarázták a minisztériumok átszervezését, átkeresztelését ugyanúgy, mint a kisebb parlament és a hozzá kapcsolódó új választási törvény szükségességét, de az önkormányzati rendszer átszabását is. (Népszava)

Távozhat Papandreu

Lemondhat hivataláról Jeorjiosz Papandreu görög miniszterelnök, mihelyst megalakul az új nemzeti egységkormány – közölték tegnap Athénban. A kormányfő azt követően jelezte, kész lemondani, hogy Antonisz Szamarasz, az Új Demokrácia (ND) nevű ellenzéki párt vezetője sajtóértekezletén úgy foglalt állást: “segítene” megoldani a politikai patthelyzetet, de csak akkor, ha Papandreu távozik. (Népszava)

2011. november 5.

Magasról tesz a kormány a tüntetők követelésére

Országszerte félpályás útlezárással demonstráltak tegnap a szakszervezetek a munkavállalók számára elfogadhatatlan új Munka törvénykönyve ellen. A megmozdulásra Giró-Szász András kormányszóvivő azzal reagált, hogy a kormány nem változtat álláspontján. A Liga Szakszervezetek vezetője szerint ha ez így lesz, akkor november végére vagy december elejére újabb, a tegnapinál sokkal nagyobb forgalomlassító akciót szerveznek. (Népszava, Magyar Nemzet 2. oldal, Népszabadság)

LMP: több pénzt a rendvédelmiseknek!

Az LMP szerint a rendvédelmi dolgozók fizetésének emelésére, közösségi rendőrség létrehozására és az áldozatvédelem javítására lenne szükség rendvédelmi területen, éppen ezért ilyen irányú módosításokat kezdeményezett az ellenzéki párt a 2012-es költségvetésben – mondta el szombati sajtótájékoztatóján Dorosz Dávid. (Népszabadság)

Tucatnyi törvénytervezet szombatra időzítve

Ismét a hét utolsó munkanapján – ezúttal szombaton – nyújtott be a kormány, illetve az illetékes szakminiszter fontos törvényjavaslatokat a parlamentnek. A Fidesz kétharmados törvényhozási többségének egyik “védjegye” lett az utóbbi hónapokban, hogy a hét vége előtt adnak be javaslatokat, sok esetben egyéni indítványként, megkerülve ezzel a szükséges egyeztetéseket. (Népszava)

2011. november 3.

Hajtóvadászat rendőrök ellen

“Hajtóvadászatot” indított egy szélsőjobboldali hírportál azon rendőrök után, akik 2006 őszén részt vettek a tömegoszlatásokban. Csaknem negyven egyenruhás adatait, sokuknak lakcímét, fotóját is közzétették. Van, akinek fejére 100 ezer forintos “vérdíjat” tűztek ki a szélsőségesek. A belügyminiszter mossa kezeit, a rendőrség sem válaszol, milyen álláspontot alakítottak ki az ügyről. (Népszava)

Előadott az MSZP-székházban, és a magyarok feltámadását várja

Félpályás útlezárásokat szervez november 4-ére az országban a Magyar Szolidaritás Mozgalommal karöltve a Liga szakszervezeti konföderáció és a Munkástanácsok. Kónya Pétert ezekről és az MSZP-székházban tett látogatásáról kérdeztük. (MNO, teljes oldalas interjú: Magyar Nemzet 5. oldal)

A bíróságokat is megkaparintják

Szinte egy személyben fogja igazgatni a bírósági szervezetet a januárban létrejövő Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. E tisztségnek nem lesz ellensúlya a bírósági rendszerben, így akár magának az igazságszolgáltatásnak a függetlensége is megkérdőjelezhető lesz. Mindez a kormány bírósági reformjából következik, melyről ma kezd tárgyalni a parlament, s a vitában felszólal a januárban várhatóan távozó főbíró, Baka András is. (Népszava)

Inflációt kapunk a recesszióhoz

A növekedni látszó infláció hatása kétirányú, kedvező és kedvezőtlen is lehet egyszerre. Az állam jó részt jól jár az árak emelkedésével, mivel nő az adóbevétele. Egyedül a bérből és fizetésből élők számára kedvezőtlen egyértelműen az infláció, mivel az árak emelkedése ellopja a bérük reálértékét, amit a rossz egy kulcsos jövedelmi adó, és a számos új sarc egyébként is megcsapol jövőre. (Népszava)

Újabb játék a nyugdíjjal

A nyugdíjak vásárlóértéke tovább távolodik a bérektől – ezt hozza a kormány javaslata, amely szerint csak (a nyilvánvalóan alultervezett) inflációnak megfelelően emelik a nyugdíjakat. Az idősek helyzetét tovább rontja, hogy nem a nyugdíjas fogyasztói kosár, hanem a teljes lakosságra vetített infláció alapján számítanák ki az emelést. (Népszava)

E-recept, szigorítások, praxisalap – újabb változásokra számíthatnak a betegek

Gyakorlatilag mindenkit érint, aki gyógyszert szed, hogy a kormányzat döntése értelmében hamarosan a honatyák elé kerülhet a gyógyszer-támogatási rendszer újabb átalakítása, az ellátórendszer átszervezéséhez nélkülözhetetlen lépéseket, a háziorvosi praxisok piaci cseréjét ösztönző intézkedéscsomag. (Népszabadság)

Decemberig új büdzsét kell írni

Nagyot változott a világ szeptember 30-a óta, amióta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a jövő évi költségvetés tervezetét, ennek ellenére az eredeti változatról zajlott a Parlamentben az általános vita, amely tegnap véget ért. Úgy tűnt, a kormánypárton belüliek is elégedetlenek a jövő évi büdzsével, az ellenzékről nem is beszélve. (Népszava, Magyar Hírlap)

Eldőlt: mégis eltörli az evát a kormány

A kormány végleges döntése szerint meg fog szűnni az egyszerűsített vállalkozói adó, és az is eldőlt a mai kormányülésen, hogy nem vezetik be a közösségi közlekedési adót. Közben megjelent a költségvetést módosító kormánypárti javaslatok első nagyobb hulláma. (Népszabadság)

Forint: közel a legmélyebb pont

A hétvégén a 310-es szintet tesztelte az euró/forint keresztárfolyam, és nemsokára 320 forint is lehet egy euró ára. Az állampapírpiacon szintén rossz a hangulat, a tegnapi diszkontkincstárjegy-aukción gyatra volt az érdeklődés, ma pedig kötvényeket próbál majd értékesíteni az ÁKK. (Világgazdaság)

Békés forgalomlassítás

Forgalomlassító felvonulást tartottak a taxisok Budapesten. A fix tarifa bevezetését követelő demonstráció ügyében a taxis szervezetek sem voltak egységesek. A főváros arra vár, hogy elkészüljön a személyszállításról szóló törvény, enélkül nem szabályozhatják a kérdést. (Népszava, Magyar Hírlap, Népszabadság)

Országjárásba kezd a Fidesz–KDNP

A Magyar Nemzet úgy értesült, december 12-ig országszerte 150-160 olyan rendezvényt tart majd a Fidesz–KDNP, ahol a kormány és a frakció tagjai próbálják megértetni a kabinet és a kormánypártok eddigi intézkedéseit.

A tűzzel játszik Athén

A görög miniszterelnök váratlan bejelentése, hogy népszavazásra írja ki a görög mentőcsomag elfogadását nemcsak a nemzetközi pénzpiacokat rengette meg, hanem a csütörtökön kezdődő G20-as csúcs központi témáját is meghatározta. Cannes-ban szerdán rendkívüli válságtanácskozást tartottak a görög helyzetről. Csütörtökön reggel a G20-as csúcs kezdete előtt Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország vezetői újra összeülnek a rendezés szándékával. (Népszava, MNO, Népszabadság)

Menjenek a görögök

A hálátlan dögök! Ezek a görögök! Európa kiteszi a lelkét, elengedik az adósságuk felét, ezek meg tessék, demokráciát játszanak! Népszavaznának a nyüvesek! Magukról akarnak dönteni, amikor már döntöttek felőlük! … Máté T. Gyula írása a Magyar Hírlap Álláspont rovatában.

2011. november 2.

Megbéníthatják a fővárost a taxisok

Forgalomlassító demonstrációt tartanak ma a fővárosi taxisok délután egy órától, mert állításuk szerint megszakadtak a tárgyalások a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete és a főváros között. A rendőrség által ezer autóra engedélyezett tüntetés 13 órakor a kőbányai Hungexpótól indul, érinti az Erzsébet hidat és a Lánchidat. (Magyar Hírlap, Népszava)

Útlezárásokkal tiltakozó érdekvédők

Pénteken és szombaton mintegy száz helyen tart félpályás útlezárásokat a Liga szakszervezetek az új munka törvénykönyve elleni tiltakozásul. Az akciót támogatja a kormánnyal egyébként lojális Munkástanácsok és a baloldali konföderációk, mint az MSZOSZ és az Autonómok. (Magyar Nemzet 3. oldal)

Még drágább lett az életed

Többe kerül az idei szilveszteri buli, hiszen novembertől drasztikusan drágulnak a szeszes italok, a cigaretta, a gázolaj és a szerencsejátékok is. A nyerőgépek eltűnnek a kocsmákból, a Marlboróért 725 forintot kérnek majd, egy kommersz fél literes likőrért 1500 forintot. Mindez annak az eredménye, hogy az idei költségvetésen tátongó lyukakat jövedéki adóemeléssel is próbálja betömködni a kormány. (Népszava)

Pánikhangulat az eurózónában

Európa Görögország euróövezeti tagságának a végét vizionálja azt követően, hogy az athéni kormányfő bejelentette: népszavazásra bocsátja a múlt héten elfogadott hitelmegállapodást. Egy dolog majdnem biztosra vehető: Papandreu kormánya nem sokáig marad a helyén. (Világgazdaság, Magyar Hírlap)

Harmadolnák jövőre a civilek támogatását

Súlyos anyagi helyzetbe kerülhet a civil szféra, miután a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) állami támogatása az elmúlt években jellemző hétmilliárd forintról idén 3,4 milliárdra apadt, majd a jövő évi költségvetési tervezet szerint 1,3 milliárd forintra csökken – mondta a Magyar Hírlapnak Csizmadia László, az NCA Tanácsának elnöke.

2011. november 1.

Hoffmann: Ne csavarogjanak a gyerekek

Az oktatási államtitkár nem számít arra, hogy a parlamenti vitában koncepcionális változtatások történnének az új köznevelési törvényben. Hoffmann Rózsa az MTI-nek nyilatkozva ismertette: az iskoláknak délután négyig vagy ötig gondoskodniuk kell majd a gyerekek foglalkoztatásáról, köztük a diákok számára kötelezőek is lesznek. Az intézményeknél a fenntartóváltásra 2012 szeptemberétől lesz lehetőség, az állam öt év alatt több száz milliárd forintot fektet a közoktatásba. (Népszabadság)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

A SZEF Oktatási programja

KURZUSOK CÉLCSOPORT KOMPETENCIA KIMENET Alapszint Bizalmik és bizalmi jelöltek Érdeklődjön a közösségi érdekérvényesítés iránt Segítőkész Jó szervezőkészség Következetes Szakmájában elismert Csapatjátékos Képes legyen a saját közösségét megszervezni és demokratikusan működtetni. Ismerje