2011. október 15.
Mégiscsak marad a kétkulcsos szja
Megtartja az Orbán-kormány a két kulcsot a személyi jövedelemadózásban – ez derül ki a 2012-es adószabályokra vonatkozó törvényjavaslatból. Emelkedik több illeték, és az előzetes híreknek megfelelően az általános áfakulcs is. Szinte teljesen átírják a chipsadó szabályait, és szigorítják az étkezési támogatást. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy több tucat jogszabályt átíró salátatörvénnyel alapozná meg a jövő évi költségvetést. (Népszava 5. oldal)
Béremelés, jelentős kompenzációval
Közel a megegyezés a jövő évi minimálbér-emelésről a kormány, a munkaadók és a munkavállalók között, legalábbis a miniszterelnök szerint. Az elképzelés alapján a vállalkozásoknak az emelés négy-öt százalékát kellene csak állniuk. Orbán Viktor jelezte azt is, hogy a jövőben bővülhet az otthonteremtési program kerete. A Nemzetgazdasági Minisztérium pedig közölte, benyújtotta az Országgyűlésnek a jövő évi adóváltozásokat tartalmazó javaslatokat. (Magyar Hírlap 9. oldal)
Bújtatott vagyonadó az Orbán-csomagban, többet kell fizetni ingatlanok után
Még csak óvatosnak sem tekinthető lépést tett a kormány a vagyonadóztatás kiterjesztése felé: a parlamenthez benyújtott adócsomag szerint az eddiginél jóval nagyobb bevételt meríthetnek az önkormányzatok az építményekre, telkekre kivetett adókból. A törvényjavaslat alapján januártól az ingatlan forgalmi értékének három százalékát is beszedhetik (ennél többet azért nem, mert az előterjesztő Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az már „túladóztatásnak” minősülne). (Népszabadság 1-9. oldal)
Ki kell állnia jogaiért a civil társadalomnak
Az okos engedett, amikor az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért október 23-i tüntetését egy órával korábbra, vagyis a Fidesz-nagygyűléssel egyidőbe tették – mondja a szervezők szóvivője. Juhász Péter szerint a fő cél, hogy a társadalom megmozduljon. (Népszava 12. oldal)
Egyéni törődés nélkül nincs felzárkóztatás
A kezdő pedagógusok fizetése húsz, a már hat éve pályán lévőké pedig több mint negyven százalékkal emelkedik 2013-tól. Legkésőbb novemberben parlament elé kerül a köznevelési törvény – jelentette be Hoffmann Rózsa pénteken, miután részt vett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) választmányi ülésén. (Magyar Hírlap 2. oldal)
Zöldfordulat kell a válság ellen
Kritikával illette az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját, az egykulcsos jövedelemadóhoz való ragaszkodást Scheiring Gábor országgyűlési képviselő. Az LMP gazdasági kabinetjének vezetője kiemelte: háromkulcsos szja-t és négy százalékpontos járulékcsökkentést javasolnak. A nagy elosztórendszereket pedig mielőbb át kell alakítani, hatékonyságukat javítani kell, de pénzt már nem lehet elvonni belőlük. Szerinte az LMP 2014-re kormányzati tényező lesz. (Magyar Hírlap 7. oldal)
2011. október 14.
Egyértelmű, mit akar a nép, mégsem hallja a kormány
Tiltakozások sorozatát indítja el az, ha a parlament a kormány által javasolt tartalommal fogadja el a Munka törvénykönyvét – fogalmazott Gúr Nándor. (Népszava 3. oldal)
Adókedvezmény a tartalékosoknak
A tervek szerint tizenhat százalékos személyi jövedelemadója elengedését kapja az a polgár, aki önkéntes tartalékosnak jelentkezik a Magyar Honvédségbe – jelentette be a minap egy háttérbeszélgetésen Hende Csaba honvédelmi miniszter. (Magyar Hírlap 3. oldal)
Orbánt figyelmeztetné az amerikai nagykövet, ha Orbán szakítana rá időt
Az amerikai nagykövet szeretné hivatalosan is kifejezni az Orbán Viktor kormányzásával szemben fennálló washingtoni aggodalmakat, de a magyar miniszterelnök augusztus óta túl elfoglalt ahhoz, hogy találkozzon Eleni Tsakopoulos-Kounalakisszal. Így tudja a Washington Post. Pedig a cikk szerzője szerint Orbán és a nagykövet asszony kapcsolata kifejezetten derűsen kezdődött. (Népszabadság)
Lázár beígért ügyei: a 10+1 mérlege
Tíz plusz egy ügy – ennyit sorolt fel még a tavalyi parlamenti választások előtt Lázár János, amolyan elszámoltatási étlapként. (Népszabadság 4. oldal)
Átszabják az étkezési jegyeket
Egyre inkább hajlik a kormány arra, hogy az eredeti elképzelésekkel szemben ne csak a Széchenyi Pihenőkártyán lehessen 2012. január elsejétől meleg étkezésre szánt cafeteria juttatást adni – értesült a Világgazdaság. Azt azonban még nem tudni, hogy a papír alapú meleg étkezési utalványok kibocsátására ki lesz és ki marad jogosult. (1. és 8. oldal)
2011. október 13.
Elszakadhat a cérna az érdekvédőknél
A megkérdezettek csaknem 70 százaléka elégedetlen az Orbán-kormány eddigi, a munkavállalókat érintő intézkedéseivel, ha pedig népszavazást tartanának az új munka törvénykönyv (Mt.) tervezetéről, akkor a dolgozók 84 százaléka voksolna. A munkavállalók csaknem kétharmada szerint a módosítások inkább a munkaadók érdekeit tartják szem előtt. A felmérés ismeretében a közlekedési ágazat több érdekképviselete ma bejelenti, milyen konkrét lépésekre készülnek. (Népszava)
Ámítás helyett érdemi egyeztetést követelnek Kónyáék
A forgalomlassító demonstrációk ellenére sem enged a kormány: minden tiltakozás dacára sem marad meg a korkedvezményes nyugdíj – tette világossá a kormányszóvivő. A Szolidaritás erre válaszul a társadalom széles rétegeit érintő kérdésekben azonnali egyeztetést követel. (Népszabadság)
Csak a kormány elégedett
Lapzártánkig nem derült ki, az előzetes tervek szerint tárgyalt-e tegnap a kabinet az új munka törvénykönyvének (Mt.) tervezetéről. (Népszava)
Október végéig véleményezhetik a törvénytervezetet
Nyilvánosságra hozták szerdán az új köznevelési törvény tervezetét, amelyet október 25-ig lehet véleményezni, a javaslat 2013 őszét jelöli meg a pedagógus-életpályamodell bevezetésére. (Magyar Nemzet)
Kötelező kamarai tagságot és tagdíjat szánnak a rendőröknek
Egy Belügyminisztériumból kiszivárgott javaslat szerint Magyar Rendészeti Kar felállítását szorgalmazza a tárca, mely a szakszervezetekhez hasonló jogokat kapna, a tagságot pedig kötelezővé tenné a rendvédelmi állomány részére – írja a mainap.hu. (Népszabadság)
2011. október 12.
Megalakult a “gittegylet”
Megalakult tegnap az OÉT-et váltó Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács. A 32 tagú testületnek tagjai a munkavállalói és a munkáltatói oldal képviselői, az egyházak és civil szervezetek, a kormány azonban nem. Orbán Viktor nyitóbeszédében kijelentette: az ország átalakítása nem ért véget, minden korai nyugdíjat fel kell számolni. Szóban visszautasította a megszorításokra épülő politikát. (Népszava)
Az érdekekről új formában egyeztetnek
Európa legversenyképesebb gazdasági környezetét kell 2014-ig kialakítani hazánkban, ezt szolgálja a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács is – mondta Orbán Viktor a szervezet tegnapi alakuló ülésén. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint üdvözlendő a konzultációs fórum megalakulása, de jelenlegi formájában nem alkalmas az üzleti szféra ügyeinek megvitatására. (Magyar Hírlap)
Korábban kezdődik 23.-án a rendszerellenes tüntetés
Ma egyeztet a rendőrséggel az Egymillióan a Sajtószabadságért nevű Facebook-csoport arról, hogyan lehet a lehető legbiztonságosabban megtartani október 23-i demonstrációjukat, a “Nem tetszik a rendszer?!”-t. (Népszava)
Mesterházy nem szeretne térdig vérben gázolni
„Álljon meg a menet” címmel hirdetett az MSZP október 19-re kormányellenes tüntetést, amelyen a „jogbiztonság felszámolása” és a Matolcsy-féle gazdaságpolitika ellen szeretnének tiltakozni. Úgy tudjuk, a párt meghatározó politikusainak múlt pénteki találkozójára nem hívták meg Gyurcsány Ferencet, mivel a vita arról folyt, hogy mi lesz az MSZP-ből való távozása után. Forrásaink szerint még Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Szekeres Imre és Hiller István sem tudja, hogy a bukott kormányfő és köre mikor szándékozik távozni. Mesterházy Attila – aki szintén nem kapott meghívást az említett megbeszélésre – közben úgy nyilatkozott, „ne térdig vérben gázolva” váljanak el. (Magyar Hírlap)
2011. október 11.
Biodíszlet a kormányszínházhoz
Ma tartja alakuló ülését a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT), amelyet a kormány azzal a céllal hozott létre, hogy átvegye a megszüntetett három érdekegyeztető szervezet, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), a Gazdasági és Szociális Tanács, valamint a Gazdasági Érdekegyeztető Fórum (GEF) szerepét. (Népszabadság)
„Igehirdetés lesz, nem párbeszéd”
A szakszervezetek ragaszkodnak a háromoldalú egyeztetéshez, a munkáltatók gazdasági albizottságot kérnek. (Népszabadság)
Sehol sem jó szegénynek lenni
Amikor ennyire mély a gazdasági válság, annak majdhogynem egyenes következménye az intolerancia megjelenése; hogy a szegényeket, a kisebbséghez tartozókat vagy a bevándorlókat bűnbaknak tekintik. De Andor László szerint ez ellen fel kell lépni, vállalni kell a nyilvános vitát, és azokat kell támogatni, akik konstruktív megoldásokkal állnak elő. (Népszava)
2011. október 10.
Magyar Szolidaritás – Honnan jönnek és kik ők?
A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) holnapi alakuló ülésére időzítette első demonstrációját az egyre inkább politikai formációként fellépő Magyar Szolidaritás Mozgalom. (Világgazdaság 2. oldal)
“Gittegylet” lesz valódi egyeztetés helyett
Holnap alakul meg a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács, de az új fórumon – az előzetes tájékoztatás szerint – szóba sem kerül az új Munka törvénykönyvének tervezete. Pedig az egyeztetés időszerű lenne, lapunk ugyanis úgy tudja, már a héten kormány elé kerül a javaslat. Az Mt. ellen a Liga Szakszervezetek készül demonstrációra, az új érdekegyeztető fórum ellen pedig a D-napot szervezők tartanak 24 órás forgalomlassító sztrájkot holnap. (Népszava 3. oldal)
Jogtalannak minősíthetik a bírósági végrehajtást
Azonnal függesszék fel országszerte a mintegy hétszáz önálló bírósági végrehajtó tevékenységét – indítványozta a Fehér Kéményseprők Szövetsége. Szerintük a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara hivatalosan nem bejegyzett szervezet. Az érdekvédők az adóhatósághoz és két minisztériumhoz fordultak. Hogy miként kell értelmezni a Legfelsőbb Bíróság devizahiteles ítéletét, arról két szakemberrel beszélgettünk. (Magyar Hírlap 1. , 8. és 10. oldal)
Marad a védett kor
Szerdán kerülhet a kormány elé az új munka törvénykönyve (Mtk.) szakmai tervezete – legalábbis ez derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) legutóbbi, szeptember 27-én készült, a kormánynak címzett előterjesztéséből. (Magyar Nemzet 1-2. oldal)
Mendrey László: ez bizony óraszámemelés
Rendkívül komoly megszorítások készülődnek és nem kétséges, hogy mindenkit el fog érni ez a hullám az országban – mondta a Népszavának Mendrey László. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke nem csupán a tanárokat érintő rendelkezéseket kifogásolja, szerinte a köznevelési törvény tervezete egyenesen a társadalom érdekeivel megy szembe. (1. és 12. oldal)
Nagyarányú adócsökkentésből nagyarányú adónövelés
Ha eltörli a kormány az adójóváírást és havi 202 000 forint bruttó bér fölött megmarad a félszuperbruttó, még akkor is jól járnak az e határnál többet keresők. Vagyis több marad a zsebükben jövőre, mint az idén. Jól példázza ez a kormány adópolitikáját, ami a gazdagokat támogatja. Ha nem kapnak kompenzációt a szegényebb rétegek, akkor az ő terhük havi 10 ezer forint körüli összeggel is nőhet. (Népszava 5. oldal)
Utódai kezét köti meg a kormány
Egyszerre hozhat stabilitást és túlzott bebetonozottságot a szakértők szerint, ha a fejlesztési tárca eléri, hogy törvényben tiltsák meg a privatizációt. A terv részletei még készülnek, ezekből dőlhet el, mennyire lesznek szigorúak a korlátok. (Világgazdaság 1-2. oldal)
Még idén válthatja a SZÉP-kártya az üdülési csekket
Bíznak a béren kívüli juttatások közvetítésére szolgáló Széchenyi Pihenőkártya sikerében a hazai hitelintézetek. Legalábbis erre utal, hogy már három vezető bank is csatlakozott a programhoz. Az igazi felfutás ugyanakkor jövőre várható. (Világgazdaság 1. és 9. oldal)
2011. október 8.
Szijjártó Péter: Van válaszunk mindenre
Nem tér vissza a többkulcsos jövedelemadó, senki nem fog többet fizetni mint az idén – jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjúban Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. Hozzátette: a korábbi adórendszert le kellett cserélni, mert olyan volt, mint az elmúlt nyolc év: képmutató, hazug és álszent. Elmagyarázta azt is, mi az alapvető különbség a megszorítás és a kiadáscsökkentés között. Szerinte nem igaz, hogy a Fidesz kevéssé figyel a saját táborára, abba pedig nincs beleszólásuk, hogy kiket támogat a kulturális alap, és kiket szerződtet a köztévé. (1. és 4. oldal)
Újra provokál a Fidesz
A Fidesz a jelek szerint nem enged a 23-ból. Október 23-i, az Astoriára szervezett rendezvényét nem teszi át máshová a párt, így veszélybe sodorhatja nemcsak saját táborát, hanem a helyszín közelébe már jóval korábban megszervezett civil rendezvény résztvevőit is. (Népszava 3. oldal)
Államosítás napirenden?
Alapjában véve zsákmányszerzési célokat szolgálnak a kormány államosítási tervei, nincs mögöttük közérdek vagy racionális gazdasági indok -mondta a Népszavának Mihályi Péter, a Pannon Egyetem tanára, aki szerint az újra állami tulajdonba kerülő vállalatokba bele lehet ültetni a kormánypártoknak “kedves” embereket és a “baráti cégeknek” lehet adni a sokmilliós megrendeléseket. (4. oldal)
2011. október 7.
Országos összefogás szerveződik
Magánszemélyek csatlakozását várja a tegnap alakult Magyar Szolidaritás Mozgalom. Konkrét célokat nem jelöltek ki, azokat majd a csatlakozók fogalmazzák meg, de az alapítók szerint társadalmi igény van arra, hogy a demokratikus intézményrendszer lerombolása ellen létrejöjjön egy pártoktól független mozgalom. Ezt bizonyítja, hogy a Facebookon három nap alatt több mint 4000-en támogatták a Szolidaritás nevű csoportot. (Népszava 1. és 12. oldal)
Több munkáért kevesebb bér járhat
Ha Gyurcsány rosszul fésülte a haját, már sztrájkot szervezett a Liga, most a kormány bármit ígérhet, a szakszervezeti vezetők még mindig a tárgyalásban bíznak, vagy bólogatnak – mondta lapunknak egy “elkeseredett” érdekvédő, aki állását féltve csak név nélkül nyilatkozott. Hozzátette, nem értenek egyet az munka törvénykönyv új, átírt tervezetével sem, pedig a nemzetgazdasági minisztérium által módosított javaslat már a jövő héten a kormány elé kerül. (Népszava 12. oldal)
Chipsadó a kávéra is
Alig múlt el egy hónap a népegészségügyi termékadó, közkeletű nevén chipsadó hatálybalépése óta, a kormány máris emelné a mértéket, valamint új termékeket is bevonna az adóköteles termékek közé. (Népszabadság címlap)
2011. október 6
.
Az állam nyeri a pereket
Csak a fővárosban 700-an jelezték, hogy beperelik a munkaadójukat az indoklás nélküli kirúgásuk miatt, országosan pedig nagyjából 1500-an tervezték ugyanezt – mondta a Népszabadságnak Árva János, az MKKSZ elnöke. Ehhez képest végül senki sem kérte a szakszervezet jogi segítségét, sőt országosan mindössze 200–300 között lehet az elindított eljárások száma. Pedig a kormánytisztviselők öt százalékától, mintegy 3200 embertől ilyen úton váltak meg a munkaadók május 31-ig, amíg az Alkotmánybíróság véget nem vetett az indoklás nélküli kirúgásoknak. (4. oldal)
Kormány és szakszervezetek – Egyelőre matt
Közeledett egymáshoz a felek álláspontja az új munka törvénykönyve munkaanyagával kapcsolatban – hangzott el Kara Ákos (Fidesz) győri országgyűlési képviselő és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke sajtóbeszélgetésén Győrben. (Világgazdaság 3. oldal)
Felrázzák az országot a pedagógusok
Járják az országot a közoktatásban érintett szakszervezetek, a szakma szerint ugyanis még tárgyalási alapnak sem fogadható el Hoffmann Rózsa államtitkár koncepciója, s erről szeretnének minél több érintettet tájékoztatni. (Népszava 12. oldal)
Szakkörök és sport lesz délután, nem pedig tanórák
Nem lesznek délutánonként szükségszerűen tanórák és kötelező foglalkozások a tanrendben, az iskola azonban alapesetben délután négyig tart majd – tudta meg a Magyar Nemzet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkárától. (1. és 4. oldal)
Kártya előtt, csekk után
A hét végén megszűnt az üdülési csekk, pontosabban megszűnt annak adókedvezménye, a kiadott utalványokat még továbbra is, az azokon szereplő lejárati határidőig felhasználhatják tulajdonosaik. A nagy ívű karriert befutott és óriási népszerűségnek örvendett csekk helyét immár hivatalosan is átvette tehát elektronikus alapokra helyezett utódja, a Széchenyi Pihenőkártya. (Népszabadság 13. oldal)
Számoltuk éjjel, számoltuk nappal, mégis el…
Váratlanul 300 milliárdos lyukat jelentett az idei költségvetésben a Központi Statisztikai Hivatal Brüsszelnek, vagyis ennyivel hibázta el az Orbán-kormány saját költségvetési előirányzatát. A hiány a tervezettnél magasabb lesz ugyan, de a nyugdíjpénztári vagyonnal ki lehet pótolni. Erre azonban jövőre nem lesz mód, vagyis a 2012-es költségvetést is újra kéne gombolni, még mielőtt a benyújtott tervezetét megvitatná az országgyűlés. (Népszava 1. és 13. oldal)
Felülvizsgálat alatt a magyar bankok
Miközben folyamatosan nő a devizahiteles végtörlesztésben részt vevők aránya, pont e pénzügyi formula miatt vette leminősítési felülvizsgálat alá tegnap a Moody’s Investors Service hitelminősítő a magyarországi bankokat. Eközben a romló befektetői hangulat miatt az euró újra háromszáz forint fölé ugrott. Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára közölte: a kormány nem retten meg a forinthoz képest erős eurótól, bár nem is örül neki. (Magyar Hírlap 9. oldal)
Akár el is vehetik az özvegyi nyugdíjakat
Lesz, akitől elvonhatják, másoknak pedig csökkenthetik jövőre az özvegyi nyugdíját; ami biztos, hogy az ellátást már nem a nyugdíjbiztosítási-, hanem a tervezett nemzeti szociális alapból fizetik, mégpedig jövedelempótló támogatásként. A jövőben bizonyos feltételek alapján bírálják majd el, kinek jár és kinek nem például az özvegyi ellátás. (Népszava 3. oldal)
2011. október 5.
A cégvezetők szerint jövőre alig emelkednek a bérek
A bérszínvonal stagnálásával számol 2012-ben a kis- és középvállalkozások vezetőinek többsége – derül ki a Policy Agenda és az Ipsos felméréséből. A Policy Agenda – Ipsos KKV-konjunktúra index keretében negyedévente vizsgálja a hazai kis- és középvállalkozások cégvezetőinek véleményét egyes aktuális kérdésekben. Ebben a negyedévben a készülő munka törvénykönyve és az új adórendszer kapcsán kérdezték meg a véleményüket. (Népszabadság 2. oldal)
Gittegyletté silányulhat az Ab
Végleg leigázza a kétharmad az Alkotmánybíróságot, amely január 1-től nem ítélkezhet állampolgári beadványokról. A Háznak benyújtott alkotmánybírósági törvényjavaslat arról is rendelkezik, hogy a jelenleg folyamatban lévő 1600 ügy nagy része kukába kerüljön, népszavazási ügyekben pedig nem vizsgálódhasson a testület. Az Ab elnök javaslatai is bekerültek a szövegbe. (Népszava 13. oldal, Népszabadság 8. oldal)
Szűkítik a referendum lehetőségét
A demokratikus hatalomgyakorlás része, hogy az ország sorsát érintő legfontosabb ügyek eldöntésében a polgárok közvetlenül, népszavazás útján is részt vehessenek – olvasható a június óta parlament előtt lévő népszavazás kezdeményezéséről szóló törvényjavaslat előszavában. (Népszava 13. oldal)
Változik az igazságügy és a választójog is
Az igazságszolgáltatás reformját érintő törvénytervezetek október közepén, míg a választójogi törvény koncepciója a hónap végén kerülhet a parlament elé – tudta meg a Magyar Nemzet. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács helyébe lépő Országos Bírói Hivatal vezetőjét pedig november végén vagy december elején meg is választhatja az Országgyűlés. A posztra Áder Jánost is az esélyesek között emlegetik. Kövér László házelnök választójogi elképzelései viszont nem kaptak zöld jelzést a kormányban. (1. és 3. oldal)
Lázár lehet az új csúcsminiszter
A hírek szerint a Fidesz frakcióvezetője – ha elvállalja a posztot – valamennyi államtitkárt lecserélné, így távozna Hoffmann Rózsa is. A Népszabadság forrásai szerint már csak az időpont kérdéses. (címlap)
Háromszáz felett járt tegnap az euró
A piacot a világméretű bizalmatlanság jellemzi, de a magyar gazdaságpolitikában és Matolcsy jövő évi költségvetésében sem hisznek a befektetők, ami a mélybe taszította a forintot, hétfőn és kedden már az általában is negatív kelet-európai tendenciákhoz képest is rosszul alakult a magyar valuta árfolyama. Rontott a helyzeten a hazai bankok, sőt hazán esetleges leminősítéséről lábra kapott híresztelések is. (Népszava 1. és 5. oldal, Világgazdaság 1. és 4. oldal)
Banki áfium ellen Rogán
Újabb támadást intézett Rogán Antal a bankok ellen, akiket azzal gyanúsít, hogy összebeszéltek és valamennyien hasonló mértékben emelik a devizahitelek kiváltására kért forintkölcsönök költségeit. Bejelentette: vizsgálatot kezdeményez a PSZÁF-nél és a Gazdasági Versenyhivatalnál. A bankok tagadnak és a nemzetközi helyzetre, a gazdasági nehézségekre hárítják a felelősséget szűkmarkúságukért. (Népszava 4. oldal, Magyar Hírlap 9. oldal)
Pető Péter: Közszolgalelkek
Egyszer talán érkezik egy felvilágosult kormány, amely a média elfoglalása helyett esetleg a jó kormányzásban látja a siker zálogát. (Népszabadság 11. oldal)
2011. október 04.
Új ellenzéki párt is alakulhat
Szerveződik a szombati civil tüntetésen bejelentett Magyar Szolidaritás Mozgalom, de a részletek csak csütörtökön derülnek ki; ekkor ismertetik a célokat, és a demonstráció folytatását. Kónya Péter főszervező szerint az embereknek szükségük van az összefogásra, erről azonban egyelőre mindenki másképp vélekedik. (Népszava)
Megyeiből állami vagyon
Megállapodást kötöttek tegnap a – tisztán fideszes – megyei közgyűlési elnökök a kormánnyal a megyei intézményrendszer államosításáról. Ugyanakkor az önkormányzati képviselőtestületek – Somogy kivételével – nem szavaztak erről, a szükséges jogszabályok pedig nem állnak rendelkezésre, sőt, az idevágó előterjesztések sincsenek a parlament előtt. (Népszava)
Kiiktatják az Ab-t a népszavazásokból
Megszűnhet a Fidesz által korábban rendszeresen használt jogorvoslati eszköz; a népszavazási kezdeményezések megerősítését, illetve elutasítását érintő alkotmánybírósági vizsgálat. Ezt az alkotmánybírósági törvény tervezete mondja ki, de a Háznak már benyújtott új népszavazási jogszabály is előrevetíti. (Népszava)
Így zárkóznak fel a romák Budapesten
A kormányzat arra készül, hogy a közbeszerzési eljárások során kedvezményben részesíti azokat a cégeket, amelyek bizonyos arányban hátrányos helyzetű embereket foglalkoztatnak. Még az is előfordulhat, hogy kötelező lesz. A “Roma Felzárkózás Európai Modellje” elnevezésű program révén eddig hatszázan találtak munkát a fővárosban. (Népszabadság)
Szegények trükkje a fehér- és feketegazdaság határán
A régóta állástalanok munkába állnak ha tehetik, de sokan 30 nap múlva kilépnek – tapasztalta egy vállalkozó. Az ok: így jogosultak a jövedelempótló támogatásra, némi feketemunkával pedig annyit kereshet, mint egy legális munkahelyen. A jövedelempótlóból ráadásul semmilyen tartozást nem lehet levonni. (Népszabadság)
Csaknem kilencvenezerrel többen dolgoztak minimálbérért
Csaknem kilencvenezerrel többen dolgoztak tavaly Magyarországon minimálbérért, mint 2009-ben. Az adószakértő attól tart, ez azt mutatja, hogy sokakat sorolt vissza munkáltatójuk egy magasabb fizetési kategóriából a legalacsonyabba. (Magyar Nemzet)
A PSZÁF-jelentésről és a plázastopról is tárgyalnak ma
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tavalyi évi jelentésének általános vitájával kezdi meg mai munkáját az Országgyűlés. (MNO)
Több mint 2 600 milliárdnyi magánnyugdíj-pénzt nyelt le a kormány
A kormányzati szektor 2011 első félévében az előzetes adatok szerint 1 940 milliárd forintos többlettel rendelkezett, a magán-nyugdíjpénztári vagyon állam részére történt átadásával együtt a kormányzati szektor bevétele 8.464 milliárd, kiadása pedig 6.524 milliárd forint volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel. (Világgazdaság)
2011. október 3.
Többsége csak a népnek van
Ha még nem is két millióan, de több tízezren tüntettek a hétvégén a fővárosban az Orbán-kormány intézkedései, valamint a jogbiztonság fölszámolása ellen. Teljesen megtelt a Kossuth tér szombat délután a mintegy száz érdekvédelmi és társadalmi szervezet által meghirdetett demonstráción, ahol a résztvevők lengyel mintára megalakították a magyarországi Szolidaritást, és a kormányzati politika elleni teljes összefogásra szólítottak fel. (Népszava 1. és 3. oldal, Képgaléria)
Kónyáék taktikusan csak szombaton jelentették be új tervüket
Fontosabb az új szolidaritási mozgalom összehozása, mint egy közterületi tiltakozó akció, ezért a vasárnapi vonulásos demonstráció helyett már csak várnéző sétát tartottak a D-Day akciósorozat szervezői. A héten valószínűleg kiderül: lesz-e magyar szolidaritás. (Népszabadság címlap)
Bohócfogyatkozás
A nyárias idő ellenére keveseket vonzott a korábban a „bohócforradalmat” is szervező szakszervezetek hétvégi tüntetéssorozata. A mintegy száz érdekvédelmi és társadalmi szervezet nevében meghirdetett Kossuth téri demonstráción a remélt százezer helyett csak néhány ezer tüntető jelent meg, ők piknikhangulatban töltötték a szombat délutánt. Ott volt ugyanakkor Gyurcsány Ferenc és Mécs Imre. A Clark Ádám téren tartott ülősztrájkot vasárnap félbehagyták, majd elmaradt a szintén tegnapra tervezett menet is. A szervezők nem adják fel, és „szolidaritási mozgalmat” gründolnak. (Magyar Hírlap 1-3. oldal, Magyar Nemzet 1-2. oldal)
Szolid aratás
Egy éve, a Széll Kálmán Terv bejelentése óta folyamatosan veti a szelet a kormány, de vihar helyett eddig inkább csak szórványos széllökéseket aratott. Hargitai Miklós írása a Népszabadság Pluszban. (11. oldal)
Navracsics máris módosítaná a büdzsét
Még meg se száradt a tinta a jövő évi költségvetés tervezetén, máris egyre több olyan hírt hallani, miszerint módosítani kell. Ráadásul kormánykörökből is. (Népszava 5. oldal, Népszabadság 9. oldal)
Egyenlő esélyekért fordultak az EU-hoz
Ma tárgyalja az Európai Unió (EU) petíciós bizottsága azt a beadványt, amelyet a Mozgalom a Magyar Vállalkozásokért szervezet még 2009-ben adott be a hazai vállalkozások uniós normákkal szembemenő körülményei miatt. (Magyar Hírlap 10. oldal)
Milliárdok kerülnek veszélybe
Jelenleg havi 18 ezer forint értékhatárig vásárolhatnak utalvánnyal hideg és meleg ételeket a munkavállalók. Az utóbbi években 2-2,5 millió dolgozó kapott étkezési jegyet, ami 290-360 milliárd forint fogyasztást és 130-160 milliárd forint adóbevételt eredményezett. A kormány jövőre hidegétkezésre csak 5-8 ezer forintot enged, ha állami intézmény bocsátja ki az utalványt, a melegétkezést pedig a bankok által kiadott Szép-kártyával támogatná. (Magyar Nemzet 11. oldal)
2011. október 1.
Államosítás és rejtett óraszámemelés
„A közoktatás szervezésében, irányításában, működtetésében, feladatainak végrehajtásában közreműködők döntéseik, intézkedéseik meghozatalakor a gyermek mindenek felett álló érdekét veszik figyelembe.” Ezt írja elő a még érvényben lévő közoktatási törvény, meghatározva azt az alapelvet, amelyre az oktatási rendszernek épülni kell. Nos, ez a mondat már nem szerepel a Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár által jegyzett új törvénytervezetben, amely lapunk birtokába került. (Népszabadság 7. oldal)
Jövőre sem lesz áfa csökkentés
Az országvédelmi jelzővel ellátott 2012-es költségvetés a már régóta ismert számokra épül, azokon tehát nem változtattak, de a 268 forintos euró árfolyam mellett készített büdzsé mellé felvázoltak egy 280-as, és egy 300-as árfolyamra épülő forgatókönyvet is. (Népszabadság 1. és 9. oldal, Magyar Hírlap 7. oldal)